Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Július – Augusztus
1.  genius (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (3)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Interjú Szalkai Lászlóval

Szerzők | Beküldte: Batou | 2011.08.15. 5:24

KépFiction Kult: Mivel foglalkozol jelenleg?
Szalkai László: Állatorvos vagyok Budakalászon.

FK: Már diplomás voltál, amikor elindult a szerepjátékos pályafutásod?
SZL: Azt hiszem, végzős voltam, amikor belecsöppentem ebbe az egészbe. Gáspár András évfolyamtársam volt a gimnáziumban, ő keresett meg a hírrel, hogy lehetőség nyílt valami jót csinálni. A középiskolában harmadmagunkban indítottunk egy sci-fi/fantasy újságot, tehát ez a vonal már akkor elkezdődött. Tulajdonképpen emiatt kerültem a Valhallába.

FK: Korábban is játszottál már szerepjátékkal?
SZL: Nem, azelőtt még csak nem is hallottam róla. Határozottan emlékszem, hogy amikor elkezdtek piszkálni a szerepjátékkal, én már egy klinikán dolgoztam, és amikor eljött az első alkalom, épp ügyeletben voltam, így nem kellett valami indokot kitalálnom, hogy miért nem akarok e közé a sok „hülye” közé menni. Aztán elég volt egyszer belecsöppenni és ott ragadtam, mint légy a papíron. Zsolttal és Max-szel is itt kezdődött a barátságunk.

FK: Mit játszottatok?
SZL: A M.A.G.U.S. egy ős-prototípusát. Ez az a korszak volt, amikor egy újságban már elkezdtek megjelenni belőle részletek, de a könyvet még nem adták ki.

FK: Mi volt az első karaktered?
SZL: Egy félelf kardművész, akivel ezután évekig játszottam. Általános iskolás voltam, amikor először rontottam a levegőt egy dojo-ban, és azóta megvan bennem ez a vonzódás, nyilván ez is közrejátszott a választásomban.

FK: Milyen harcművészeteket próbáltál ki?
SZL: Jiu-jitsu-t, aikido-t és kendo-t. Végül a jiu-jitsu mellett maradtam, ma már a fiaim is a mesteremnél tanulnak.

FK: Figyelemmel kíséred, hogy mi is történik a szerepjáték kiadás területén manapság?
SZL: Már nem nagyon, bár a kiadómon keresztül értesülök a lényegesebb eseményekről. A mi helyzetünk persze speciális, mert a Codex-szel saját rendszerünk van, és megmaradtunk annak az alapjainál, de az évek folyamán ez is folyton formálódik. Zsoltnak megint van egy új elképzelése a rendszerre, most azt próbálgatjuk. Ez a Zsolt által is említett „világutazós” kampány, amihez gyártott egy nagyon egyszerű rendszert és mondhatjuk úgy, hogy most ezt teszteljük.

FK: Ahogy Zsolt elmondta, ez egy igen érdekes alaphelyzetből indul ki.
SZL: Nyúlnak sosem voltak problémái az érdekes alaptörténetekkel, úgyhogy igen. Szokás szerint már megint szinte nagyobb mértékben filozófia és majdnem hogy csak másodsorban játék. Van, akinek tetszik a társaságban és van, akinek nem.

FK: Hányan játszotok?
SZL: Mesélővel együtt 7-en.

FK: Milyen karakterekkel játszol szívesen? Inkább harcosokkal vagy varázslókkal?
SZL: Én szinte soha nem játszottam varázslóval. Ha őszinte akarok lenni, akkor valószínűleg azért nem, mert sosem volt türelmem végigrágni az ahhoz tartozó szabályrendszereket. Az egyetlen varázshasználóm egy Codex világbeli inkvizítor volt, az összes többi inkább harcos karakter. Ez is áll közelebb hozzám.

FK: A regényeidben azért mozgattál varázshasználókat is.
SZL: Egy fantasy írás nehezen képzelhető el varázslók nélkül.

FK: Könnyebb átélni úgy egy karaktert, hogy vannak mellette más szereplőid is?
SZL: Mindig van egy vagy két fő karakter, azok viszik a fő vonalat, az ő kidolgozottságuk a legteljesebb, az összes többi óhatatlanul gyengébb. Ezt gyakran a szemünkre is vetik, de véleményem szerint egy behatárolt terjedelemben nem lehet minden egyes karaktert egyformán kidolgozni és talán nincs is értelme.

FK: Sosem léptettél egy-egy mellékszereplőt elő valahol fő karakterré?
SZL: Nem, eddig még nem. Tulajdonképpen a fő karakterekről sem meséltem el mindent, amit kellene, úgyhogy amíg ilyen adósságaim vannak, addig valószínűleg nem is fogok mellékkarakterekkel foglalkozni.

FK: Pár éve visszatértél a Tuan kötelékein belül. Miért szakadt ez mégis meg?
SZL: Nem szakadt meg, jelenleg is tart. Jelenleg is írok, csak a munkám miatt sajnos beleragadtam a legutóbbi könyvembe, az Angyalszárnyakon-ba, aminek évekkel ezelőtt meg kellett volna jelennie… de ez még most is futó projekt.

FK: Mesélj kicsit a 2006-os Ha megszakad a napvilág c. könyvedről. Ez is a Tuan gondozásában jelent meg?
SZL: Nem, ez még a Tuan előtti időkben jelent meg, magánkiadásban. Egy magánember adta ki, a saját gondozásában.

FK: Ez az úriember egy régebbi ismerősöd?
SZL: Nem, ő keresett meg a terveivel engem is és Zsoltot is, amiből végül ez a könyv lett. De neki gazdaságilag nem jött be a vállalkozás, így a könyv megjelenése után nem sokkal meg is szűnt a Sólyomtoll Könyvkiadó.

FK: Akkoriban sokan reménykedtek, hogy a Codex feléled hamvaiból.
SZL: Ez mind a mai napig egy nyitott kérdés. Ha úgy hozza a sors, én bármikor szívesen támogatom.

FK: A Zsolt által futtatott játék lehet a Codex 2?
SZL: Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy kis országunk olyan, amilyen. Olyan helyzetben van, amilyenben, ezen belül a könyvkiadás katasztrófa, a könyvkiadáson belül a fantasy és a szerepjátékos kiadványok, nos… erre már nincs is jó szó. Arra, hogy bármi ilyesmi megjelenjen, minimális az esély. Ha a Codex-szel valaha történik valami, akkor az valószínűleg az alapoktól fog indulni, nem egy teljesen új dolog lesz. Ha esetleg az eredeti újra meg tud erősödni, akkor lehet szó egy teljesen átdolgozott rendszerről.

FK: Mindenképpen nyomtatásban szeretnétek kiadni a játékot?
SZL: Azt hiszem, hogy pont a Codex-nél elég sokat adott a kiadvány maga, úgy ahogy van. Akinek az a vágya, hogy ingyen hozzájusson egy rendszerhez – akár a Codex-hez is – az ezt már most megteheti. Mi inkább azokra gondolunk, akiknek fontos a régi feeling.

FK: Ezek szerint nem akarjátok minden áron megcsinálni a Codex 2-t?
SZL: Hála istennek, sok mindenben kőkeményen egyetértünk Zsolttal, a barátságunk nagyjából 20 éve tart, és szerencsére sosem árnyékolta be semmilyen huzakodási őrület, mint egyes szerepjátékoknál szokás. Mindketten úgy tartjuk, a Codex túl sokat jelent nekünk ahhoz, hogy valamiféle vásári kikiáltanivalót csináljunk belőle. Ha nem lesz vele soha többé semmi, akkor is letettünk már valamit az asztalra, ami jó volt. Szerencsére egyikünk sincs abban a helyzetben, hogy véres verejtékkel kelljen újabb bőröket lenyúzni a Codex-ről. Ezért mondom, hogy ha úgy hozza a sors, a gazdasági helyzet – esetleg a divat – akkor lehet belőle valami, mert szívesen dolgozom benne, szívesen teszek érte, de egy franchise rendszerben nem szeretnénk a Codex-et viszontlátni. Ez persze nem jelenti azt, hogy alkalomadtán ne fogadnánk el segítséget, ötleteket, munkatársakat, de csak szűk, ellenőrzött kereteken belül.

FK: Miért döntöttél úgy, hogy Te is kiszállsz a Valhallából?
SZL: Az az igazság, hogy a Valhalla egy szenzációs vállalkozás volt, amikor elindult. Számomra is nagyon sokat jelentett. És függetlenül attól, hogy mostanában ki mit gondol róluk, én úgy hiszem, hogy tényleg fantasztikus volt, amit véghezvittek. Felismerték a lehetőséget, és megvalósították mindazt, amit leginkább Valhalla-jelenségnek nevezhetnénk. De valószínűleg pont ez a hirtelen siker, ez a hirtelen növekedés volt az oka annak, hogy relatíve hamar szét is hullott. Egymást érték az olyan dolgok, amikkel néhányan már nem tudtunk együtt működni, létezni, dolgozni. Ha most úgy tűnik, hogy kerülgetem a forró kását, nos, igen. Nem szeretnék szennyeseket teregetni, sem kihasználni a lehetőséget és beszólni bárkinek. A kezdeti csoda után már rossz idők jöttek, és úgy döntöttünk néhányan, hogy nem folytatjuk tovább.

FK: Hogyan történt az elhatározás?
SZL: Elsősorban Zsoltnak volt elege a dologból. Most már látjuk – bár szerintem ő még most sem – hogy nem lett volna szabad ennyire ellökni magától mindent. Neki legalább annyira a gyermeke a M.A.G.U.S., mint bárki másnak, aki ezt állítja. Ő azonban abszolút meg akart szabadulni, és új, önálló rendszert, világot teremteni. Ezért kezdték el Max-szel a Codex-projektet, amihez felkérésükre hamarosan én is csatlakoztam. Máig nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy szerzőtársa lehettem.

FK: Mennyire engedtétek Max-nek, hogy kibontakozzon, belevigye a saját világát a Codexbe?
SZL: Max nagyon erős egyéniség volt, fantasztikus világgal, ötletekkel, elképzelésekkel. Bár alapvetően ezek nem voltak feltétlenül Codex-kompatibilisek, végül jól összecsiszolódott az egész. Számos helyen ötvöződött a Codex világával – és nem csupán képeiben, bár persze ott a legnyilvánvalóbban. Ahogy Zsolttal, úgy Max-szel is nagyon régi és szoros barátság fűzött össze, amely a világainkat is áthatotta. Ez nem csak egyszerűen az alkotásról szólt, akkoriban rengeteg időt töltöttünk együtt az íjászattól a vízitúrázáson át a játékokig, nagyon erőteljes hatások értek minket pro és kontra.

FK: Kiadtatok egy zenei aláfestő cd-t is. Ez kinek az ötlete volt és ki valósította meg?
SZL: Arra már nem emlékszem, hogy kinek az ötlete volt. A zenét Buttinger Gergő írta és játszotta, aki már akkor is zenei körökben mozgott, és tulajdonképpen ő is valósította meg. Gergő, aki a Rúnában „Kis Mészáros”-ként szerepelt, rendkívül tehetséges zenész és zeneszerző mind a mai napig. Sajnos megszakadt vele a kapcsolatom, ezért csak közvetve tudom, hogy mivel foglalkozik, de most is komoly dolgokban van benne a keze. Úgy tudom, a Neocore-os King Arthurnak is ő készítette a zenéjét. A Fanfare for the Heroes cd kiadása egy hihetetlen szerencsétlen dolog volt. Csak homályos emlékeim vannak, de úgy tudom, hogy aki elvállalta a terjesztését, az csak nyomokban juttatta el a polcokra, és amikor saját kezűleg próbáltuk meg elintézni, akkor viszont a terjesztők visszadobták azzal, hogy ez már volt kint egyszer. A cd-k végül hegyekben maradtak rajtunk, pedig szerintem egy jó vállalkozás volt és ráadásul még jól is sikerült.

FK: Milyen körülményekre van szükséged az alkotáshoz?
SZL: Amikor a Valhalla illetve a Nítor indult, akkor még meg tudtam csinálni – és ez főleg a regényekre volt igaz ¬, hogy abban a közegben éltem. Azzal keltem, azzal feküdtem, napi 10 órát írtam és tényleg minden pillanatban abban a történetben, abban a világban léteztem. Éjszakánként oda volt készítve az éjjeliszekrényre egy kis jegyzetfüzet, hogy ha álmomból felriadok, akkor le tudjam jegyezni, ami eszembe jutott.
Amióta ez nincs, nehézségekkel küszködöm az írás területén. Egyrészről saját praxisom van, ami meglehetősen nagy felelősség, és van két fiam, ami szintén nem kis feladat, így nincs időm főállásban írni. Az sajnos nem megy, hogy „hopp, most déltől kettőig ráérek és leülök, írok valamit”. Ebbe én folyton beleragadok, ezért készül ilyen lassan a mostani regényem is.


FK: Ezek szerint Te is „hangulatíró” vagy.
SZL: Abszolút. Mindig csodáltam azokat a neves és tehetséges írókat, akik képesek ezt munkaidő szerűen csinálni: leül, és naponta egy előre meghatározott leütést megcsinál.

FK: Te hogy látod a Nítor halálát?
SZL: Ez teljesen egyértelmű. A Nitor halálát az anyagi ellehetetlenülés okozta, aminek két oka volt. Az egyik, hogy hármunk közül egyikünk sem rendelkezett olyan kalmárvénával, ami ehhez kellett volna. Ebből kifolyólag egy idő után megbíztunk valakit, hogy ezt a részt intézze, aki lényegében aztán elsikkasztotta a nyereségünket.
A másik ok pedig az volt, hogy túl belterjesek voltunk és nem tudtunk olyan széles volument tartani, ami ilyen helyzetek között fenn bírta volna tartani a kiadót. Mi kevés minőségi kiadvánnyal szerettünk volna gazdálkodni, ami szépen, óvatosan ment is volna, ha nem jönnek a kátyúk, amiken ezzel a módszerrel már nem tudtunk átvergődni.


FK: Teljesen egyedül írtad a Hegyi Királyságot?
SZL: Igen, bár a technikai részhez kaptam segítséget. Sosem voltam jó abban, hogy kinek mennyi a Támadó Értéke.

FK: Miért nem készült el a teljes világleírás?
SZL: Addigra teljesen összedőltünk. A világhoz és az Árnyékháborúhoz is készültek anyagok, de ezek sajnos sosem láttak napvilágot.

FK: Az alkotásaid közül – legyen az világ, regény vagy karakter – ki, illetve mi áll hozzád a legközelebb?
SZL: Félek, erre nem fogok tudni válaszolni. Nem tudom, hogy azok az írók, akik nálam profibbak, tehetségesebbek, tehát akire azt lehet mondani, hogy valóban írók, hogyan viszonyulnak a saját műveikhez. Mivel én szigorúan amatőr voltam és vagyok a mai napig, engem borzasztóan erős érzelmi szálak kötnek a történeteimhez, a világaimhoz, a szereplőimhez. Így nagyon nehéz lenne választani. A M.A.G.U.S.-os történeteim azért állnak nagyon közel hozzám, mert a leglángolóbb időszakban készültek. Fiatalok, lelkesek voltunk, akkor és ott magunkat félistennek képzeltük. Az egy iszonyatosan aktív és forró időszak volt, mindent az asztrál hatott át. Az akkori sztorikban olyan karakterek szerepelnek, amik az adott játékosoknak évekre szóló nagy kalandokat jelentettek. A főszereplők közül szinte mindenki egy-egy barátom nagy karaktere. A Farkasének tehát azért fontos, mert az első volt és az említett körülmények között született. Viszont, mint alkotás, számomra a legfontosabb és hozzám talán a legközelebb álló, az a Ha megszakad a napvilág, ami viszont nagyon kemény kritikákat kapott. Sokan ócsárolják, sokan dicsérik. Egy alapvető kritikával azonban egyet kell, hogy értsek: jó lett volna még egyszer átnézni az egészet és megcsiszolni. Ennek ellenére nekem az egyik személyes kedvencem. Felnőtt énem abban a két karakterben van benne, bármennyire is különböző karakterek.
Érdekes, hogy mindkét könyv kapcsán kaptam olyan visszajelzést, ami megdöbbentett és elképesztően jól esett. Sem írás közben, sem a megjelenés után nem gondoltam, hogy ilyesmit én is el tudok érni. Mint olvasó tudom, hogy vannak olyan írók, akik meghatároznak: gondolataimat, tetteimet, korszakaimat, de soha nem gondoltam arra, hogy én magam olyat tudok írni, ami ezt teszi mással… és azt kell, hogy mondjam, ez fantasztikus dolog.


FK: Számodra kik ezek az írók?
SZL: Amíg eljutottam addig, hogy írjak, rengeteget olvastam, nem csak fantasy-t, sőt azt keveset, azon egyszerű oknál fogva, hogy viszonylag kevés az olyan szerző, aki engem igazán megfog. Persze fantasy-ben is vannak olyan írók, akik elképesztő dolgokat képesek művelni, de nem lehet csak fantasy-t olvasni.

FK: Olvasol mostanában még fantasy-t?
SZL: Igen. Szerencsére Steven Erikson alaposan ellát olvasnivalóval, talán ő a leglenyűgözőbb fantasy-író, akit valaha olvastam.

FK: Hiszel a szerepjáték jövőjében?
SZL: Én inkább azt mondanám, hogy bizakodom. Azt mindenki tudja, hogy egyre szűkül a kör, egyre kevesebben játszanak. Azért remélem, hogy mindig lesz egy szűk réteg, akinek kedve lesz a hagyományos szerepjátékhoz.

FK: Említetted, hogy van két fiad. Ők is játszanak?
SZL: Igen, egy ikerpár, 15 évesek lesznek. Mostanában épp nem, de játszottak egy időben. Már az ő esetükben is látszik, hogy egyre szűkül a kör, mert nem igazán találnak a saját korosztályukban megfelelő csapatot.

FK: Mit játszottak?
SZL: Ahogy elnéztem, valamilyen M.A.G.U.S. alapokon nyugvó saját rendszert alakítottak ki.

FK: Ezek szerint már ők is átvették a rendszeralkotás képességét?
SZL: Igen, úgy látszik, az almák nem esnek messze a fájuktól.

FK: Köszönöm szépen a beszélgetést!
SZL: Én köszönöm!



Batou

Elválasztó

Kapcsolódó írások

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.