Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Július – Augusztus
1.  vg24 (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (2)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Harmadszor is Valentine

Könyvek | Beküldte: RV | 2010.09.29. 21:34

KépSzámtalan példa bizonyítja, hogy műfajok – vagy nevezzük inkább irányzatoknak őket – keresztezéséből csak akkor születhet igazán jó alkotás, ha a szerző kellő biztonsággal mozog az érintett stílusok terén, ám többnyire az ilyen kísérletek rosszul végződnek. A két legkelendőbb fantasztikus irányzat, vagyis a sci-fi és a fantasy elemeit szokás általában összegyúrni, ha valamilyen szokatlan és újszerű világot kíván megjeleníteni a szerző, azonban az ilyen hibrid alkotásoknál nagyon figyelni kell az arányokra, különben könnyen elbillenhet a mérleg az egyik, vagy a másik javára, máris nem azt az eredményt hozva, amire akár az író, akár az olvasó számított. Mivel a két stílus nagyon eltér egymástól, óvatosan és körültekintően kell felépíteni egy ilyen világot, hiszen az ellentmondások és következetlenségek hamar romba dönthetnek mindent. Az olvasónak nem szabad azt éreznie, hogy az adott világot több elemből gyúrták össze, hanem rögvest az egyediséget, a különlegeset kell látnia. Ha ez hiányzik, akkor bármilyen jó is lehet a történet, a rosszul felépített háttér sokat ront az összképen.
Valami hasonló érzés volt bennem, amikor néhány hónappal ezelőtt elolvastam Robert Silverberg Majipoor krónikái című kötetét, és ebből kiindulva, még óvatosabban mertem csak találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatosan, hogy mire számítsak a sorozat befejező részében, a nemrég megjelent Valentine, Napkirályban. Az ódzkodásom egyik legfőbb katalizátora az előző kötetből megismert túlméretezett világ volt. Majipoor ugyanis egy hatalmas bolygó, amelyen három hatalmas kontinens nyugszik, húszmilliárd lakossal; ez még alapvetően nem is lenne baj, hiszen miért ne létezhetnének ilyen gigantikus méretű világok, azonban amint egy kicsit is belemerülünk a történetbe, és a hősök utazgatni kezdenek, az eltúlzott léptékek egy csapásra valótlanná teszik az egyébként jól kitalált világot. Mert azt muszáj leszögezni, hogy Silverberg ügyesen összerakta. A több ezer éves történelemmel büszkélkedő hatalmas államközösség egy tekintélyelvű, de végletekig középkori társadalmi berendezkedést követ, miközben letűnt korok csodás technológiai vívmányai – lebegő járművek, létfenntartó készülékek, génmanipulált növények, időjárást befolyásoló szerkezetek – színesítik a képet. Ebből a szempontból van némi hasonlóság Jack Vance világával, hiszen ott is az ősi idők maradványaként jelennek meg a fejlett technológiát sejtető eszközök. Ám hiába a jól felépített rendszer, a részletesen kidolgozott történeti múlt, ha maga Majipoor egyáltalán nem ragad magával – teli van szép, egzotikus és érdekes tájjal, azonban mégsem érezzük azt, hogy bárcsak mi is ott kalandozhatnánk a Napkirállyal együtt. A világ – minden szépsége és lehetősége ellenére – bántóan steril. A rengeteg múltbéli uralkodó neve semmit sem mond, a megannyi fura nevű növényt és állatot el sem tudjuk képzelni, mert Silverberg sajnos nem veszi a fáradtságot, hogy egy kicsit is részletesebben leírja ezeket a lényeket. Mintha egész Majipoor Silverberg korai munkásságának szimbóluma volna – sok jó ötlet, amelyeket botor módon feláldoz a nagyzási mánia oltárán, és győz a mennyiség a minőség felett.
Ami miatt azonban mégis jó a ciklus záró kötete, az a történet és a szereplők. Szinte nem is szükséges figyelnünk a környezetre és a helyszínekre, mert a főbb szereplők kalandjai és jellembeli változásaik, fejlődésük épp elég izgalmat biztosít. A történet középpontjában Valentine Napkirály áll, aki útnak indul, hogy megejtse a kontinenseken átívelő körmenetet, amely során a birodalom legtávolabbi pontjain élő alattvalóihoz is ellátogat. Ám még mielőtt útnak indulhatna, baljós álmai támadnak, amelyek félreérthetetlenül Majipoor pusztulását jósolják neki, mégpedig meglehetősen hamar. És az álmok valóban nem hazudnak. A távoli zimroeli földrészen, a bolygó őslakóinak számító, kirekesztett alakváltók szörnyű bosszúra készülnek a világukat megszálló és elbitorló többi faj ellen – megfertőzik a termést, éhínségbe és káoszba taszítják a társadalmat, kémeik révén belülről zúzzák szét az oly szilárdnak és megdönthetetlennek hitt társadalmi berendezkedést. Valentine döbbenten értesül ezekről a hírekről, majd meg is tapasztalja őket, ám tehetetlennek tűnik, mert ragaszkodik a békés megoldáshoz. Eközben az előző kötetből megismert Hissune csodás felemelkedésen megy keresztül. Előbb a Kastély-hegyre, a Napkirály udvarába kerül, majd kinevezik herceggé, és hamarosan a trón is karnyújtásnyi közelségbe kerül. Felismeri a lehetőséget, de kérdés, hogy képes lesz-e átvenni a stafétát Valentine-tól.
KépA történet két szálra bontható: az egyik Hissune megpróbáltatásait követi, a másik Valentine útját – a kettő közül egyértelműen az első az izgalmasabb. Az összes fontosabb szereplő közül Hissune jelleme és jellemfejlődése a legkidolgozottabb. Az egyszerű hivatalnokból hirtelen udvari méltósággá kinevezett ifjú ahelyett, hogy beleesne a hatalomtól megrészegülők hibájába, nagyon is tudatosan kezdi megismerni a politikát, kiismerni az udvar tagjait, és egyre tisztábban látva, egyre ügyesebben forgatva a szavakat egyre messzebbre jut. Hogy véletlenül-e, vagy teljesen tudatosan építette így fel ezt a karaktert Silverberg, azt nehéz eldönteni, mindenesetre roppant élvezetesek azok a fejezetek, amelyek során Hissune politikai lavírozásait, csatáit, szópárbajait követhetjük nyomon, miközben a szemünk előtt bontakozik ki a számító, taktikus, de mindenek előtt az igaz utat követő politikus képe. Valentine már nem ilyen magával ragadó, de az ő személyiségének alakulása is érdekes. A világot sújtó katasztrófákért önmagát okoló uralkodó egy ponton afféle jézusi jellemmé válik, aki képes volna feláldozni önmagát, hogy megszabadítsa a világot a bajtól és a bűntől. Konoksága és ötleteihez való feltétlen ragaszkodása hamar bukásba sodornák, de hitvese afféle józan észként mindig visszarántja a helyes útra az utolsó pillanatban. Az erőszaktól, vérontástól és a háborútól viszolygó uralkodó olykor mérhetetlen naivitásról tesz bizonyságot, máskor viszont páratlan éleslátással oldja meg a legnyakatekertebbnek látszó politikai gordiuszi csomókat. Sokáig úgy gondolnánk, a jézusi utat követve elbukik, ám képes visszatérni és ésszerűen dönteni. A fellázadó alakváltó népet vezető Faraataa testesíti meg a vak gyűlölettől fűtött, pusztítani vágyó gonoszt, aki az ostoba revánsért képes volna elpusztítani a saját világát is. Monológjaiban remekül átérezhető, hogyan süllyed bele egy elme a saját maga gerjesztette őrületbe.
Összességében ez a kötet lényegesen jobb, mint az előző, és mivel ez összefüggő regény, a cselekmény és a szereplők elég erőteljesek ahhoz, hogy háttérbe szorítsák a grandiózus, ám meglehetősen unalmas világot. Itt-ott még morális kérdések is felbukkannak – például, hogy életben lehet-e tartani valakit az akarata ellenére, illetve, hogy a háborút vérrel vagy szavakkal kell-e megnyerni. A kötet szerintem méltó befejezése a sorozatnak, bár egy élőbb és hangulatosabb világban talán maga a történet is erősebbé válna. Kötelező darab azok számára, akik már korábban is nyomon követték Valentine sorsát, de bátran vágjanak bele azok is, akiknek eddig elkerülte a figyelmét.

A könyv trailere is megtekinthető.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.