Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

November – December
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (6)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Elveszett állatok nyomában

Könyvek | Beküldte: RV | 2010.12.26. 19:39

KépA mágikus realizmus különleges helyet foglal el a fantasztikus irodalom palettáján, hiszen kritikusok százai vitatkoznak rendszeresen azon, hogy ez az irányzat inkább a fantasztikumnak, vagy inkább a szépirodalomnak a részét képezi. Mindkét érvelésnek van alapja, ám a gyakorlat mégis inkább a fantasztikus irányzathoz szokta besorolni ezt a zsánert (ha nevezhetjük így). A sokszor a modern fantasztikus irodalom előszobájának nevezett mágikus realizmus nagyjából a XIX. század dereka táján kezdett kialakulni, és egészen más irányból közelítette meg a fantasztikust, mint például a kor másik nagy úttörője, Jules Verne. A mágikus realizmus nem törődött a jövővel, a technikával, vagy más tipikusan science fiction jellegű elemekkel, hanem inkább a természetfelettire helyezte a hangsúlyt, úgy beemelve az egyes művek történetébe, mintha a csodás dolgok, a misztikus lények és események a valóság szerves és – ez a lényeg – elfogadott részei volnának. Az irányzat első képviselőinél, mint például Franz Kafka esetében, ez még nem domborodott ki teljesen, azonban a latin-amerikai hullámmal felbukkanó írónemzedék műveiben már egyértelműen ebben lehetett megfogalmazni és értelmezni a mágikus realizmus alfáját és ómegáját. Jorge Luis Borges vagy Gábriel García Márquez műveiben olyan természetességgel köszön vissza a varázs, a misztikum, a természetfeletti, hogy azt gondolkodás nélkül elfogadjuk valósnak.
Mindenképpen érdekes, hogy az európai alapokból kiindulva valójában csak a latin-amerikai írók megjelenésével terjedt el igazán a mágikus realizmus, és a XX. század második felének európai szerzői is inkább a márquez-i stílust tekintették gyökereknek, mint mondjuk Kafkát. Ennek megfelelően Európában – a létező, korai hatások ellenére is – viszonylag nehezen bontakozott ki újra ez az irányzat, azonban az észak-amerikai térségben, ahol egyáltalán nem voltak hagyományai a mágikus realizmusnak, még nehezebb feladatnak ígérkezett elhinteni a magvakat. Szerencsére akadtak lelkes szerzők, akik révén sikerült Amerikában is meghonosítani az irányzatot. Ennek érdekében talán a sokszor a Jorge Luis Borges szellemi örökösének tartott Nicholas Christopher tette a legtöbbet, aki költő, író és filmkritikus is egyben. Első verseskötete 1982-ben jelent meg, míg első regénye, a The Soloist, négy évvel később. Verseivel már több díjat is nyert, azonban könyveivel még váratnak magukra az ilyen jellegű elismerések. Legutolsó regénye a The Bestiary (Bestiárium) 2007-ben jelent meg, s eleddig ezzel a művével aratta a legnagyobb sikert, mind az olvasók, mind a kritikusok körében.
A regény Xeno Atlas, egy görög-olasz származású, de már amerikai születésű fiú történetét meséli el a gyerekkori – olykor szomorú, ám nagyon is meghatározó erejű – élményektől kezdve a felnőttkor viszontagságos eseményeiig. Xeno gyakorlatilag szülők nélkül kénytelen felnőni – anyja belehalt a szülésbe, apja pedig tengerész lévén ideje legjavát a tengeren tölti –, az egyetlen személy, aki támogatja, segíti, és nem utolsó sorban elülteti a lelkében a misztikum iránti érdeklődést, a nagyanyja. Ez a családi háttér rányomja a bélyegét a fiú személyiségére, és nem meglepő, ha inkább a könyvek világában érzi magát jól. Egy alkalommal a nagyanyja elmeséli neki a titokzatos Karaván Bestiárium című könyv történetét. KépEz egy olyan kódex, amelyben összegyűjtötték azoknak az állatoknak a leírását, amelyek nem férhettek fel Noé bárkájára – sárkányok, szfinxek, mantikorék, főnixek, griffek, és még megannyi csudálatos teremtmény, amely már nem létezik (vagy soha nem is létezett) a mi világunkban. Xenót oly mértékben lenyűgözi a történet, hogy elhatározza, mindenáron a nyomára akad ennek a rejtélyes módon elveszett kötetnek. A kutatásai az egyetemi évei alatt veszik kezdetét, majd kalandos, utazásokkal tarkított nyomozásai révén – miközben eljut Görögországba, Olaszországba, Franciaországba – egyre közelebb kerül a megoldáshoz. Időközben barátokra lel, megjárja a vietnámi poklot az Egyesült Államok hadseregének kötelékében, belekóstol a szerelembe, de mindvégig csak egyetlen rögeszme hajtja előre – megtalálni a könyvet.
A regény egyetlen figura, Xeno alakja köré épül fel. Ő meséli a történetet, az ő szemszögéből ismerhetjük meg a világot, és természetesen osztozhatunk a gondolataiban, a fájdalmaiban és a kételyeiben is. Annak ellenére, hogy jelleme nagyon sok tényezőtől befolyásolva épül fel, Xeno karaktere meglehetősen egyszerű és őszinte. Van meggyőződése, vannak elvei, töpreng, mérlegel, megfontoltan cselekszik, olykor hibázik, azaz a szereplő tökéletesen életszerű (néha olyan érzésünk is támadhat, hogy Xeno alakjában itt-ott maga az író is felbukkan egy-egy cselekedet, megjegyzés, vagy gondolat erejéig). A feltűnő mellékszereplők jól illeszkednek a történetbe, és egyáltalán nem zavaró, hogy nincsenek olyan részletesen kidolgozva, mint a főhős, hiszen éppen Xeno elmondásai alapján ismerjük meg őket, és ugye az ember megteheti, hogy csak azt árulja el, amit fontosnak vél – így mi is csak azt tudjuk meg az egyes szereplőkről, amit Xeno annak talál. A regény környezete híven tükrözi az 50-60-as évek (majd később a utóbbi évtizedek) valóságát, és ebből a valóságból egyáltalán nem érezzük kirívónak azokat a furcsa eseményeket, amikor elmosódik a való és a vélt közötti vékony határ, amikor Xeno olyat lát, amelyet talán boszorkányságnak, netán varázslatnak volna helyes nevezni. Valamiért természetesnek tűnik, ahogy állatok szellemeit látja, vagy ahogy szemtanúja lesz unokatestvére különleges átváltozásának. Ezt a hangulatot csak fokozzák azok a parányi görög és olasz vidéki falucskák, ahová a kutatásai során elvetődik, mert ezekből is árad valami megfoghatatlan, ami szinte megállítja az időt és kiragad minket a mindennapok megszokott valóságából.
Azonban ami erőssége ennek a könyvnek, az egyben a legnagyobb hibája is (ahogy a mágikus realizmus stílusában írt kötetek jó részének) – ugyanis nem elég izgalmas. A hangulat, a környezet, a természetfeletti ugyan jelentős részét képezik a történetnek, de ettől még nem lesz jó egy regény; kell egy érdekes, izgalmas történet is. A titokzatos könyv után való nyomozás jó ötlet, de sajnos sokkal inkább az domborodik ki a történetben, hogy a főszereplőt milyen érzések és gondolatok kerítik hatalmába, ahogy rábukkan egy-egy újabb részletre, mint maga a kutatás izgalma. Persze nem lehet minden ősi kódex után való nyomozás olyan kalandos, mint Indiana Jones esetei, de talán jobban állna neki. Mindazonáltal a Bestiárium jó könyv, érdemes elolvasni. Nem ad olyan mértékű betekintést a mágikus realizmusba, mint Borges művei, de átérezni belőle, hogy mit is jelent ez az irányzat.
Meg aztán, lehet, hogy bármelyikünk íróasztalának mélyén ott lapul a Karaván Bestiárium, csak ki kell nyitnunk a fiókot.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

solymosgyu 2010.12.30. 14:57 | # 2
Avatar
A legjobb könyv.

 

sabic 2010.12.26. 22:37 | # 1
Avatar
Már eddig is érdekelt ez a Bestiárium, de most már biztos, hogy egyszer sort kerítek rá. Még amúgy is új dolog nekem ez a mágikus realizmus, most majd kiderül, hogy szeretem-e, avagy sem. cheesy