Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Július – Augusztus
1.  JSUSO (2)
2.  gutbrot (1)
3.  didi (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (4)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Sötételf – Vérkövek

Könyvek | Beküldte: RV | 2011.06.18. 15:27

KépMeglehetősen ritkák az olyan fantasy világok, amelyekben nem találkozhatunk a hegyes fülükről és karcsú termetükről már messziről megismerhető elfekkel. Lassan ők is olyan tartozékaivá válnak a klasszikus fantasy történeteknek, mint a sárkányok, és talán azt sem túl nagy merészség kijelenteni, hogy legalább annyira népszerűek is. Leginkább glória és dicsfény veszi őket körül, a bölcsesség és a jóság megtestesítői, akiktől persze nem áll távol a gőgösség sem, ha egyszerűbb népek tetteit kell méltatni. Szerencsére azonban az évtizedek során számos variáció született az elfek tekintetében, egyre többször bukkantak fel gonosz szerepekben, és hamarosan megismerhettük a sötét elfeket, kedves és barátságos testvéreik megrontott elkorcsosulásait. Közülük máig Drizzt Do’Urden a leghíresebb, igaz, ő hátat fordított népe örökségének, de természetesen kellenek ilyen sanyarú sorsú hősök is. A sötét elfek – természetesen más és más formában – a legtöbb fantasy szerepjátékban felbukkannak, következésképp egyre gyakoribb szereplői regényeknek, novelláknak is; hol csak mellékszereplőkként, hol egész birodalmak véres kezű uraiként jelennek meg.
Ennek szellemében jelent meg nemrég a hazai piacon a Sötételf – Vérkövek címet viselő antológia, amely válogatott novellák révén igyekszik bemutatni az Ammerúnia névre keresztelt világ egyik szegletében megtelepedett nép változatos és küzdelmes történetét. Ezt a vadregényes fantasy világot Eric Muldoom, vagyis Dr. Berke Szilárd, novellái és rövid történetei keltették életre, amelyek középpontjában az elfek álltak – békeszeretőek és velejükig romlottak egyaránt (igaz, ez utóbbiból lényegesen több népesíti be ezt a világot) – és állnak most is, bár hatalmuk kezd visszaszorulni, halványulni. E novellák némelyike még 1995 környékén született, és az azóta eltelt tizenöt év alatt sokat változott, alakult, bővült ez a világ, s bizonyára így folytatódik továbbra is, hiszen Muldoom mellé számos fiatal író csatlakozott az elmúlt években, hogy közösen vigyék és formálják tovább Ammerúnia világát.
A Sötételf – Vérkövek a Baar-Shagyr nevet viselő tartomány történetének egy szakaszát eleveníti fel. E veszett hírű lápvidék mesés vagyont rejt, azonban a drágakövek kitermelése közepette véletlenül megnyílik egy átjáró, amelyen keresztül démoni teremtmények özönlenek a területre, megfertőzve a nemesvérű elfek jelentős részét. A kórság nyomán a fertőzöttek elkorcsosulnak; bőrük megfeketedik, hajuk megőszül, izmaik lassú sorvadásnak indulnak. A területet elszigetelik, és elhíresztelik, hogy ott mindenki elpusztult. Azonban a mágia fátyla mögött, több generáció ideje alatt egy új nép fejlődött ki, amelynek tagjai vadak, harciasak és rendkívül ellenállók, a túlélés és a gyilkolás mesterei. Ők a sötételfek. A történetekben a lápvidék nemesi házainak könyörtelen és véres csatározásaiba merülhetünk bele, megtapasztalhatjuk, milyen kegyetlen és szenvtelen döntések révén áldozzák fel e romlott elfek családtagjaikat, barátaikat annak érdekében, hogy a hőn áhított hatalmat magukhoz ragadják, akárcsak néhány szemvillanás erejéig. Kóbor elfek, boszorkányok, renegátok, összeesküvések, titkok, hősök, tragédia és árulás vár ránk e kötetben.
Az antológia keretes felépítésű, a nyitó és záró novella között afféle visszaemlékezésekként következnek sorra a lápvidék sötételfeinek történelmét felelevenítő szerzemények. Ezzel kapcsolatosan máris feldereng a kísérteties hasonlóság Robert Silverberg Majipoor trilógiájának középső kötetével, amelyben pontosan ugyanilyen felépítésben tárultak fel a múlt eseményei. Ott is, és ebben a kötetben is a múltba révedve keresi a válaszokat a kiemelt szereplő, és bármennyire is szeretnénk kizárni a hasonlóság tényét, sajnos el kell könyvelnünk, hogy nincs új a nap alatt (hiszen miért ne alkalmaznánk azt, ami bevált és jól működő megoldás), és kényszerűen megbékélünk e látványos szerkezeti másolással. Azok számára, akik egyáltalán nem ismerik Ammerúnia világát, e kötet remek kiindulás lehetne, hiszen nem csupán egyetlen történetet mesél el, hanem betekintést enged a múlt eseményeibe is, igaz, csupán a sötételfek vonatkozásában, de kezdetnek ez is megteszi. Ennek megfelelően a kezdő novella jó, felkelti az érdeklődést, és az olvasó kíváncsivá válik. A magam részéről nem kedvelem az efféle világokat, de mégis érdeklődéssel vágtam bele az első hosszabb történetbe. Sajnos kissé bosszantó negatívum, hogy a világ előzetes ismerete nélkül eltart egy ideig, mire az olvasó nagyjából összerakja az apró darabokat, és feltűnik előtte a teljes kép, talán még elfért volna egy novella, amelyben kicsit részletesebben felidézik a lápvidék új népének első évszázadait, de összességében ez a hiány annyira nem zavaró. Sokkal inkább a novellák történeteinek igen sok ponton való hasonlósága. Szinte mindegyikben a hatalomért küzd a főszereplő, csupán a körítés és a helyszín más. Aztán egymás után jönnek elő az apró, de bosszantó vonások – mindenki mesterien forgatja a kardot, mindenki tökéletesen járatos a nemesek közötti politikában, és természetesen mindenki le akarja gyilkolni a másikat a hatalomért. Egyszer-kétszer ez a téma elmegy, de egy egész köteten keresztül óhatatlanul is unalmassá válik. A kötet sajnos nagyon leül a közepére, és bizony van egy-két vízválasztó novella, amelynél az olvasó elgondolkodik azon, hogy leteszi a könyvet. Szerencsére nem kell csalódottan becsuknunk a kötetet, mert a Haláltánc című történet ismét meghozza az izgalmat.
Az még nem is volna túl nagy baj, hogy a novellák inkább a történet elmesélésére összpontosítanak, mint egy-egy szereplő jellemének és cselekedetei súlyának kibontására. De ha a történetek úgy épülnek fel, hogy némelyik szereplő több alkalommal is feltűnik, legalább azokat érdemes lett volna egy kicsit mélyebben kidolgozni; nem tudunk meg róluk szinte semmi fontosat, és egyáltalán nem válnak élő karakterekké, amelyek helyzetébe, sorsába beleképzelheti magát az olvasó. Ott van például Aanhur alakja, aki többször is felbukkan. A nyitó novellából kiderül, hogy ő egy nagy harcos, aki ugyan renegáttá lett, de mégis sokan ismerték, azonban ahogy újra és újra megjelenik az egyes novellákban, egyre kevésbé lesz hiteles, és végül egyszerű klisévé zsugorodik. Ahogy a legtöbb karakter is egyszerű fantasy klisé. Valahogy ugyanez érződik a novellák szövegén is. Sok a klisészerű megfogalmazás, az ismétlődő leírások, a jelzős szerkezetek túlburjánzanak, a fények folynak és olvadoznak, a harci jelenetekben pengék csókolóznak, a hátunkon meg futkározik a hideg, amikor ezeket olvassuk. A kevesebb néha több, és ezt sokszor elfelejtik, ha fantasy-ről van szó. Olykor néhány egyszerűbb megfogalmazás, egy szerényebb leírás többet tett volna hozzá a hangulathoz.
Az jól látható, hogy a kötet szerkesztőiben ott a törekvés, hogy a fantasy irányzat tapasztaltabb képviselői mellé felzárkóztassanak egy új nemzedéket, amelynek tagjai friss és változatos ötletekkel sokat tehetnek hozzá a jelenlegi állapotokhoz, s talán némi megújulást is hozhatnak. Ugyanakkor az is látható, hogy ez egy hosszabb folyamat, nem megy végbe az egyik percről a másikra, és nem sikerülhet mindig minden tökéletesre. Sok a tehetséges fiatal, de nekik még tapasztalatra van szükségük, hogy igazán jók legyenek. A Sötételf – Vérkövek egy lépés ezen az úton, egy jó iparos munka, de semmi több. Nem kiemelkedő, de egyszer érdemes elolvasni. Mivel a kötetnek lesz folytatása, okkal remélhetjük, hogy az alkotók tanulnak ennek a hibáiból, és egy jobb, színesebb és tartalmasabb kötettel rukkolnak majd elő.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

Aldyr 2011.07.20. 14:46 | # 3
Avatar
Kérésünkre elkészült egy utólagos kiegészítés a kritikához, amit mellékelünk:

&"Eric Muldoom: Vérkövek (6) Nyitánynak tökéletes, bár semmi újszerűt nem kínál. Elejti az érdeklődés magvait, és ennél többet nem is kell várnunk tőle.
Soren Ward: A Dracalar-ház (5) Egy lineáris történetvezetéssel élvezhetőbb lett volna, mint a visszaemlékezéses módszert követve. Átlagos munka, nem rossz, de nincs benne meg az a többlet, ami kiemelné a tucatművek közül.
Szökrönyös László: Az áldás (4) Nem túl izgalmas történet, kiszámítható, átlátható befejezéssel.
Marco Caldera: Ydzuz (7) Kellemes történet, jól adagolt „akciókkal”, s noha nem váltja meg a világot, jobb, mint egy átlagos munka, élvezetes novella. Szerethető főhős, akinek olykor a jelleme, jellembeli fejlődése, változása is teret kap. Ez jó.
Lorah Jones: Nia-mohr (6) Sablonos történet, átlagos kivitelezéssel.
Santorina Grey: Boszorkányvadászat (6) Pont mint az előtte lévő.
Alex Ironwood: A Párbaj Köre (5) A novella jól épül fel, jó a feszültség íve, de a téma elcsépeltsége sokat ront a megítélésén, és valóban hiányzik belőle egy kis újszerűség.
Boruzs Gergely Gábor: Holdtölte (7) Amilyen álmosítóan indul, olyan izgalmassá kerekedik a végére. Szép az íve, nem túl sallangosak a leírások, és nem érződik rajta, hogy a téma nem hordoz semmi újdonságot. Ügyes munka.
Paul Hamza & Tim Morgan: Baar-Gron árnyai (2) Ezt kellett volna kihagyni. Gyenge történet.
Bereczki Viktor: Haláltánc (8) A nemesi családok tagjai közti rivalizálás egy változatára példa ez a novella, de mégsem sablonos, mégsem unalmas. Váratlan fordulattal a végén. Meglepett, tetszett. A kötet legjobb írásának érzem. Nem biztos, hogy a 8-as skála általi megfogalmazása illik rá, de mindenképpen ki akartam emelni a többi közül.
Eric Muldoom: Draqan öröksége (5) A záró novellák hátránya, hogy valami csavart vár tőle az olvasó, és ha csak egy szimpla lezárást kap, csalódásnak éli meg. Ez nem kelt csalódást, azt nyújtja, amit várunk Draqantól. Jó befejezés.&"

Szerő: RV, Fiction Kult

A számszerű értékeléshez alapul vettük Bécsi József, alias orka rendszerét:
10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás
9. A zsáner meghatározó, irányadó írása
8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény
7. Jól megírt, igényes alkotás
6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással
5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű
4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás
3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás
2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű
1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy.

 

RV 2011.06.22. 18:31 | # 2
Avatar
Valahogy a hazai fantasy irodalom megrekedt a klisékre építkező, sablonos vonalvezetésű írásoknál, és nagyon kevés az igazán tartalmas, értékelhető alkotás. Ez az antológia is ebbe a sorba áll be, jó iparos munka, de akad benne két-három igen élvezetes írás is, és ez jó. Reményt ad, hogy kinevelődik egy új nemzedék, aki talán végre levetkőzi a sablonokat, és mer igazán egyedit, igazán újat alkotni. Mint a fantasy nagy rajongója, én epekedve várom ezt. w00t
[ Módosítva: 2011.06.22. 18:32 ]

 

Batou 2011.06.19. 11:30 | # 1
Avatar
Ammerúnia már egy ideje &"létezget&", néha kidobnak egy-egy kötetet hozzá, de eddig egyik sem volt valami hú-de-fényes és ahogy látom ezen most sem sikerült változtatni!
Kíváncsi vagyok, hogy ez a kórság a szerepjáték világok (mert valljuk be, Ammerúnia nyilván egy saját Ad&d világ) vagy az ún. &" high-fantasy&" jellemzője! Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy ezekbe mindenki szeret &"alkotgatni&", de igazán érdemit csak nagyon-nagyon kevesen tudnak letenni...

 

© 2008−2017 Fiction Kult − Minden jog fenntartva. | Impresszum | Kapcsolat | Felhasználói Szabályzat | Programozás: Videotex Bt. | Futásidő: 0.072 mp
Barátaink: drgearsstudio