Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Május – Június
1.  Norfren (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (3)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Háború a Holdért

Könyvek | Beküldte: RV | 2010.11.30. 21:02

KépRögtön azzal a beismeréssel kezdeném, hogy szinte egyetlen sci-fi regényt sem olvastam a műfaj klasszikus érájából, vagyis az 1950-70-es évek idejéből. Egyrészt viszonylag későn kezdtem megkedvelni a fantasztikus irodalom ezen irányzatát, másfelől valami azt súgta, hogy az ebből az időszakból származó regények eléggé idejétmúltak, és mai szemmel nézve már nem annyira megdöbbentő, vagy elgondolkodtató mindaz a technológiai, netán társadalmi jövőkép, amelyet felvázolnak. Elsősorban a robotos-tudományos irányzattal szemben voltak fenntartásaim, és ennek következtében – kevés kivételtől eltekintve – messzire elkerültem Asimov vagy Lem munkáit, de nem adtam esélyt a kor többi neves szerzőjének sem. Időközben azonban több aspektusból is sikerült betekintést nyernem a klasszikus sci-fi korszakába. Azt azért nem mondom, hogy magával ragadott a hangulata, de érdekel, milyen mérföldköveknek számító regényeken keresztül vezetett az út a mai modern sci-fiig. Ezért direkt megörültem, amikor nemrég megjelent Robert A. Heinlein egyik igen fontos műve. Még nem olvastam tőle semmit, holott őt máig a sci-fi egyik nagymestereként tartják számon, aki fontos és elgondolkodtató témákat boncolgatva, nemcsak érdekes és figyelem-felkeltő, hanem egyben szórakoztató regényeket is írt. Óriási formáló erőt jelentett a tudományos-fantasztikus irodalom számára, és sok kortárs író most is őt tartja a példaképének, művei ihletőjének.
Amikor a kezembe került az 1966-os A Hold börtönében (The Moon Is a Harsh Mistress), nem igazán tudtam, hogy mit várjak a regénytől. A történet érdekesnek ígérkezett, bár tartottam attól, hogy a holdi szabadságharc talán mégsem lesz annyira izgalmas bő négyszáz oldalon keresztül. Aztán elkezdtem olvasni, és hamar kiderült, hogy Heinlein nem véletlenül vált a sci-fi egyik korszakos alakjává. A mű nem egy hagyományos sci-fi, hiszen csupán a körítés jelenti a fantasztikumot, sokkal inkább egy társadalmi témákat, elsősorban a szabadság és a szuverenitás kérdését felvető történetről van szó. Az első szám egyes személyben, a főszereplő szemszögéből elmesélt történet izgalmas, hol feszült, hol pörgős, ám mindig szentel egy kis időt arra, hogy olyan dolgokat is megismertessen velünk a jövő holdi gazdasági és társadalmi helyzetével kapcsolatban, amelyek szorosan nem kapcsolódnak a cselekményhez – ilyen például a családrendszer, a mezőgazdasági megoldások, vagy a különféle holdi technológiák leírásai.
A történet a nem túl távoli jövőben játszódik – valamikor a 2070-es évek derekán kapcsolódunk be az események menetébe –, amikor a Holdat gyakorlatilag börtönként használják, és ide deportálják a különféle bűncselekmények elkövetőit. Azonban ezt a börtönt nem úgy kell elképzelni, mint a hagyományos földi intézményeket. Itt nincsenek rácsos cellák, hiszen nincsen rá szükség, mert ugyan hová is mehetnének a „rabok” az égitestről. A felszín alatti városokban lakó, jégbányákban és mesterséges mezőgazdasági telepeken dolgozó rabok felett (és gyakorlatilag a teljes holdi lakosság felett) egy földi szervezet, a Hatóság gyakorolja a hatalmat, és noha valamilyen mértékben megfizetik a Luna erőfeszítéseit, egyre többek számára válik nyilvánvalóvá, hogy a túlnépesedett Föld gyakorlatilag kizsákmányolja égi kísérőjét, és ez felfokozza az elégedetlenkedést. A főhős, Manuel Garcia O’Kelly Davis, vagyis Mannie, ahogy szinte mindenki ismeri, is tisztában van ezzel a helyzettel, de számítógép-technikusként nem különösebben izgatja, hogy miként alakulnak a dolgok. Idejének nagy részét a központi számítógép termében tölti, hosszú órákon át beszélgetve az öntudatra ébredt komputerrel, Mike-kal. Ám egyik este elkeveredik egy gyűlésre, ahol hazafias szónoklatokat követően, váratlanul elszabadul a pokol. A felfordulást követően akad össze az egyik szónokkal, majd később egy bujkálni kényszerülő egyetemi professzorral, és az ő hosszas eszmecseréjét követően bontakozik ki a Hold függetlenségi háborújának terve.
KépA cselekmény leginkább azt követi, miként bontakozik ki az ellenállás, és hogyan fejlődik tényleges háborúvá. Az ellenálló sejtek megszervezésétől kezdődően nyomon követhetjük, miként is kell levezényelni egy illegális mozgalomból kifejlődő lázadást, és hogyan merül benne egyre mélyebbre az eleinte vonakodó Mannie, illetve a mind inkább fellelkesülő Mike. Hogy Heinlein államcsínyekben szerzett tapasztalata mennyire valóságos, nem tudom, mindenesetre olyan részletesen és hitelesen fejti ki az egyes lépéseket, mintha ő maga is részt vett volna valami hasonlóban. A holdi környezetbe beleépített némi kommunista elvtársiasság mai szemmel nézve üdítően hat, ám a regény megjelenésének idejében egészen más felhangja lehetett ennek.
A karakterek kidolgozása bizonyos esetekben alapos, másutt viszont kissé felületes, de sosem annyira, hogy ez zavaróvá váljon. Mannie jellemében mindig érezhető egy kis vívódás – természetesen szívből szeretné, ha a Hold függetlenné válhatna, és ezt rendszeresen el is mondja, ám mégis el-elbizonytalanodik, hogy valóban a helyes utat, a jó megoldást választották-e, amikor kirobbantották a háborút. Vele ellentétben a prof karaktere az eltökéltség szobra – az egész lázadás szellemi vezére, aki remek szervező, pontosan tudja, mit miért tesz, és nem retten vissza attól sem, hogy a közvetlen bajtársainak is hazudjon, ha ezzel még nagyobbat lendíthet az ügyön. Wyoh, az ifjú szabadságharcos lány archetípusának megtestesítője, aki egyrészt ifjúi hévből támogatja a magasztos ügyet, másrészt naivan hisz olyan eszmékben, amelyek talán már idejüket múlták. Mike, az öntudatra ébredt számítógép pedig éppen olyan, amilyen egy ilyen gép lehet – zavaróan pontos, végtelenül szenvtelen, meglepően ravasz, és néha gyermekien naiv.
Ha egy szóval kellene összegezni a könyvet, azt mondanám: kiváló. Egyrészt azért, mert érdekes, jól felépített történetet mesél el, másfelől pedig azért, mert a fantasztikus irodalom szélesebb köre ízlésének igyekszik megfelelni azzal, hogy nemcsak azok számára tartogat izgalmas momentumokat, akik a klasszikus sci-fi elemeit kívánják meglátni, de azoknak is, akiket jobban érdekel egy társadalmi jelenség kibontakozása, illetve az egyének e helyzethez való alkalmazkodásának megjelenítése. Heinlein szerintem sikeresen ötvözte a kettőt, és egy nagyszerű regénnyel járult hozzá a sci-fi örök könyvtárához. Csak ajánlani tudom, engem meggyőzött.
Nem is zárhatom másképp: „A Luna szabad lesz!”



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

RV 2010.12.01. 12:34 | # 2
Avatar
Majd igyekszem pótolni a lemaradást. smiley

 

kwindu 2010.12.01. 10:58 | # 1
Avatar
Ne kerüld tovább Lemet se Asimovot ha ez a könyv tetszett. Az alapítvány sorozat a robot történetek még mai szemmel is hibátlanok. Lem „Solarisa” az „Éden” tuti bejön a cikked alapján. Nem beszélve a Herber Dűne ciklusát.

 

© 2008−2017 Fiction Kult − Minden jog fenntartva. | Impresszum | Kapcsolat | Felhasználói Szabályzat | Programozás: Videotex Bt. | Futásidő: 0.031 mp
Barátaink: drgearsstudio