Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Március – Április
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (4)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Greg Egan: Diaszpóra

Könyvek | Beküldte: RV | 2013.04.26. 14:50

Ha szóba kerül a scence fiction, legtöbben – és itt most nem feltétlenül a zsáner elkötelezett rajongóit kell érteni – rögvest űrhajókra, távoli bolygókra, idegen Képlényekre, és természetesen kalandokkal teli történetekre gondolnak. Ez érthető, hiszen a szélesebb közönséghez inkább a populárisabb sci-fi művek jutnak el – akár filmek, akár regények formájában –, akaratlanul is azt a képet kialakítva, hogy a tudományos-fantasztikus műfaj nem több a világűrben repkedő űrhajók örökös csatározásainál. A sci-fi tudományosabb irányzata jobbára megmarad azok számára, akik szeretik mélyebben is beleásni magukat egy-egy témakör okfejtéseibe. Nehéz eldönteni, hogy a két irányzat közül melyik a népszerűbb. Az űroperák kétség kívül szélesebb olvasótáborra tarthatnak számot a gördülékenyebb, olvasmányosabb cselekmény, illetve a sztereotipizált környezet miatt, ezzel szemben a hard sci-fi körébe tartozó művek képviselik a tudományt, az elméletek és magyarázatok világát, amely szintén sokakat érdekelhet, még ha olykor a sok okfejtés csupán kitaláció. Mindkét irányzatnak vannak kiemelkedő alkotásai, de a két stílus elegyítéséből is kerekedett már ki mestermű. Könnyedebb hangvétele miatt az űropera tekintetében nehezebb mellélőni, míg a hard SF esetében fennáll a veszély, hogy a lényeg elvész a tudományos fejtegetésekben. Ez utóbbi esetre kiváló példa Greg Egan 1997-es alkotása, a magyar fordításban nemrég megjelent Diaszpóra.
Az ausztrál író eredeti végzettsége szerint programozó matematikus, azonban csak rövid ideig gyakorolta a szakmáját, mert már az 1980-as évek első felében elkezdett komolyabban foglalkozni a tudományos-fantasztikus irodalommal. Eleinte elbeszéléseket, illetve hosszabb-rövidebb novellákat írt, amelyek rendre megjelentek a különféle sci-fi magazinok hasábjain, azonban komolyabb ismertségre csak a 90-es években tett szert, amikor 1995-ben elnyerte a John W. Campbell emlékdíjat a Permutation City című regényével. Ezt követően a fantasztikus irodalom számos kisebb elismerését is elnyerte, sőt, egy ízben, 1999-ben, megkapta a Hugo-díjat is az Oceanic című kisregényéért. Regényei a hard sci-fi legkeményebb irányzatába tartoznak, hiszen általában rendkívül komplex matematikai és metafizikai elméletekkel tűzdeli tele a történeteit. Kedvelt témái közé tartozik a genetika, a szimulált valóság, a tudatátvitel, a mesterséges intelligencia, az aszexualitás kérdése, illetve a racionális naturalizmus elsőbbsége a vallással szemben. A bevezetőben már említett Diaszpóra című regényében is megtalálható e témák java.
A regény története a távoli jövőben játszódik, amikor az emberiség már gyökeres változásokon ment keresztül. A XXI. században az ember új fejlettségi szintre lépett, és gyakorlatilag megalkotta a halhatatlanságot azzal, hogy képessé tette magát tudatos szoftverekké válni, amelyek egy összefüggő, zárt rendszerben „élnek” tovább. Az emberiség java ezt a megoldást választotta, s csupán egy kevéske százalék őrizte meg emberi mivoltát. Ezek a hús-vér emberek a Föld elkorcsosult felszínén tengetik életüket – köztük vannak olyanok, akik megőrizték eredeti lényüket, de sokan a genetikai módosítások következtében gyakorlatilag torzszülöttekké váltak, és új alakjuk révén próbálnak érvényesülni. A két véglet között kínálkozó megoldás, az eldobható, felújítható robottestekbe való átköltözés (a gleiznerlét) is sokak fantáziáját megmozgatta, ám ők szinte mind elhagyták az anyabolygót, és a Naprendszert is, hogy felfedezzék a világűrt. Ebben a furcsa világban, amelyben döntő többségben a tudattal bíró szoftverek vannak jelen, minden békésnek tűnik, azonban az idill váratlanul véget ér, amikor egy előre nem látott katasztrófa lakhatatlanná teszi a Földet, s ezzel végleg megpecsételi a hús-vér emberek sorsát. Ám a következmények (valamint egy sor különös, és nehezen magyarázható asztrofizikai jelenség) a digitális lények jövőjét is fenyegeti. Hogy válaszokat találjanak, szétrajzanak az űrben, és ezzel kezdetét veszi a diaszpóra.
Rögtön az elején le kell szögezni, hogy Greg Egan regénye még a legavatottabb hard sci-fi rajongók számára sem könnyű olvasmány – azaz tobzódik a tudományos fejtegetésben. Sőt, akár azt is mondhatnám, hogy a sok-sok elmélkedést, magyarázatot, levezetést, és olykor a teljességgel semmitmondó adathalmazok felsorolását néha – és ez jelen esetben azt jelenti, hogy meglehetősen ritkán – megtöri egy kevés elbeszélő rész, amelyekben nyomokban azért cselekményfoszlányokra is bukkanhatunk. Egyik elemzésből a másikba csöppenünk, csak úgy repkednek a Képcsillagászati, kvantum-, és asztrofizikai elméletek, kitalált és valóságos alapokból továbbgondolt matematikai levezetések, s miközben megpróbáljuk értelmezni mindezt, rá kell döbbennünk, hogy a regényben szinte semmi sem történik. A fontosabb cselekményeket Egan letudja néhány oldalban, ami azért szomorú, mert ezek a részek lényegesen élvezetesebbek, mint a sok tudományos maszlag. A kvázi főszereplőként jelen lévő Yatima születése például rendkívül szemléletes, és annak ellenére is szépen megjelenik a szemünk előtt, hogy már ebben a leírásban is sok a technológiai töltet. Szintén roppant hangulatos, amikor Yatima és társa egy robottestben látogatást tesz a Föld felszínén; ezekből a rövid részekből sokkal többet el tudunk képzelni a távoli jövő világából, mint az üres metafizikai hadoválások özönéből. Ugyanakkor valamennyire érthető Egan azon törekvése, hogy megpróbál minden témában magyarázatokkal szolgálni, azonban az elméletek ilyetén taglalása teljességgel értelmetlen (és élvezhetetlen), ha az olvasó nem rendelkezik megfelelő vonatkozó ismeretekkel a biológia, a fizika, a csillagászat, vagy a matematika terén. Kicsit olyan ez a regény, mintha egy tudományos esszé volna, amely egy szűk rétegnek szól. Az öncélú felvetések és magyarázatok megölik a regényt – holott az Egan által megkreált világ érdekes, és egy kicsit talán valóban előrevetíti a digitális jövőt –, és az egész széthullik. Vannak ugyan szereplők, de ők csak szócsövek, akiken keresztül teret kapnak az elméletek; nincsenek jellemábrázolások, nincs sok leíró rész, amelyből feltárulhatna előttünk, miként is fest a világ a harmadik évezred küszöbén, nincs izgalom, nincs kiért szorítani, és még a bekövetkező katasztrófa is teljességgel érdektelenné válik egy ilyen környezetben. Csak a mértéktelen spekuláció marad.
Ez tipikusan egy olyan regény, amelyet csak az fog végigolvasni, aki örömét leli a(z) (ál)tudományos elméletekben. Elképesztően száraz és nehéz szöveg, amely már az első oldalakon sem kíméli az olvasót, pedig a java még csak azt követően zúdul majd a nyakunkba. Amitől mégis elviselhetővé válik az egész, az a magyar fordítás – külön meg kell említeni, hogy Huszár András remek munkát végzett, és meg merem kockáztatni, jórészt az ő érdeme, hogy az ember nem csukja be a könyvet az első fejezet után, és teszi vissza a polcra örökre. Azonban még ezek után sem lehet maradéktalanul kijelenteni, hogy a Diaszpóra egy rossz regény. Nem jó, de megfelelő mennyiségű eltökéltség és türelem mellett végigolvasható, és legalább a lezárásában van egy kis csattanó. Nem gondolom, hogy mindenkinek ajánlható regény, de aki érez elég bátorságot hozzá, az vágjon bele, és ítélje meg maga.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

atifarkas 2013.05.03. 9:38 | # 3
Avatar
Én sem.

 

RV 2013.04.28. 9:45 | # 2
Avatar
solymosgyu írta:
Én ezt nem értettem meg.


Valóban nehéz olvasmány, és sok helyen követhetetlen az elméleti fejtegetés. Inkább való fizikusoknak, mint egyszerű SF rajongóknak.

 

solymosgyu 2013.04.28. 8:26 | # 1
Avatar
Én ezt nem értettem meg.