Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Július – Augusztus
1.  vg24 (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (2)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Barangolás a szláv folklórban

Nagyvilág | Beküldte: RV | 2011.03.15. 21:49

KépSok más európai nép hiedelmeivel, mitikus történeteivel szemben a szláv mitológiának alig van első kézből származó emléke. Noha ma is sokan vitatkoznak az állítás igazán, nem bizonyított, hogy a szláv népeknek lett volna bármilyen írásuk a kereszténység elterjedése előtt, ezért a legtöbb népi hiedelem és babona jobbára szájról szájra terjedt, és feltehetően emiatt jelentős része feledésbe is merült. A kereszténységet megelőző időkből csak olyan feljegyzések maradtak meg, amelyeket szerzetesek készítettek, akik nem igazán értékelték a pogány hiedelmeket, s emiatt csupán felületes jegyzeteket készítettek. Mindazonáltal a kereszténység elterjedése, mint vallás – a különféle szláv népek esetében ez nagyjából a VII. és a XII. század között zajlott le – elsősorban a felsőbb társadalmi rétegeket érintette; a városokban terjedt, és főként a nemesség körében, így a vidéken élők köreiben a régi, pogány mítoszok és hiedelmek tovább éltek. Ennek következményeként keresztény szerzetesek még hosszú évszázadokon keresztül küzdöttek a kettős hit jelenségével, mert a vidéki emberek ugyan elfogadták a kereszténység révén megjelenő új szokásokat, de megtartották a pogány istenségek kultuszait, hiedelmeit.
A vidéki emberek a kereszténységet nem a régi szláv hiedelmek helyettesítőjének gondolták, hanem inkább afféle adalékként tekintettek rá, amely kiegészíti a már létező hagyományokat. Bár a kereszténység megváltást és nyugalmas halál után létet kínált, a gyakorta a napi betevő falatért is verítékesen megküzdő szláv parasztok szükségesnek tartották, hogy az ősi mítoszok, házi tündérek és védelmező istenségek is megmaradjanak. Ez mindig is probléma maradt a keresztény egyház számára, és igazán sosem tudta megoldani, ugyanis a kereszténységgel felbukkanó különféle szentek sosem vették át teljesen egy-egy pogány istenség helyét, sokkal inkább összemosódott a kettő, elegyedett, és noha ezekből a keveredésekből jobbára a keresztény vonások kerültek ki győztesen, a pogány kultuszok gyökerei azért érezhetően megmaradtak.
De nézzük, miféle legendák, hiedelmek és szokások színesítik a szláv népek folklórját, s kezdjük a szemezgetést a különleges lényekkel. Természetesen igen hosszú ezen teremtmények listája, s megtalálhatunk rajta gonosz bestiáktól kezdve boszorkányokon keresztül hős vitézekig szinte mindent. Elsőként ejtsünk néhány szót az Alkonost névre hallgató lényről, amely leginkább a görög mitológiából ismert szirénekre emlékeztethet minket. Az Alkonost egy hatalmas madár, azonban teste felső része és a feje egy gyönyörű nőt mintáz. A tenger közelében él, és amikor eljön az ideje, tojásokat rak a tengerpart homokjába, majd a vízre bocsátja azokat. Ilyenkor a tenger hat-hét napra teljesen elcsendesedik, azonban, amint a tojások kikelnek, hatalmas vihar kerekedik. A legenda úgy tartja, hogy az Alkonost csak nagyon ritkán mutatkozik, s a hangja olyan gyönyörű, hogy aki meghallja, rögvest megfeledkezik minden másról. Ugyanez a teremtmény az orosz folklórban Gamayun néven ismeretes, akit a tudás és a bölcsesség szimbólumának tekintenek. Az orosz legendákban létezik még egy változata ennek a lénynek, a Sirin, amely nevében is nagyon hasonlít a görög mitológiai lényekre. A történetek szerint a női arcot viselő, de madártestű Sirin elsősorban a kisebb-nagyobb istenségek számára énekelt örömmel teli dalokat, azonban a halandó emberek számára a hangja borzasztóan veszedelmes volt. Aki meghallotta, követni kezdte a Sirint, míg bele nem halt. Ezt elkerülendő, az emberek ágyúdörgéssel, csengőrázással, vagy ordítozással próbálták elzavarni a felbukkanó bestiát. Később, a XVII. század közepétől, a Sirin megváltozott, és a világ harmóniáját jelképezte, hiszen a legendák szerint a menedéke nagyon közel esett a Paradicsomhoz. Ebben az időben az emberek úgy vélték, csak az igazán boldogok hallhatják egy Sirin énekét, és még kevesebben pillanthatják meg, hiszen éppoly gyors és nehezen megszerezni, mint az emberi boldogságot. Ezért is jelképezi sok esetben a végtelen örömöt és a mennyei boldogságot.
KépEgy másik fontos, és talán lényegesen ismertebb, szereplője a szláv folklórnak Baba Yaga, a boszorkány. Noha a róla szóló történetek többségében gonoszként jelenik meg, mégsem teljesen egyértelmű, hogy valóban egy rossz szándékú szipirtyó, hiszen számos olyan történet is megmaradt, amelyben tanácsokkal és segítséggel látja el azokat, akik felkeresik őt az erdő mélyén található, csirkelábon álló vityillójában. Mindenesetre az egyes szláv népeknél más és más legendák szövődtek a neve köré. Leginkább az orosz népmesékben tűnik fel, amelyekben egy vénséges banyaként ábrázolják. Egy mozsárban ülve repked az erdő komor fái között, és egy nyírfából készült seprűvel tünteti el a varázslatos „hátasa” nyomait. Az erdő mélyén, egy faházban lakik, amely két csirkeláb révén akár a helyét is képes megváltoztatni, ám amikor épp egy helyben tartózkodik, karókból álló kerítés övezi, amelyet emberi koponyák díszítenek. Általában minden karón egy koponya helyezkedik el, s csupán egyetlen marad üresen, amely az érkező hős fejének helye lesz majd. Egyes történetek szerint a viskónak nincs se ajtaja, se ablaka, és csak úgy lehet felfedni a bejáratot, ha elhangzik a következő varázsige: „Fordíts hátat az erdőnek, és nézz felém!” A csirkelábakon álló ház egyébként a szibériai nomád vadász népektől ered, akik cölöpökre emelt, ablak nélküli viskókat építettek az élelem tárolására. A magasított épület arra szolgált, hogy megóvja a készleteket az állatoktól, amíg a vadászok hosszabb időre távol maradtak. A cölöpök alja gyökérszerűen szétterült a jobb súlyeloszlás érdekében, és ez szolgálhatott a csirkeláb alapjául. Azonban ahány nép, annyiféle leírás létezik róla, hiszen például a lengyeleknél akad néhány különbség. A lengyel Baba Yaga seprűn repül, és a viskójának csupán egyetlen lába van, és olykor a háza nem fából, hanem mézeskalácsból van (milyen érdekes hasonlóság a Vasorrú Bábával, akit bizonyos források Baba Yaga magyar megfelelőjének tartanak).
Leginkább gonosz banyaként tűnik fel, aki gyermekeket rabol el, hogy megsüsse, és megegye őket (újabb hasonlóság). Ugyanakkor más esetben viszont azért keresik őt fel, hogy segítséget kérjenek tőle – ebben az esetben sem egyértelműen jóságos, de jó szolgálatért cserébe, hajlandó segíteni a hősöknek. Az egyik legismertebb orosz történet, amelyben Baba Yaga feltűnik, a Szépséges Vaszilissza címet viseli. Ebben a gonosz boszorkány elrabolja a fiatal lányt, és három leküzdhetetlen feladattal bízza meg, amelyet végül egy varázslatos baba segítségével old meg. Ugyanennek a történetnek a kereszténység hatására megváltoztatott verziójában Vaszilisszát egy feladat miatt küldik a boszorkányhoz, ám az foglyul ejti, azonban a banya szolgái – egy macska, egy kutya, a kapu és a fa – segítenek megszökni a gyermeknek, amiért az kedves volt velük.
Baba Yaga rendkívül népszerű még a mai napig, és rendre feltűnik regények, novellák mellékszereplőjeként. Megjelenik például Orson Scott Card Enchantment című regényében, Sarah Zettel A Novel of Isavalta című történetében, de utalást tesznek rá Dan Abnett egyik Warhammer 40.000 regényében, a Ravenor Rogue-ban is. Olykor képregények gonosz szereplőjeként láthattuk viszont, míg a Vampire: The Masquerade szerepjátékban a Nosferatu klán egyik ősi, nagyhatalmú tagjaként lehetett róla olvasni.
Gyakran megjelenő teremtmény a szláv folklórban a tűzmadár. Ahogy a nevéből is következik, ez egy nagyra nőtt madár, amelynek a tollai vörös, narancssárga és sárga fényben pompáznak, mint valami hatalmas máglya lángjai. A tollak akkor sem hunynak ki, ha a madár elhullajtja őket, és akkora fénnyel ragyognak, amely bevilágít egy egész szobát, ha nincs letakarva. Képeken, festményeken a tűzmadár gyakran egy páva alakját kapja, a fején egy kereszt mintájával, és a fény a hosszú farktollai végében található „szemekből” árad. A legtöbb történetben a tűzmadár csak közvetve jelenik meg, elsősorban a hősre bízott küldetés célpontjaként. Ilyenkor a hős arra kényszerül, hogy valamilyen úr – a szíve választottja apja, vagy maga a cár – kérésére felkutassa a madár egy elhullajtott tollát, vagy netán magát a madarat. Ezek a történetek a klasszikus tündérmesék felépítését követik, amelyben a végső célhoz, vagyis a madár tollának megszerzéséhez, számtalan kalandon, varázslatos utazásokon keresztül vezet az út. Az egyik legnépszerűbb történet ezek közül az Iván, a tűzmadár és a szürke farkas.
KépSzinte minden nép kultúrájában, legendáiban találkozhatunk sárkányokkal, és ez alól a szláv folklór sem kivétel, ám ahány nép, annyiféle elnevezés létezik rá, hiszen Ukrajnában zmij, Oroszországban és Bulgáriában zmej, míg a déli szláv népeknél zmaj néven emlegetik. Ám nemcsak nevében van eltérés, ugyanis a hozzáértők külön szokták emlegetni a keleti szláv sárkányt és a déli szláv sárkányt. A keleti elsősorban az orosz és az ukrán történetekben jelenik meg, általában három (vagy hat, kilenc, esetleg tizenkét) feje van, zöldes színű a bőre, két vaskos lábon jár, az elülső lábai a ragadozó dinoszauruszokhoz hasonlóan elcsökevényesedtek, és kénköves tüzet okád. Viszonylag ritkán szerepelnek a legendákban, ám ezekben a történetekben általában legyőzetnek valamely hős által, amely sok esetben megegyezik Szent Györggyel. A délszláv sárkányok viszont sokkal élénkebben élnek a köztudatban. Általában kivételesen értelmes lények, roppant bölcsek, erősek, és a mágiában is járatosak. Sok esetben mérhetetlenül gazdagok is, és kincsek garmadáit őrzik titkos barlangok vagy kastélyok mélyén. Gyakran elrabolnak fiatal nőket. Nem feltétlenül gonosz teremtmények, de nem is szolgálják egyértelműen az emberek érdekeit. Igaz, sok esetben lépnek fel az oltalmazó szerepében. Erre jó példa a szlovén folklórban felbukkanó ljubljanai sárkány, amely a város védelmezője, s nemcsak Ljubljana címerében látható, de számtalan szobrot is emeltek neki szerte a városban, és egy híd is emléket állít a sárkány legendájának.
A szláv folklór egyik tipikusan gonosz alakja Koschei (a név ebben az esetben is több változatban létezik, például Kashchei, Kostej, vagy Kosciej), aki fiatal asszonyokat csábít el, és fertőzi meg a lelküket gonoszsággal. Érdekes, hogy a fennmaradt történetek egyike sem írja le pontosan, hogyan is fest a külseje, így legtöbbször az őt ábrázoló festmények alkotóinak fantáziájának köszönhetően, öreg, csontos, és roppant visszataszító öregemberként jelenik meg. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy a neve valójában a kost szóból ered, amely csontot jelent, így nem véletlen, hogy rendszerint vékony, csontvázszerű alakként ábrázolják. Koschei egy halhatatlan rém, akit hagyományos úton nem lehet elpusztítani, így aki ki akarja szabadítani a hitvesét a karmai közül, annak nem mindennapi feladatot kell teljesítenie. A szörnyeteg lelke ugyanis el van rejtve egy tűben, ami benne van egy tojásban, az egy kacsában, a kacsa pedig egy megtermett nyúl gyomrában, bezárva egy vasládába (ez a legenda egyes változataiban hol aranyból, hol kristályokból készült). A láda egy zöld tölgyfa alatt van eltemetve a titokzatos Buyan-szigeten. Sokan ezt afféle túlvilágnak, vagy másvilágnak tekintik a szláv legendákban, mások viszont azon a véleményen vannak, hogy a sziget egy létező helynek a szláv elnevezése, és legtöbbször a németországi Rügen-szigettel azonosítják. Amíg a lelke békében nyugszik ezen a szigeten, Koschei nem képes meghalni, ezért szokták őt a Halhatatlanként is emlegetni. Ám még akkor sem könnyű végezni vele, ha valaki rábukkan a ládára, hiszen amikor kinyitja, a nyúl egyszerűen elszalad. Ha a nyúl meghal, a kacsa kiszabadul a gyomrából, és elrepül. Aki megszerzi a tojást, az a hatalmába keríti Koscheit, aki azon nyomban elgyöngül, megbetegszik, és elveszíti a varázserejét. Ha a tojást összetörik, Koschei meghal. Róla is számtalan történet kering, mint Baba Yagáról, s szinte mindegyik a halálával végződik. A boszorkához hasonlóan, Koschei alakja is igen népszerű, és sok formában született már újjá napjainkban. Feltűnt több orosz készítésű, a népmeséket felelevenítő rajzfilmben, regényekben, képregények gonosz szereplőjeként (sokszor Baba Yaga szolgája, vagy társa formájában), de része volt a Werewolf szerepjáték egyik kiegészítő füzetének is, amelyben vérfarkasként jelent meg, akit Baba Yaga idézett meg a Nosferatu vámpírokkal vívott csatája közben.

Kép

Végezetül még említést kell tenni a domovoikról, vagyis a szláv folklór házi manóiról. A hiedelem szerint minden háznak megvan a maga koboldja, amely nem tesz semmi csintalan dolgot egészen addig, amíg a háziak jól bánnak vele. Leginkább a küszöb alatt szeret tartózkodni, de magáénak tekinti az egész házat, így bárhol felbukkanhat. Kedveli a rendet és a tisztaságot, így a takaros otthonokat rendszeresen megjutalmazza, sőt, egyes hiedelmek szerint egy jól tartott domovoi nemcsak megvédi a házat, de áldást is hoz rá. Ugyanakkor arra oda kell figyelni, hogy a ház körül csak olyan állatok éljenek, amelyeket a domovoi is kedvel, mert azokkal jól bánik majd, ám amelyeket nem szenvedheti, azokat nap nap után kínozni és gyötörni fogja. Úgy tartják, hogy a domovoi afféle jós is, hiszen a viselkedése elárulja, mi fog történni a ház népével néhány napon belül. Ha húzgálni kezdi a nők haját, akkor az a férfiak rossz tetteire figyelmeztet, ha nyöszörög, vagy vonyít, baj közeleg, ha pedig sírni kezd, akkor hamarosan halál történik a családban. Nevetése boldog évek közeledtét jelenti, s ha egy fésű fogait pengeti, akkor esküvő várható a közeljövőben. Ám mindezek ellenére egy domovoi lelke mélyén ott rejtőzik a gonoszság, ami a szomszédok életének megkeserítését jelenti. Megrémíti a lovakat, gabonát lop, és olykor eltöri a csirkék nyakát. Ugyancsak morcossá válik, ha a háziak nemtörődömsége folytán rossz kedve kerekedik. Ilyenkor ide-oda mozgatja az apróbb berendezési tárgyakat, összetöri a tányérokat, sáros lábnyomokat hagy a tiszta házban, és kísértetiesen nyöszörög – mint a modern horror történetekben megjelenő kopogó szellem. Ám a népi legendák szerint a legtöbb domovoi könnyen boldoggá tehető, és sosem hoz bajt arra a házra, amelyben él.
E különös lényeken kívül természetesen még számtalan hasonló létezik a szláv népi hiedelmek és legendák történeteiben – tündérek, balsors szellemek, vagy a máig igen népszerű vérfarkasok és vámpírok. A néhány kiragadott példával csak ízelítőt adtunk a szlávok ősi hagyományaiból, pogány hiedelmeiből táplálkozó népi legendák sokaságából, hogy megkíséreljük egy kicsit bemutatni, felvázolni, hogy milyen hangulat járja át a szláv folklórt. Érezhetően ott őrzi magában a pogány korszak gyökereit, de láthatóan teret engedett a keresztény hatásoknak is, amelyet jól példáz Szent György megjelenése a sárkányokról szóló történetekben. Mindazonáltal érdemes egy kicsit jobban utána járni e történeteknek (felkeresve a helyszíneket), hiszen számos máig létező ünnep, szokás, és jó néhány hely őriz e legendákhoz köthető emlékeket.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

solymosgyu 2011.03.18. 17:32 | # 1
Avatar
Más népek urutazói lehettek.