Fiction Kult

Ahhoz, hogy megértsük a dél-afrikai (itt ország, nem terület) SF helyzetét, szót kell ejteni több fontos problémáról. Deirdre C. Byrne dél-afrikai irodalomprofesszor ezt írja: „Ahogy korábban már többször is megjegyeztük, Dél-Afrika az ellentétek földje az eltérő népcsoportok, földrajzi tájak, gazdasági rétegek, politikai nézetek és életmódok között.” Byrne a science fiction szempontjából a legfontosabb kérdéseknek – és ezzel egyet is érthetünk – a lakosság helyzetét és a tudományhoz való viszonyát tekinti. A Dél-Afrikai Köztársaságnak, a Brit Nemzetközösség tagjának népessége körülbelül negyvenötmillió fő. És most következnek a statisztikai adatok. A lakosság majd 20%-a analfabéta, a fennmaradó többség jelentős része sem igen olvas könyvet – egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. A lakosságnak mindössze alig 10%-a fehér – a búrok és a betelepült angol gyarmatosítók leszármazottai –, a többi bennszülött. E között a két csoport között húzódik a legélesebb kontraszt mind gazdasági, mind szellemi tekintetben. Ahogyan az a legtöbb fekete afrikai országban is megfigyelhető, a szegényebb rétegek mindenhol a bennszülöttekből kerülnek ki, a HIV fertőzöttek aránya igen magas, az iskolázottság alacsony, az életszínvonal még ennél is rosszabb. A fehérek azonban túlnyomórészt a városokban élnek, életmódjuk megközelíti az európait – a leggazdagabbaké természetesen mindenhol eléri azt. Ennek következtében a technológiai fejlődés és a technika eredményei – melyek ismerete az SF kialakulásához, meglétéhez szükséges – csak a lakosság kis része számára hozzáférhető, ill. csak kevesek életét befolyásolja. „Úgy gondolom – írja Byrne –, hogy a hiányos tudományos ismeretek az oka annak, hogy idehaza [Dél-Afrikában] nagy hiány van science fiction művekből és olvasókból. […] Ugyan az Egyesült Államokból a science fiction könyvek, filmek, TV sorozatok nagyrészt elérik Dél-Afrikát, de maga a zsáner összekapcsolódik az [emberek többségének számára] elérhetetlen amerikai életmóddal.” Ebből persze mintha az következne, hogy SF-et Dél-Afrikában csak fehérek olvasnak és írnak, de ezzel pl. Nick Wood dél-afrikai szerző – aki főleg „young adult” könyveket ír – sem ért egyet. Mindazonáltal ő maga is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Egyrészt kiemeli, hogy az apartheid rendszerben (ami hivatalosan 1994-ben szűnt meg) a felsőoktatásba szinte egyáltalán nem kerülhettek be feketék. Így a színes bőrű értelmiség – így az SF iránt fogékony értelmiség, akik között hagyományosan nagy a technikai érdeklődésűek aránya – is igen kicsi volt, ami az új rendszer létrejötte után kezdett megerősödni. Ez oka lehet annak is, hogy – ahogy Wood fogalmaz – „a 16 és 18 éves kor közötti középiskolás diákok rengeteg zsánert ismernek, de a sci-fit nem.” Viszont ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az SF nem feltétlenül kemény tudományosságot jelent, és erre Wood is felhívja a figyelmet.
Látható tehát, hogy Dél-Afrika még napjainkban is igencsak sok problémával küzd, ami kihat a science fictionre is. Mindazonáltal a tematika itt is megvetette a lábát, noha a gyarmati múlt miatt nehezebb megállapítani, mi számít igazi „dél-afrikai” sci-finek, és mi nem. Jó példa erre az 1924 januári Weird Talesben megjelent Ferdinand Berthoud dél-afrikában élő fehér író novellája, a „The Man Who Banished Himself”, valamint más, amerikai magazinokban megjelent írásai. Berthoud és a hozzá hasonló szerzők tekinthetőek az első dél-afrikai sci-fi íróknak, ugyanakkor itt még szó sincs faji egyenlőségről, bár nem ez teszi ki a novellák konfliktusainak fő forrását. A lassú fejlődésnek azonban az 1940-es években hozott új faji törvények és az ezek összességéből kialakuló apartheid rendszer gátat vetett. Ugyan maguk a törvények arra szolgáltak, hogy a fekete lakosságot megfosszák alapvető jogaiktól és a fehér népesség hatalmát biztosítsák, ez az éra a science fictionnek se tett jót. Wood azt írja, hogy „a dél-afrikai science fiction az apartheid évei alatt egy viszonylag kicsi téren mozgott, a kor szociálpolitikai szükségleteit alapul véve” – vagyis nem volt szükség rá, hogy a sci-fi olyan témákat boncolgasson, amik szemben álltak a rendszerrel. Ekkortájt a realista irodalom sokkal fontosabb volt, mind a fehérek, mind a feketék részéről, hogy bemutassák az életet Dél-Afrikában.
Az első jelentős sci-fi szerző (a fehér) Claude Nunes volt, bár róla Wood megjegyzi, hogy „szigorúan véve nem a dél-afrikai sci-fi írója,” ugyanis a „dél-afrikai jegyek” nem jelentek meg könyveiben. „Inherit the Earth” (1966) című kötetének írásai egy poszt-apokaliptikus világban játszódnak, míg regényei, a feleségével közösen írt „Recoil” (1971), és a „The Sky Trapeze” (1980) olyan klasszikus elemeket vonultatnak fel, mint a (telepatikus) androidok vagy az idegen lények. Mellette az „afrikaans” (a búrok hivatalos, holland gyökerű nyelve) író, Jan Rabie sci-fibe tett „kiruccanásai” említhetőek meg, mint a „Swart ster oor die Karoo” (1957) vagy a „Die hemelblom” (1971) című könyvek. A „forrósodó politikai helyzet”, a Soweto lázadás és a Steve Biko apartheid-ellenes aktivista halála után kitört zavargások fokozták a feketék és a fehérek közti ellentétet ill. a rendszer elleni kritikát. Ennek hatására megnőtt az olyan irodalmi művek száma, melyek szürreális vagy fantasztikus elemekkel akarták elkendőzni rendszerkritikájukat vagy egyszerűen allegóriaként használták a fantasztikumot. Ennek a vonalnak a legjelentősebb képviselője a későbbi irodalmi Nobel-díjas J. M. Coetzee. 1980-as A barbárokra várva („Waiting for the Barbarians”) egy fikciós történelmi regény, melyben a hatalmas birodalom peremvidékén lévő apró helyőrség történtén keresztül beszél a „civilizált” és a „barbár” ember viszonyáról. Nem kell sok fantázia, hogy a Birodalomban az apartheid Dél-Afrikára ismerjünk. Ez a könyv ugyan nem science fiction, de a következő, „The Life & Times of Michael K” (1983) már egy disztópikus jövőben játszódó történet, háttérben egy polgárháború sújtotta Dél-Afrikával. A korszak legfontosabb regénye Michael Cope „Spiral of Fire” (1987) című kötete. A történet főhőse, Billy Marks, miközben mindennapjait éli a katonai terror közepette, egy science fiction regény megírásába kezd. Regénye hasonlít Ursula K. Le Guin munkáihoz: főhőse egy antropológus, aki egy távoli bolygó intelligens és békés fajának tanulmányozását folytatja, igyekszik véghezvinni az „Első Kapcsolatot.” Cope ezzel a metafikcióval tükröt állít a könyvében lefestett nacionalista dél-afrikai valóság és Marks regényének csodás és békés idegen kultúrájával.
Az apartheid 1994-es bukása, a szabad választások után a dél-afrikai SF helyzete is megváltozott. Egyrészt a könyvkiadásban a sci-fi még mindig alacsony helyen állt, a kiadók nem szívesen jelentettek meg a tematikába tartozó műveket. Másrészt az apartheid hagyatékaként a fekete lakosság óriási része még az alapvető általános iskolai ismeretekkel sem rendelkezett, óriási volt a különbség a fekete és fehér lakosság között. Ráadásul egyes nézetek szerint ami kevés „fekete irodalom” létezett ekkor dél-afrikában, az inkább a törzsi gyökerű mágikus ill. természetfeletti hatásokkal volt átitatva. „Ennek ellenére – írja Wood –, azt hiszem, nagyon ígéretesen dagad az a növekvő hullám, ami a dél-afrikai tudományos – de inkább spekulatív – fikciót jellemzi, a szó legtágabb értelmében.” A „young adult” könyvek igyekeznek a fiatal réteget megfogni a science fiction iránt – azt a réteget, ami az apartheid után már felzárkózhat. Ilyen könyv pl. Elana Bregin „The Slayer of Shadows” (1995), Robin Saunders „Son of Anubis” (1998), Jenny Robson „Savannah 2116 AD” (2004) vagy Nick Wood „The Stone Chameleon” (2004) című regénye. A felnőtt science fiction egyik terepe a dél-afrikai „science fiction és horror magazin”, a „Something Wricked” (2006-), ahol olyan szerzőknek jelennek meg novelláik, mint Dave de Beer vagy Richard Kunzmann. Mindazonáltal a Dél-Afrikai Science Fiction Társaság (SFSA) kiadványa, a „Probe” már a hatvanas évektől kezdve teret ad a novellistáknak, és az évente megrendezett Nova írói verseny is számos tehetséget segített publikációhoz, mint Gerhard Hope, Liz Simmons vagy Yvone Walus. Ezek mellett ki szokás emelni a „Chimurenga” magazin dupla számát (#12-13, alcíme „Doctor Satan’s Echo Chamber”, 2008. március), ahol több fontosabb dél-afrikai sci-fi szerző is publikált, ezzel széles spektrumát adva a tematikának.
Bár nem dél-afrikai születésű szerzőkről van szó, mégis dél-afrikai science fictionnek szokás nevezni Lavie Tidhar „Bophuthatswana” (2009) vagy Farah Mendlesohn „Glorifying Terrorism” (2006) című művét, melyek egyértelműen dél-afrikai gyökerűek, köszönhetően a szerzők itteni tapasztalatainak.
Az elmúlt időszak legfontosabb science fiction művei közé tartozik Dél-Afrikában Jane Rosenthal „Souvenir” (2006) és Lauren Beukes „Moxyland” (2008) című könyve. Rosenthal regénye a huszonegyedik század második felében játszódik, hősei bebarangolják a sivatagos Dél-Afrikát és a fagyos Antarktiszt, és inkább meditációs regény, sem mint sodró lendületű akció-sci-fi. Ellenben Beukes könyve egy gyorsan pergő cyberpunk. A borús, közeljövőben lévő Fokváros utcáin egyszerre ismerős és ismeretlen cybepunk alakok mászkálnak, a multik irányítják a világok, a kirekesztett punkok meg az utcákat uralják. Beukes könyve egyszerre tudott újat mutatni a cyberpunk világában és eljuttatni a dél-afrikai életérzést a nyugati világba. A „Moxyland” napjaink egyik legsikeresebb cyberpunk regénye.
Az apartheid bukása óta eltelt közel két évtizedben tehát a dél-afrikai science fiction – és emellett más fantasztikus írások, mint a mágikus realizmus – lassan kezdenek erőre kapni. A közeljövőben várhatóan a „fekete irodalom” száma növekedni fog, és talán több ember számára elérhetőek lesznek ezek a művek. Érdekesség továbbá, hogy az angol mellett Dél-Afrikának további tíz hivatalos nyelve van – és várhatóan ezeken is fognak születni érdekes és egyedi művek. A világ is lassan fölfigyel erre a „szivárvány országra”, köszönhetően például a „District 9” (2009) című filmnek, ami a megszokott sémáktól eltérően Johannesburgba helyezte az emberek és idegenek konfliktusát egy nyugati nagyváros helyett. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Dél-Afrika a poszt-koloniális identitásával és sokszínűségével különleges helyet foglal el a világ science fiction palettáján.

Linkek:
SFSA
Nick Wood
Something Wicked
Moxyland
Moxyland az endless.hu-n

Források:
Byrne, Deirdre C.: Science Fiction in South Africa. In: PMLA, 2004. május, 522-525.
Wood, Nick: South African Speculative Fiction Over The Ages. Locus Magazine, 2009. november
Wood, Nick: South African SF – i. e. Speculative Fiction, Not Just Science
Wood, Nick: Some Thoughts On South African Science Fiction