Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Szeptember – Október
1.  Barbossza11 (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (7)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Londoni poliphajsza

Könyvek | Beküldte: RV | 2013.10.16. 20:30

A városi fantasy irányzatának népszerűsége sokat emelkedett az utóbbi időben, mintha sokan – írók és olvasók egyaránt – csak most fedezték volna fel maguknak. Ez Képörvendetes dolog, mert a városi fantasy a modern fantasztikus irodalom talán legizgalmasabb irányzata, amely viszonylag tágan értelmezhető, és ebből eredően bátran meríthet a hagyományos fantasy elemekből, a jól ismert valóságból, az olykor akár az unalomig ismételt klisékből, és persze a romantikából is. A stílust kevésbé kedvelő kritikusok épp ezt a szabadságot szokták alapvető hibaként emlegetni az ilyen irányú történetekkel kapcsolatban, mondván, a városi fantasy nem több, mint egy keverék, ami megpróbál minden jól csengő stílusjegyet magába foglalni, de gyakorta belebukik. Van igazsága ezeknek a fanyalgásoknak, mert sok esetben előfordul, hogy egy-egy író túl nagyot akar robbantani, azonban nem tudja kezelni a stílusok keveredését, és ez még a legjobb történeteket is képes romokba dönteni. Viszont a városi fantasy regények jelentős része megállja a helyét – némelyik megmarad ugyan a klisék szintjén, de egyre több a jól átgondolt, gazdag képzelettel felépített világot megelevenítő, váratlan fordulatokkal operáló történet. A romantikus szál már csak egy adalék, ami színesebbé teheti a cselekményt, anélkül, hogy rátelepedne az egész történetre. Az eredmény optimális esetben érdekes és izgalmas, nem véletlen, hogy sok neves író is megpróbálkozik ezzel az irányzattal.
Köztük van napjaink egyik legsokoldalúbbnak tartott írója, China Miéville is, akit már most a kortárs fikciós irodalom egyik meghatározó írójának tartanak. Írt már klasszikusnak tekinthető fantasy regényt (Perdido pályaudvar, végállomás), bizarr tengeri kalandregényt (Armada), westernt (Iron Council), a film noir hangulatát idéző detektívregényt (The City and the City), science fictiont (Konzulváros), valamint steampunk elemekkel tűzdelt modern kori Moby Dick történetet (Railsea). Saját munkásságára előszeretettel hivatkozik úgy, mint „weird fiction”, és talán tényleg ez a legjobb meghatározás, hiszen szinte mindegyik történetében előkerül valami egészen bizarr dolog, valami apró elem, ami egyszerre hátborzongató, és mégis lenyűgözően szokatlan. Magyarul nemrég megjelent regénye, a Kraken egy ízig-vérig városi fantasy, amelyben valóság és misztikum keveredik olyan mértékben, hogy néha valóban átérezzük, milyen lehet megtapasztalni, amikor a szemünk előtt omlik porrá az a világ, amit ismerünk.
A történet azzal veszi kezdetét, hogy a londoni Természettudományi Múzeumból eltűnik egy hatalmas preparált polip, az Architeuthis dux. A múzeum alkalmazottja, a preparátorként dolgozó Billy Harrow, – aki egyébként maga tartósította a hatalmas tetemet – egy tárlatvezetés során szembesül ezzel a nehezen feldolgozható ténnyel, és egyszerűen nem fér a fejébe, hogyan tűnhet el nyomtalanul egy olyan hatalmas dolog, mint a kiállított kráken. A rendőrség egy különleges egysége nyomozni kezd az ügyben, és megpróbálják beszervezni Billy-t is, aki nem igazán akar csatlakozni hozzájuk. Azonban akár tetszik, akár nem, Billy akaratlanul is belekeveredik egy különleges háborúba, amelyben London árnyékvilágának elmebeteg szektái, elvetemült bűnözői, és rettegett bérgyilkosai próbálják megtalálni az istennek gondolt elveszett polipot, miközben igyekeznek egymást is hidegre tenni. S valamiért mindegyik csoport számára Billy a kulcsfontosságú személy. Miután legjobb barátját egyszerűen lenyeli az alvilág leghírhedtebb bérgyilkosa, Billy nem tehet mást, mint felveszi a kesztyűt, hogy a végére járjon az őrületnek. Az egykori múzeumi őr, Dane, segítségével – aki mellesleg a krákent istenként tisztelő szekta jeles tagja –, Billy különféle misztikus kalandokba bonyolódik, megismeri az egyszerű halandó számára talán nem is létező másik Londont, és lassan ő maga is részévé válik ennek a különös világnak. Azonban megannyi kaland, menekülés és ordítozás után még mindig nincs válasz a legfontosabb kérdésre... Hol a pokolban van az ellopott polip?
Azt egy pillanatig se lehet vitatni, hogy Miéville roppant tehetséges író. Elképesztő fantáziával szövi a történeteit, és olyan könnyedén fűzi össze a cselekmény látszólag szerteszét kószáló szálait, ahogy arra csak kevesen képesek még a nagy írók közül is, azonban mégis van egy aprócska de az egészben, amitől nem lehetünk maradéktalanul elégedettek. Annak ellenére, hogy rögtön az elején mozgásba lendülnek a történet szerinti események, a cselekmény mégis meglehetősen lassan pörög fel. Furcsa kettősség hatja át a jó száz oldalon át kibontakozó történetet, mert miközben azt érezhetjük, hogy ebből a kuszaságból soha nem alakul ki semmi (ugyanis Miéville egyszerűen túl sok szereplőt mozgat, túl grandiózusra veszi az egészet), valójában pontos koreográfia szerint halad előre a cselekmény, hogy egy ponton túl hirtelen átbillenjen ezen a vontatottságon, és meglóduljon. A történet számtalan szálából sok végig megmarad, némelyik el-eltűnik, hogy később váratlanul belemosódjon egy másikba, sőt, néha újak is felbukkannak. Ez eleinte zavaró, mert kissé nehézkesen követhető, hogy pontosan mi is zajlik éppen, azonban később rájövünk, hogy ez is csak egy eszköz, amivel Miéville megpróbálja átéreztetni velünk azt a káoszt, amit a főhősök is éppen átélnek. Ide-oda csapongani látszik a történet, mintha nem lenne se füle, se farka, és nem vezetne sehová, holott nagyon is jól felépítve, a maga kacskaringós módján tart a végkifejlet felé. Talán épp ebben rejlik Miéville nagyszerűsége, hogy képes ezeket az eszközöket ennyire könnyedén Képfelhasználni, anélkül, hogy megerőszakolná emiatt a történetet, és törést okozna a cselekmény vonalvezetésében. Az, hogy páratlan képzeletével közben olyanná varázsolja napjaink Londonját, amiről álmodni sem mertünk volna, már csak hab a tortán. Ám a szépen felépített történetet szinte agyoncsapja a befejezés. Váratlan fordulat a vége, de mégis sántít. Valahogy nem illik a történetbe, erőltetettnek tűnik, és emiatt kissé csalódottan csukjuk be a könyvet. Megannyi díj után, egy ilyen tehetségesnek tartott író ezt sokkal jobban is megoldhatta volna.
A történet karakterei színesek, de jellemükben elnagyoltak; még Billy is, akit Miéville a többi szereplőnél lényegesen jobban kidolgozott. Ő az, akin keresztül megismerjük London másik arcát, azonban talán túlságosan is könnyen alkalmazkodik a misztikus világhoz; ugyan gyakran kételkedik, és nem ért mindent, de nem is érezni rajta azt az óvatosságot, amivel egy ilyen mértékű változást értelmezni szokás. A történet további szereplői egyediek, némelyik szerethető, némelyik kevésbé. A flegma rendőrlány jópofa, mégis sokat ront rajta a folyamatos káromkodása, a hithű Dane remek példa arra, miként ragaszkodik egy hívő (az most mindegy, hogy milyen istent imád) ember a szent tanokhoz még a legkilátástalanabb helyzetben is. Nem mellesleg az önzetlenségből is jelesre vizsgázik. Míg a csak olykor-olykor felbukkanó, de a történetben mégis végig jelen lévő páros – Goss és Subby – testesíti meg mindazt, amitől az ember retteghet. Érdekes, hogy Miéville nem igazán írja le, hogy milyen is a külsejük, csak nagy vonalakban, mintha arra ösztönözné az olvasót, hogy úgy lássa a két alakot, mintha a maga félelméből táplálkozna. A könyv igazi erőssége azonban a környezet, az a misztikus London, amelyet az író páratlan képzelettel megteremtett, benépesített, és a pusztulás szélére sodort. Minden él, minden mozog, mindenből árad a varázslat, és végig azt érezhetjük, hogy ott sétálunk a varázslondoni utcákon.
Jól megírt regény a Kráken, de egy árnyalatnyival hosszabb a kelleténél. Olykor úgy tűnik, hogy Miéville az összes általa megálmodott képkockát bele akarta erőltetni, és ez néhol nagyon is észrevehető, de összességében nem ront sokat a történet élvezhetőségén. Kicsit sötét, kicsit vicces, kicsit valóságos történet bontakozik kis a vaskos könyv során, amely mindent felvonultat, amit egy modern városi fantasy-tól elvárhat az olvasó. Aki persze szerelmes vámpírokról, és ehhez hasonló borzalmakról szeret olvasni, az inkább kerülje el a könyvet, mindenki másnak ajánlom.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.