Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

November – December
1.  Mihgor17 (1)
2.  Barbossza11 (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (8)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Broxo – Egy klasszikus fantasy történet

Képregény | Beküldte: RV | 2012.10.21. 21:08

Valószínűleg nem tévedünk sokat, ha azt állítjuk, hogy a képregények döntő többségét a távol-keleti mangák, illetve az amerikai szuperhősös sorozatok teszik ki, ami nem Képcsoda, hiszen e két csoport tekinthető az olvasók körében a legnépszerűbbnek. Ebben a megközelítésben a kicsit művészibb, más stílusokkal operáló, és alapvetően mélyebb mondanivalóval rendelkező európai képregények még úgy is alapos hátrányban vannak, hogy egyre többen érdeklődnek ezek iránt. Mindazonáltal nehéz egy-egy független képregénynek jelentős sikert elérni egy olyan közegben, ahol a két óriási szuperhősgyár – a DC és a Marvel – folyamatosan ontja magából az újabbnál újabb hősöket, illetve a régi kedvencek ráncfelvarráson átesett kalandjait, és a mangák egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert a nyugati kultúrákban. Ennek ellenére az európai bázis – elsősorban a francia és a belga – igyekszik tartani a lépést, és a két oldalról támadó dömpinget egyedi, minőségi képregényekkel próbálják visszaverni, hullámzó sikerrel. Azonban az elmúlt négy-öt év során már nemcsak Európára jellemző a kísérletezés, hanem az észak-amerikai régióból is mind többször hallani, hogy néhány alkotó, szakítva az épp aktuális trenddel, valami mást, valami újat próbál összehozni, általában sikerrel. Ezért is kíséri egyre nagyobb figyelem a független képregények sorsát.
Zack Giallongo is úgy döntött, hogy nem áll be a sorba, hanem megpróbálja a maga útját járva megvalósítani az ötleteit. Az amerikai grafikus általában nem sokat árul el magáról, de elmondása szerint még tíz éves sem volt, amikor megismerkedett a képregények világával, és azóta a rabja ennek a műfajnak. Amikor barátai már mind átléptek a képregényes korszakon, ő képtelen volt elszakadni, és elhatározta, hogy ezzel szeretne foglalkozni, hiszen nemcsak a rajzoláshoz, de az íráshoz is volt némi tehetsége. Kisebb kiadóknál dolgozott elsősorban grafikusként, számos történetnek adta meg a látványvilágát, de mindig is arról ábrándozott, hogy megalkotja a maga világát, és hőseit. Ennek idén jött el az ideje. Ami azt illeti, meglehetősen kemény fába vágta a fejszéjét, mert – lássuk be – napjainkban a klasszikus hősies fantasy nem a leghálásabb műfaj; a megszokott elemekkel már ezerszer találkozhattunk különféle történetekben, talán egy kicsit leáldozóban is van az irányzat csillaga, azonban egy-egy jól eltalált darabbal mégis el lehet érni a sikert. Hogy Giallongo műve, a Broxo sikeres lesz-e, azt még korai volna eldönteni, mindenesetre a képregényben van potenciál, de veszélyforrás is.
Annak ellenére, hogy a Broxo első ránézésre csupán egy átlagos fantasy történetnek tűnik, valójában a maga módján sokkal több annál. A kötet címét adó főhős, Broxo, egy ifjú barbár harcos, törzsének egyetlen túlélője, aki egy kietlen és kopár hegységben tengeti a napjait élelemre vadászva, és olykor a közeli, fertőzött tóból rendre előmászó élőholtak elől menekülve. Egyetlen társa Migo, egy megtermett szörnyeteg. Egyszerű, de megszokott élete tele van küzdelemmel, ám mégis jól boldogul. Azonban egy napon minden megváltozik, amikor találkozik egy lánnyal, a Zora névre hallgató idegen hercegnővel, aki furcsamód a kihalt törzs után kutat. Mindketten nehezen barátkoznak, de úgy tűnik, a sors ezt nem veszi figyelembe, viszont együttes erővel talán legyőzhetik végre a rettenetes élőholtakat. Ez a váz, azonban a történet sokkal többről szól. Megmutatja, milyen következményekkel jár, ha az ember hibázik, illetve, hogy ezekből a hibákból nem tanulva miként romlik még tovább egy adott helyzet. Szerepet kap még a hatalom, a határok feszegetése, a bizalom, az árulás, ám mindezek ellenére nincs moralizálás, nincs szájbarágós magyarázkodás, egyszerűen érezni, hogy mikor minek jött, vagy jön el az ideje.
Érdekes, hogy Giallongo rengeteg fantasy klisét használ, azonban az ő tolmácsolásában ezek valahogy mégsem tűnnek azoknak; elképesztő érzékkel fűzi egybe ezeket a tipikus elemeket, és új lendületet ad nekik. De nemcsak kliséket, hanem ötleteket is bátran merít máshonnan. Rengeteg forrásból húz elő ismerősnek tetsző momentumokat, de úgy sző belőlük egységes történetet, hogy fel sem tűnnek a hasonlóságok. Ugyanez mondható el a rajzokról is, rengeteg ismerős pillanattal találkozhatunk, ám ezekbe a szerző remekül szövi bele a saját ötleteit, a saját stílusára formálja őket, és élettel. Mindezt játszi könnyedséggel. A történet roppant olvasmányos, nem érezni a súlyát, de mégis mondanivalója van, s mindeközben az olvasót elragadja az az érzés, hogy bárcsak ott lehetne a főhősök mellett.

Kép

A főbb karaktereket tekintve elkerülhetetlen, hogy felderengjen előttünk valamiféle D&D színtér, hiszen az egész képregénynek van egy kis szerepjátékos hangulata, de ennek a képregénynek ez az erőssége, a karakterek. Az egymáshoz fűződő viszonyuk kidolgozottsága hibátlan, jellemük alapos, és a szerző képes úgy megjeleníteni a gonosz karaktereket, hogy az első pillanattól kezdve szívből gyűlöljük őket. Giallongo teret enged annak, hogy megismerhessük a karakterek hátterét, de ez nem ülteti le az egyébként akcióval teli cselekményt. Mindegyik karakter él, annak ellenére, hogy már-már klasszikus fantasy szerepeket kaptak. Ulith, a hegy titokzatos lakója a boszorkány tipikus szerepét kapta. Kellőképpen misztikus, sok titok lengi körül, és eleinte nehéz eldönteni, hogy ő valójában gonosz vagy sem. Nevének csengése Lilith nevét visszhangozza, a természetfeletti, a rejtélyes nő víziójával. Zora, az egyik központi karakter, a képzett és bátor fegyverforgató archetípusa, aki nemcsak erejével, de gyors észjárásával is képes kivágni magát a legtöbb helyzetből. Broxo első benyomásra tipikus barbárnak tűnik, azonban a társaként felbukkanó szőrős lény miatt inkább afféle vadásznak, vagy vándornak tekinthető. Ő és Zora között már az első pillanattól kezdve jelen van a feszültség, és szinte érezhető, ahogy ez lassan elpárolog, miközben a két főhős egyre közelebb kerül egymáshoz.
Bár a Broxo ígéretes és igényes mű, mégis nehéz meghatározni, milyen fogadtatásban részesül majd. A hősies fantasy mostanság nem túl népszerű, de ez a képregény megidéz egy kis conani hangulatot, amelyre e műfaj sok kedvelője már igen régóta vár. A Giallongo által kitalált világban számtalan lehetőség rejlik. Egy kicsit úgy építi fel ezt a világot, mint ahogy George R. R. Martin teszi az A Tűz és Jég dala című regényciklusában – középről halad kifelé, és egyre többet mutat meg. Amit ebben a kötetben kapunk, az csak egy történet, de biztos, hogy ez a világ még sokkal többet rejt. Ezt valószínűleg Giallongo is pontosan tudja, és ebből kifolyólag talán nem hiába reménykedünk folytatásokban.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.