Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

November – December
1.  herryporter (83)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (7)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Interjú Alan Moore-ral

Szerzők | Beküldte: RV | 2009.01.23. 22:21

KépAz angol Alan Moore régi motoros a képregényszakmában. Azon kevés szerzők egyike, akinek munkáját irodalmi körökben is elismerik. Nevéhez olyan művek fűződnek, mint a közelmúltban hazánkban is megjelent Watchmen, mely Hugo-díjat nyert alkotás, vagy a The League of Extraordinary Gentlemen, a From Hell, illetve a V for Vendetta. Ez utóbbi három képregényből már film is készült, magyarul a A szövetség, V mint vérbosszú, illetve A pokolból címmel, míg a Watchmen-ből készült azonos című film idén kerül a mozikba.
A most következő, rövid – csupán két kérdésből álló – interjúban a szerző és a steampunk kapcsolatáról olvashatunk.


– A Szövetség (League of Extraordinary Gentleman) című műve minden egyéb alkotásnál jobban népszerűsítette a steampunkot, mint műfajt és kultúrát. Hogyan született meg ez a könyv?
– Alapvetően nem a steampunk műfajába készült a Szövetség, de mégis oda sorolták be. Persze olvastam steampunk műveket olyan íróktól, mint Tim Powers és K. W. Jeter. Tetszettek, élveztem őket, de semmi több. Aztán egy alkalommal az egyik barátommal tréfálkoztunk különböző irodalmi karakterek találkozásával, amikor hirtelen rájöttem, hogy ez egy fantasztikus ötlet. Veszed a láthatatlan embert, Mr. Hyde-ot, Némó kapitányt, majd a történetet a Drakula-sztoriból ismerős Mina Murray köré szövöd. Hamarosan neki is álltunk, hogy megírjuk ezt az afféle viktoriánus kori igazságliga-ötletet. De ahogy Kevin O’Neill belefogott a rajzolásba, úgy érezte, hogy ez a történet egy olyan világban játszódik, ahol a viktoriánus kor megannyi képzelgése valóra vált, és ez végül meg is mutatkozott Kevin képi világában.
Az első kiadás felénél járhattunk talán, amikor ráeszméltem, előttem a nagy lehetőség, hogy ezt a könyvet egyedülállóvá tegyem. Ehhez nem kellett más, csupán elővenni egy korábbi mű bizonyos szereplőit, és tessék, a könyv máris a valaha létezett és a kitalált világok egyfajta páratlan elegyévé vált. A második kötet csak tovább bővítette ezt a világot.
A következő League of Extraordinary Gentlemen kötetben, amely a The Black Dossier (A fekete akta) címet viseli, egyfajta időutazást mutatunk be, az ember eredetétől, egészen napjainkig, s megpróbáljuk felépíteni azt a fiktív világot, amely az előző kötetekben csak részeiben mutatkozott meg. De ez nem új ötlet. A Jason és az Argonauták története óta mindenki azt szerette volna tudni: Mi történik akkor, ha a kedvenc fiktív hősei egy helyen találkoznak? A XIX. század során nem volt ritka, hogy egyes művek átfedésben voltak egymással, elég, ha megemlítem, hogy Edgar Allen Poe The Narrative of Arthur Gordon Pym című művéhez Jules Verne írt folytatást. Szinte mindenhol vannak áthallások, mi csupán annyit tettünk, hogy ezt a végletekig sarkítottuk, ahol már minden mindennel kapcsolatban áll és összekeveredik. Ez volt az alapötlet, és azt hiszem, sikerült is megvalósítani.
Valószínűleg az első két rész az, amelyiket a steampunk rajongók is kedvelnek, mert a The Black Dossier, és az éppen készülő következő epizód, már kilép a viktoriánus korból. A The Black Dossier története, noha végiggördül benne az idő a kezdetektől napjainkig, alapvetően 1958-ban játszódik, ami szerintem legalább annyira távoli és különös, mint a viktoriánus kor. Ráadásul az egész három részből tevődik össze: három, egyenként hetvenkét oldalas részből, amelyek mind különböző korokban játszódnak. Az elsőben 1910-et írunk, így feltűnik benne néhány késő viktoriánus kori karakter. A második 1958-ban játszódik, míg a harmadik napjainkban, 2008-ban. Tehát látható, hogy nem akarjuk isteníteni a viktoriánus kort. Ettől függetlenül természetesen lehetséges, hogy a jövőben születnek majd olyan műveim, amelyek a viktoriánus korban játszódnak majd, vagy éppenséggel jóval azelőtt. Mindenesetre az biztos, hogy a viktoriánus kor egy olyan korszak volt, amely teli van ötletekkel és lehetőségekkel ahhoz, hogy hosszú ideig elmerüljön benne az ember. De mindegyik kor érdekel, hiszen mindegyiknek megvan a maga varázsa és emléke.


– Megosztanád velünk a véleményed a steampunkról, mint műfajról és kulturális tényezőről?
– Szerintem a steampunk – ha jól közelítem meg a dolgot – egy olyan régi korszak újbóli manifesztációja, amely egyre meghatározóbb napjainkban. Nekem úgy tűnik, hogy a XXI. század ezen pillanatában mindannyian sokkal inkább tudatában vagyunk a dolgoknak – még inkább a múltunknak –, mint korábban bármikor. Ott az internet, vagy a felhalmozott archívumok, és ezek által a múlt gyakorlatilag nyitva áll mindenki előtt. És ha jobban megnézzük, akkor láthatjuk, hogy ez nem más, mint egy ötletekkel teli, fantasztikus lomtár, amely valaha bámulatosan szép volt, ám félre lett dobva, ahogy a kultúra megállíthatatlanul, minden nap valami új után kutatva rohant előre. Azt hiszem, most egy olyan ponton vagyunk, amikor végre visszatekinthetünk a korábbi kultúrák, gondolkodásmódok csodálatos és dicsőséges maradványaira, amelyekhez bátran hozzányúlhatunk, hogy merítsünk belőle, és olyan dolgokat formáljunk a segítségével, amelyek megfelelnek a jövőképünknek.
Talán ez a legjobb megközelítése a dekadenciának, amelyet az egyik legnagyobb dekadens író, Théophile Gautier valahogy úgy próbált körülírni, hogy a „dekadens író szabadon kölcsönveheti a letűnt, ősi korok legendáit ugyanúgy, mint a legfrissebb művek filozófiáit, szavait, hogy egy fantasztikus eleggyé gyúrja össze a múltat, a jelent és a jövőt”. És épp ez az, amit a steampunk is meg akar valósítani. Magába olvasztja azokat az elemeket korábbi korokból, kultúrákból, amelyekről valamiért megfeledkeztek az idők során, és új köntösbe bújtatja őket, új értelmet ad nekik. Legalábbis én így látom, ez a steampunk módszertana, akár tudatosan, akár ösztönszerűen.
A művészet, a technológia és a média mind megváltoztatják azt idő alapvető nézőpontját. Szerintem mostanáig az idő előrehaladását úgy éltük meg, mintha egy futószalagon állva átrántottak volna minket a múltból a jövőbe, és ez ellen nem tehetünk semmit, mert a múltunk – ahogy a futószalag elszalad velünk – örökre elvész. De ez nem így van, hiszen a múlt emlékei még mindig elérhető távolságban vannak számunkra. Néhányan, mint például a steampunk írók, rájöttek arra, hogy a múlt megragadható. De ez nem egyszerű nosztalgia, mert az túl hamar kifulladna. Szükséges, hogy legyen ebben valami előremutató elképzelés, hogy miként is használjuk fel a korábbi kultúrák töredékeit. Az én nézőpontomból, noha nem tartom magam steampunknak, ez az egész erről szól.


Forrás: SteamPunk Magazine 3. szám





Fordította: RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.