Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Március – Április
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (3)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Gondolatébresztő – Regénysorozatok a végtelenségig

Könyvek | Beküldte: RV | 2012.01.15. 11:34

A modern fantasztikus irodalomban az utóbbi öt-hat év során alaposan átrendeződtek az erőviszonyok – a régi klasszikus irányzatok (vagyis a sci-fi és a fantasy) háttérbe szorultak, és a figyelem középpontjába inkább az új és fiatalabb olvasógeneráció számára jobban fogyasztható és érdekesebb stílusok kerültek. Egy ilyen folyamat alapvetően nem baj, hiszen szükség van változásra, megújulásra, mert a még egy olyan sokat próbált irányzat is el tud fáradni egy kicsit, mint a science fiction. Láthattunk már erre példát korábban is, amikor a 60-es évek elején a fantasztikus írásokkal teli magazinok berobbantak, és felkavarták a fantasztikum állóvizét. Ugyan ezek az újságok nem minden esetben képviseltek magas színvonalat, mégis fontos szerepet játszottak abban, hogy az ellaposodott stílusok erőt merítsenek, és újult lendülettel, valamivel másabb és frissebb formában újra meghódítsák az olvasókat. Valami ilyesmi zajlik most is, azzal a különbséggel, hogy a feltörekvő irányzatok sokkal keményebb és nagyobb konkurenciát jelentenek a klasszikus műfajok számára, mint annak idején a magazinok. A számtalan misztikus elemmel teletűzdelt városi fantasy történetek, a modern környezetbe helyezett természetfeletti és horror jellegű regények, illetve az abszolút favorit misztikus-romantikus vonal olyan erővel törnek előre, hogy jelen pillanatban a klasszikus irányzatok képtelenek tartani a lépést. Azonban ez a dömping magával hozott egy másik jelenséget is, amely hosszú távon – amennyiben ezek az irányzatok tartósan jelen lesznek a modern fantasztikus irodalom palettáján – nem feltétlenül járul majd hozzá a színvonal emelkedéséhez. Elszaporodtak ugyanis a sorozatok, amelyek sajnos inkább a mennyiségre vannak kihegyezve, nem pedig a tartalomra.
Persze regénysorozatok, ciklusok mindig is voltak, de például a sci-fi aranykorában elképzelhetetlen lett volna, hogy egy történetet több tíz köteten keresztül göngyölítsen az író csupán azért, mert kitalált egy jól működő hőst, akit szeretnek az olvasók. Igaz, akkor még más volt az igény. A sorozatokat a történet tartotta egyben, és attól nyúltak három-négy kötet hosszúságúra, mert az írónak volt mondanivalója, vagy úgy akarta megosztani az olvasókkal a gondolatait egy-egy témáról, hogy alaposan körbejárta azt a cselekmény révén. Volt idő átgondolni és részletesen kidolgozni minden momentumát egy-egy ciklusnak, ám erre napjainkban sem lehetőség, sem – valljuk be – igény nincs. Illetve, ha mégis, akkor abból biztosan nem születik bestseller, hacsak nem olyan írótól származik, akinek már a neve is elegendő ahhoz, hogy eladja a könyvet. Míg az aranykorban egy író megtehette, hogy egy megkezdett történetet csak évekkel (netán évtizedekkel) később gördített tovább, ma ez nem járható út. Ha egy történetet megkedvel a közönség, akkor a kiadó biztos, hogy folytatni akarja. Kicsit olyan ez, mint ahogy a filmek is működnek. Sikeres volt az első rész? Akkor jöhet belőle a következő, aztán a harmadik, és így tovább. Hogy közben elfogy a történet, kifakulnak a karakterek és ellaposodik az egész, az egészen addig nem számít, amíg megfelelő mértékben fogy a boltokban. Ez egyenes út a minőségi romlás felé, viszont láthatjuk, hogy a misztikus-romantikus irányzat esetében ez látszik a siker receptjének. Ezért nem valószínű, hogy a klasszikusok – néhány kivételes esettől eltekintve – hamar visszavennék vezető szerepüket.
Valahol azonban érezhető volt már korábban is, hogy ebbe az irányba tart ez a dolog. A science fiction területére nem volt igazán jellemző, hogy három-négy kötetnél hosszabbra nyúlt egy-egy történet, azonban a fantasy tekintetében szép lassan kibontakozott a végtelenségig nyúló sorozatok jelensége. Ennek egyik ékes példája a Robert Jordan által írt Az idő kereke ciklus, amelynek első kötete még 1990-ben jelent meg, és csak azért ért véget, mert az író sajnálatos módon 2007-ben betegség miatt elhunyt. Ez egy tipikusan olyan sorozat, amelynek az első néhány kötete (amelyek között olyan is akadt, amelyet jelöltek komolyabb díjakra is) izgalmas volt, aztán az egy idő után az egész átcsapott szappanoperába, és szinte vég nélkül hömpölygött tovább. Hiába jelentek meg kritikák, amelyek ezt szóvá is tették, hiába fordultak el olvasók, mert megunták az ellaposodott, a sorozat népszerűsége szinte töretlen maradt, és ez vitte tovább. Az olvasók zöme meglátta, hogy a borítón ott virít, hogy Az idő kereke, és már meg is vették. És éppen ez az, ami bosszantó. Az ilyen sorozatok, amelyek már elég híresek és közkedveltek (legyenek az egyes kötetei bármilyen silány minőségű írások is) egyszerűen a nevüket övező hírnév okán is elnyomják a környezetüket. Hiába ír valaki egy zseniális regényt, ha az ismeretlenség miatt nem versenyezhet egy olyan kaliberű regényfolyammal, mint Jordan műve. De felhozhatjuk példának R. A. Salvatore regényeit. Összességében őt is úgy tartják számon, mint a fantasy egyik kisiparosát, aki futószalagon szállítja az újabbnál újabb köteteket, a százhuszadik bőrt is lenyúzva a szebb napokat megélt Drizzt Do’Urdenről. Az ő esetében is az a probléma, hogy nem képes megújulni, és nem is igazán törekszik rá. A legendás sötét elf annyira népszerűvé vált, hogy gyakorlatilag teljesen mindegy, miről szól az újabb történet, a rajongók úgyis megveszik. Ráadásul Drizzt elf, tehát gyakorlatilag halhatatlan, vagyis a kalandjainak belátható időn belül biztos nem szakad vége. Ilyen körülmények között nincs is miért csodálkozni azon, hogy a tucatregények legyűrik az önálló köteteket.

Kép

Ugyanakkor egy sorozatot úgy is sikerre lehet vinni, hogy nem tart háromszáz köteten keresztül, és nem csak azért folytatódik, mert elviszi a hírnév. Egy jól megszerkesztett történet is lehet rendkívül sikeres, ahol nemcsak egy-két szerethető karakter, hanem maga a cselekmény is erőteljesen jelen van, és jól behatárolható ívet ír le, de mégsem tart a végtelenségig. Ilyen volt a Harry Potter sorozat is, amelynél azért lehetett érezni, hogy van vége a történetnek, és Rowling tudja, hova akar eljutni. Nem úgy következtek a kötetek egymás után, hogy majd alakul a történet, ahogy sikerül, aztán csak lesz belőle valami. Ettől még nem biztos, hogy a történet jó, de legalább nem nyújtózott a végtelenségig, holott két kötetet követően a Harry Potter név már elképesztően népszerűvé vált. De felhozhatjuk példának Geroge R. R. Martin A tűz és jég dala című ciklusát is. Erre sem lehet ráfogni, hogy gyorsan összedobott alkotás, hiszen egyrészt vaskos, hosszú kötetekből áll, és rendkívül izgalmas, tartalmas a történet, másrészt a legutolsó epizódra bő hat évet kellett várni, mert az író nem akarta úgy folytatni a cselekményt, hogy annak nincs meg a pontos helye a teljes egészben. Ugyan a sorozat még nem ért véget, és további kötetek várhatók, de ebben az esetben is látható, hogy Martin egy előre eltervezett úton vezeti a történet szálait, és van vége.
Ezzel szemben a mostani misztikus-romantikus sorozatokról ez nem mondható el. Elég sokat figyeltem mostanában a nemzetközi színtér köteteit, és nem egy esetben már a huszadik kötet felé jár egy-egy sorozat. Sajnos ezeknél már nem a történet határozza meg a sorozatot, hanem egy-egy szereplő körül zajlanak az események. Nem is szükségszerű, hogy összefüggő legyen a körítés, elég, ha egy-két szereplő újra és újra feltűnik. De az új generációnak már erre van szüksége. Kell egy viszonylag jól kidolgozott karakter, akivel a fiatal olvasó könnyen tud azonosulni, kell néhány élvezhető történet az alapok megteremtéséhez, és ettől fogva már minden megy a maga útján, akár tucatnyi köteten keresztül. Persze ezek között is akadhatnak kivételek, jól megírt történetek, amelyekben a cselekmény is élvezetes és érdekes, azonban nem ez a jellemző.
Azzal együtt, hogy ezek a garmadával gyártott sorozatok alapvetően nem járulnak hozzá a fantasztikus irodalom fejlődéséhez, nem feltétlenül kell azt mondanunk, hogy nincsen rájuk szükség. Talán épp ezek között bújik meg az új Harry Potter; bár erre azért nem sok esély van. Mindazonáltal amíg a figyelem ezekre a modern misztikus történetekre összpontosít, a klasszikus irányzatoknak van ideje és tere egy kicsit megújulni, amelyhez azért sokat tesz hozzá egy-egy olyan siker, amit például Martin regényciklusa ért el. Azonban jó volna, ha nem a végtelen sorozatoké lenne a jövő, hanem újra nagyobb teret kapnának az önálló regények, ha az olvasók többségében újra feléledne az igény a tartalmas történetek iránt, és ne elégednének meg azzal, hogy Drizzt Do’Urden ismét legyőzte a föld mélyéből előbújó gonosz erőket. Én azért bízom benne, hogy idővel erőre kapnak a klasszikus irányzatok, és a regényfolyamok mellett lesz tere az önálló, minőségi science fiction és fantasy regényeknek.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

vinitor 2012.01.17. 19:11 | # 5
Avatar
Szerintem ez úgy megy =tisztelet a kivételnek persze), hogy anno az írók (de igaz ez bármilyen más művészeti ágra is, meg lehet nézni a sztárolt kortárs "alkotásokat" egyes múzeumokban) el szerettek volna mondani valamit, ami a befogadó közönségnek javára vált. Ez mellékesen jövedelmet is jelentett az alkotónak. Ma az alkotók és a kiadók jövedelmet, nyereséget akarnak, és bármit, bárhogyan "elmondanak", hogy ezt elérjék. A sorozatok, főleg a végtelenítettek pedig igen jó alapanyagot szolgáltatnak ehhez. Hiszen nem kell olyan komoly munkát belefektetni, mint a minden_könyv_önálló_egész módszernél. Sokszor elég egy maroknyi karaktert megalkotni, és azzal tucatnyi bőrt le lehet húzni a témáról.
Ma a művészet sajnos elsősorban üzlet, és csak másodsorban tanítás. Ahol üzlet van, ott pedig mindig megjelenik a tömegtermék.

 

Nibela 2012.01.16. 22:25 | # 4
Avatar
Laurell K. Hamilton műveit is ide lehetne csapni, ha göngyölítésről van szó.

Steven Erikson műveivel jártam úgy, hogy oly nagy időkieséssel jöttek el hazánkba, hogy mire a következőt kezembe vettem volna, nem emlékeztem az előző vaskos kötet tartalmára. Pláne úgy, hogy könyvenként más területre, szereplőgárdára ugrik, s csak minden második könyvben tér vissza ugyan arra a bandára. Monumentális, amit ír, de nekem pont emiatt nehezen követhető.

 

solymosgyu 2012.01.16. 14:20 | # 3
Avatar
mit tegyunk ez ellen?

 

RV 2012.01.16. 9:51 | # 2
Avatar
Ebben van igazság. Sokszor belekezdenek egy sorozatba, amit aztán három-négy rész után abba is hagynak. Valahogy nálunk nem igazán nagy biznisz a fantasztikus irodalom.

 

solymosgyu 2012.01.15. 15:38 | # 1
Avatar
és magyarországra csak csonk munkák jutnak el.