Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Szeptember – Október
1.  Mary Blade (55)
2.  SziraG (4)
3.  TheDuke (3)
4.  Bozsi (3)
5.  BlueSeraphim (2)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (8)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Szalkai László: Ha megszakad a napvilág

Könyvek | Beküldte: Batou | 2011.08.26. 9:44

KépSzalkai László regénye, mely egyben az első és mindmáig az utolsó Codex regény is, nagy reményeket támasztott a maga idejében. Hosszas csend után felélénkülni látszott a Codex. 2006 egy fontos év volt a rajongók számára: először is megjelent a cikkben ismertetett regény, a kötet végén pedig ígéretet kaptunk, hogy ősszel egy térképgyűjtemény is követi, mely a készítők személyeinek köszönhetően hiteles – egyben hivatalos – kiegészítő is lett volna. Ugyanebben az évben nyílt meg az RPG.HU Codex aloldala, mely szintén reményt lopott a világ és a játék szerelmeseinek szívébe. Azonban csalatkozniuk kellett, hiszen mindezek nem voltak többek egyszerű fellobbanó lángoknál, amelyek ugyanolyan gyorsan hunytak ki, mint ahogy keletkeztek: a regényt kiadó Sólyomtoll könyvkiadó anyagi gondokkal küszködött és a webshop sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Így a tűzből újjászülető főnix helyett csak egy kis tábortűz sikeredett, amely táborozók hiányában hamar el is hamvadt.
A borító Max munkája és a rá jellemző stílusával lenyűgöző – lenne. Azonban mégis van valami zavaró az összhatásban: a három korcsolyázó alak igencsak furcsa részletekkel van kidolgozva: az egyik kezében egy sorozatlövő nyílpuskát láthatunk, amihez a vesszők nincsenek rögzítve, hanem egyszerűen a levegőben lógnak, miközben a férfi épp a másik vállára támaszkodva szökken a levegőbe. A guggoló alak valamiféle tőrt váj a jégmezőbe, de hogy miért, azt már nem igazán értjük. A harmadik alak viszont nagyjából rendben van, ő egyszerűen suhan előre. A háttérben pedig egy vár függ – a semmiben. Ezt még megmagyarázhatjuk persze és hibája ellenére talán ez a legtetszetősebb része a borítónak. Ahogy fellapozzuk a könyvet a szokásos bevezető oldalakon túljutva egy térképet találunk, ami Napkeletet azaz Abryss-t és Napnyugatot is remekül ábrázolja. Nagyon tetszetős, ahogy kivehetők az arányok, az egymáshoz való elhelyezkedések, miközben pontosan ráismerünk Abryss nevezetességeire is.
A regény két főszereplőt kísér figyelemmel: az egyik Naeco DanShayen, egy Napnyugaton élő, nyugalomba vonult csempész. Visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy valaha épp az ellenkező oldalon, a hatóságok kötelékeiben tevékenykedett. Rablóból lesz a legjobb pandúr. Akarom mondani, pandúrból lesz a legjobb rabló. Múltja viszont tovább kísérti és nyugodalmas életéből mégis vissza kell térnie a csempészethez. Útját kelet felé veszi, hogy a Vörös Városba juttasson egy vagyonnyi mechanomágikus eszközt. Mivel ezek az eszközök Navio, a yorn-i Kis Herceg magángyűjteményéből származnak, a küldetést nem csak a Városba vezető út teszi veszélyessé, hanem az üldözők is. Mindezek kivitelezéséhez álcát használ, így még az általa gondosan összeválogatott csapat tagjai sem sejtik, hogy ki is a vezérük.
A másik karakter az abryss-i Ardún Birodalom egyik felkent démonűzője, Corveé Nantisse, aki egész életében a Rend tagja akart lenni. A körülmények összejátszása miatt azonban kitagadják, így amikor egy régi barátja segítségét kéri, Napnyugat felé veszi az irányt, hogy a Vörös Városba utazva legyen segítségére iskolai cimborájának. Természetesen a két főszereplő sorsa idővel összefonódik, és különös kapcsolatba kerülnek egymással.
A regény mindkét szálát tekintve magas fordulatszámon indul: míg Napnyugaton egy igazán látványos üldözéssel keveredik a főszereplő az események sodrába, addig a napkeleti lovag egy szokványosnak mondható démonűzést hajt végre, mely nem teljesen úgy alakul, ahogy azt szeretné.
A könyv egyik legnagyobb erőssége a sok helyen érzékletes leírásokon túl a főszereplők közti kapcsolat kialakulása és egymás megítélése. Többször is találkoznak, mindkettő tart a másiktól, egyértelműen nem tudja behatárolni a másik tudását, sokáig tapogatóznak a sötétben egymást illetően. Emellett az együttműködésük sem ok nélküli.
A regényben az író a szereplőket váltakozva mutatja be, egy fejezet mindig csak az egyik főszereplőt követi, és miután véget ér az egyik szakasz, a következőben már a másikat láthatjuk. Részben ennek a szerkesztési módnak köszönhető, hogy sikerült egy két főszereplős én-regényt írni, amelyben jól elkülöníthető, hogy mikor kinek a szemszögéből láthatjuk az eseményeket.
A másik ok, ami miatt sikeres ez a történetmesélési mód az a két főszereplő egymástól való különbözősége. Ez pedig olyan erős, hogy már magában is komoly kontrasztot adna, azonban az író egyéb, finom módszereket is alkalmaz: a két karakter stílusa teljesen más, mindketten másként igyekeznek megoldani az eléjük került küldetést, gondolkodásmódjukban pedig felfedezhetjük a helyszínekhez való eltérő viszonyulást. A regény nyelvezete rendkívül archaikus, ezen belül azonban a két szereplő elbeszélésmódja is jelentősen eltér, így tudat alatt is könnyedén el tudjuk különíteni őket. A mellékszereplők száma is mély árkot von a két karakter közé: míg Shayen rengeteg emberrel találkozik és dolgozik együtt, addig Nantisse lovag csupán néhány szereplővel ismerkedik meg, a többiek csak foltok az életében.
Itt el is érkeztünk a regény egyik fő problémájához, a mellékszereplőkhöz. A napnyugati csapat rengeteg mellékszereplőt foglal magában, mindegyikőjük rendelkezik egy-egy egyéni vonással, ennek ellenére látszik rajtuk, hogy ennél nem többek. Ott lézengenek a főszereplő körül, mindegyikőjük más módon járul hozzá a csapat ütőképességéhez, de igazából nem élők. Emellett sokan is vannak, így gondot okoz megjegyezni őket.
A másik nagy probléma – egyben sok fantasy betegsége is: tulajdonképpen hogyan lehet létezni ebben a világban? A regény több mint a fele a Vörös Városban játszódik, mely nagy része őrületbe kergeti az embert, démonok által zaklatottá válnak, egyszerűen veszélyes még levegőt venni is. Oly ocsmányságok fordulnak elő, melyek olvasása közben többször is felmerül bennünk a kérdés: miért él itt bárki is? Miért nem menekül el innen? És ezekre a kérdésekre sajnos nem tudunk válaszolni.
Egyes részeknél Szalkai profi eszközöket is bevet az írásban: amikor a persecutor egy friss halottat talál, az író remekül érzékelteti a váratlanul meghalt ember lelkének tanácstalanságát. Más helyen, ahol a két főszereplő találkozik, mindkettőjük szemszögéből leírja az eseményeket, de nem ismétli magát, hanem teljesen különböző szempontokból láthatjuk ugyanazt az eseményt, miközben mindkét szereplő gondolatait és megfigyeléseit megismerhetjük.
A regény vége felé, ahol már a háttérben futó rejtélyeknek nyilvánvalóvá kell válni, mindez meg is történik. Azonban, hogy ezekre rájöjjünk, sajnos esélyünk sincs. Az igazi ellenség személye olyan meglepetésszerű és előre nem is sejthető, hogy egyértelműen érezzük, a „főhősök” náluknál sokkal nagyobb hatalmak játszmájának a részesei, és egész eddig úgy tologatták őket, akár sakktáblán az élettelen bábokat. Ebből kifolyólag, az olvasó ennél a résznél kicsit csalódottá válik és egy pillanatra el is veszíti lába alól a talajt. Azonban itt erőt meríthet az ismételten eseménydús történetből és szinte egy szusszanásra be is fejezi a könyvet.
A kötetet egy függelék rész zárja, melyben mind a geográfia, mind pedig a szószedet remekül sikerült, érdemes őket külön is olvasgatni.
A könyvet az akció-fantasy rajongóinak ajánlom, Tolkien és középkor rajongók ne nagyon szemezzenek vele. A történet tele van olyan jelenetekkel, amely egy modern vagy sci-fi regényben is megállná a helyét, csak a mágiát le kellene cserélni technológiára, hogy létrehozzák a kommunikációt akció közben, az erősebb fegyvereket, a jobb rejtőzködő képességet.
A regény tipikusan Codex világbeli, nehéz lenne egy másik világra átalakítani a történetét, így a szerepjáték rajongóinak és játékosainak mindenképpen ajánlott elolvasni a regényt, főleg ha szeretnének egy napnyugati kampányt indítani. Tulajdonképpen nem nehéz az egész történetet karakterestül megkreálni és egy kampány kereteiben lemesélni. Annyi bizonyos, hogy a játékosok élvezni fogják, bár arra nem vennék mérget, hogy a vége ugyanez lesz. „Külsősöknek” azonban egyáltalán nem ajánlom, ők jó eséllyel nem is fogják élvezni és még hasznot sem igazán fognak húzni az elolvasásából.



Batou

Elválasztó

Kapcsolódó írások

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

© 2008−2014 Fiction Kult − Minden jog fenntartva. | Impresszum | Kapcsolat | Felhasználói Szabályzat | Programozás: Otaku Bt.Videotex Bt. | Futásidő: 0.010 mp
Barátaink: drgearsstudio