Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Március – Április
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (8)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Az orosz fantasztikus irodalomról

Nagyvilág | Beküldte: RV | 2010.09.18. 18:13

KépA fantasztikus irodalom alapvetően egy spekuláció; korok, technológiák és társadalmi berendezkedések változásának, fejlődésének (vagy akár visszafejlődésének) az elképzelt eredményét, következményeit, illetve az ezekből létrejövő helyzeteket, eseményeket vázolja fel. Mivel azonban a gyökerektől nehéz szabadulni, akármilyen messzire is szárnyal az emberi fantázia, valahol mindig ott lesz benne egy rész abból a világból, amiben az adott időben élünk. Ezért mondják sokszor, hogy a science fiction az éppen aktuális világrend egy lenyomata, amelyben apró különbségek révén lehetőség nyílik nemcsak a potenciális jövő felvázolására, de az adott kor alapvető hibáinak kritizálására is. A nyugati országokban, társadalmakban ez sosem domborodott ki igazán, viszont azok a komoly társadalmi és politikai változások, amelyeken Oroszország az egyes történelmi korokban átesett, mindig megfelelő alapot szolgáltattak a tudományos-fantasztikus köntösbe bugyolált kritikus véleménynyilvánításhoz. Az orosz sci-fi ennek megfelelően mindig is egy termékeny tükör volt, amelybe belenézve egyszerre látjuk különösnek az ismerős dolgokat, és szokványosnak a meghökkentőt, természetesen mindig az orosz társadalom szemszögéből nézve.
Az vitathatatlan, hogy az orosz tudományos-fantasztikus irodalom az 1960-as években élte az aranykorát, amikor sok orosz nyelvű sci-fi regényt fordítottak le angolra, azonban az orosz írók már századokkal korábban is bele-belekóstoltak a fantasztikumba, elsősorban a mágikus realizmus révén megteremtve az alapokat a mai modern stílushoz.
Noha a világi irodalom már a XVII. század derekán elkezdett kibontakozni, az európai kultúrákban már bevett írói, irodalmi szokások csak a következő század vége felé kapaszkodtak meg igazán az orosz talajon. De amilyen későn történt mindez, olyan mélyre hatolt, és a lehetőségek gazdag tárházának köszönhetően új távlatok nyíltak meg az orosz irodalom számára. Az első fantasztikus momentumokkal rendelkező alkotás, amelyet kis túlzással egyfajta kezdetleges sci-finek is tekinthetünk, egy filozofikus felhangokkal tarkított elbeszélés volt, amely Fjodor Mamonov nevéhez fűződött. A voltaire-i gondolatok inspirálta mű 1769-ben látott napvilágot, tehát ez még igencsak a fantasztikus irodalom hajnala. Még ennél is korábbi Alekszander Sumarokov rövid utópisztikus prózája, az Egy boldog társadalom álma, amely 1759-ben jelent meg. Sumarokov eredetileg színpadi darabokat írt, amelyeket a kritika rendszeresen darabokra szedett, általában a gyenge jellemábrázolás és a harsányság miatt, viszont a nem színpadra szánt művei, elsősorban a gyakran a valóságtól is elkalandozó tanmeséi, sokkal sikeresebbek voltak. A korai utópiák közé sorolható még két olyan szerzemény, amelyek egy-egy képzelt utazást mesélnek el. Az egyik Vaszilij Levsin Legújabb utazás (1784) című munkája, amely azért is különleges, mert Levsin volt az első orosz író, aki ezzel az elbeszélésével kezdte feszegetni a Holdra történő utazás gondolatát, lehetőségét. A másik mű az 1700-as évek második felének vezető orosz gondolkodójához, Mihail Mihailovics Serbatovhoz köthető. Az igen sok téren – történelem, filozófia, politika, irodalom és gyógyszerészet – meglehetősen mély ismeretekkel rendelkező Serbatov komoly kritikusa volt az adott kor társadalmi berendezkedésének, írásaiban próbált rámutatni a rendszer hiányosságaira, pozitívumaira, és folyamatosan az ideális megoldást kereste, afféle társadalmi utópiát felvázolva. Elméleteinek középpontjában a törvények és azok elfogadása, valamint szükségszerű betartása áll. Az volt a véleménye, hogy „az emberek nem akarnak, Képvagy egyszerűen képtelenek felülkerekedni az önzőségen és a hatalom iránti vágyakozásukon, amely két dolog alapvetően rombolóan hat nemcsak az egyénre, de azon keresztül a társadalomra is.” Ezek értelmében a legtöbb törvényt nehezen tartják be. Szerinte a megfelelő emberek által alkotott törvények adják az alapját egy optimális társadalmi berendezkedésnek. A jó törvények morális elveken alapulnak, és a megfelelő társadalomban az emberek előbb az erényeket, aztán a törvényeket, és végül a hatalom gyakorlóit tisztelik. Ugyanakkor osztályokra bontotta az alapvetően egyenlő társadalmat, afféle egyenlőbbek az egyenlőknél elv mentén. Ezeket a gondolatköröket fejtette ki bővebben az Egy utazás Ophyr földjére című írásában, amelyet utópikus tartalma miatt gyakran sorolnak az orosz fantasztikus irodalom korai képviselői közé.
Már a XIX. század első felének termései voltak Faddey Bulgarin (eredetileg Jan Tadeusz Bulharyn, mert lengyel származású volt) történetei, amelyek hol a távoli jövő egy-egy szeletét mutatták be, hol az űrutazás, hol pedig a kietlenné váló Föld gondolatával játszadoztak el. Rajta kívül többen is próbálkoztak fantasztikus töltetű novellák írásával, ám ezek vagy elkallódtak, vagy nem lehetett őket besorolni még a kezdetleges sci-fi kategóriájába sem, vagy egyszerűen olvashatatlanul gyengék voltak. A XIX. század második felére azonban az űrutazás elég közkedvelt témává nőtte ki magát (többek között Jules Verne regényeinek hatására), és ez megkönnyítette az ilyen témájú történetek, kisregények megjelentetését, elfogadtatását. Az 1840 utáni időszakban sok spekulatív elbeszélés született, de szerencsére akadtak Verne műveinek hatására íródott történetek is, mint például Pjotr Maskov 1842-es műve, az Egy holdlakó kapcsolata egy földlakóval, Szemjon Gyacskov története az Utazás a Holdra egy csodálatos gépezetben (1844), vagy Terpinovics Utazás a Napba (1846) című írása.
A XIX. század során számtalan, kisebb-nagyobb mértékben fantasztikus elemeket tartalmazó mű született, amelyek szerzői, bár nyíltan ezt sosem állították, komoly harcot folytattak az első orosz sci-fi író babérjaiért. Végül Alekszander Veltman lett ennek a „versenyfutásnak” a győztese. 1836-ban írta a Predki Kalimerosa: Aleksandr Filippovich Makedonskii (Kalimeros elődje: Nagy Sándor, Philipposz fia) című művét, amely meglehetős sikert ért el. Ezt a regényt szokták az első igazi orosz science fiction történetként emlegetni, amely az időutazás témájának megjelenítésében is úttörőnek számított. A főhős, Kalimeros – akit egyesek Bonaparte Napóleonnal azonosítanak – egy hippogriff hátán repül vissza az időben, egészen az ókori görög birodalomba, hogy megtudja, milyen módszerek és milyen jellem szükséges ahhoz, hogy valaki jó hadvezérré váljon, és uralkodhasson az emberek felett. Kalimeros előbb Philipposz makedón király táborában találja magát, majd útra kel Nagy Sándorral, és még Arisztotelésszel is találkozik, mielőtt hazatérne a saját korába. Veltman másik fantasztikus műve, a 3448 kicsit korábbi, 1833-ban jelent meg. Ez egy utópia, amelyben egy utazó ellátogat a kitalált balkáni birodalomba, Boszporániába. A regényből megismerhetjük a XXXV. század technológiai és társadalmi fejlettségét – persze az akkori szemléletek alapján –, illetve visszaköszönnek az 1820-30-as évekre jellemző filozófiai gondolatok is.
Az 1860-as évektől kezdődően nyílt ellenségeskedés ütötte fel a fejét a fantasztikus irodalommal szemben, ám ez nem tartott sokáig, mert láthatóan elindult egy folyamat, amelynek térnyerését már nem lehetett sem akadályozni, sem visszafordítani. Ebből a korból érdemes megemlíteni Mihail Mihajlov Történelmen túl című könyvét, amely egy pre-darwini fantasy az ember kialakulásáról, és nem mellesleg a második olyan alkotás a teljes világirodalomban, amely a történelem előtti időket tárja az olvasók elé, némi fantasztikus Képelemmel tarkítva. A századforduló amúgy is igen széles skáláját vonultatja fel a különféle, valamilyen módon a fantasztikus irodalom kategóriájába sorolható műveknek. Nyikolaj Kosztomarov Állatlázadás (1917) című regénye Orwell Állatfarm-jához hasonlítható. De meg kell itt említeni Fjodor Dosztojevszkij néhány rövid elbeszélését is, amelyek szintén besorolhatók a fikciós irodalomba. A Сон смешного человека (A nevetséges ember álma) például egy távoli bolygó érintetlen, utópikus társadalmának megrontásáról szól, míg a Бобок (Bobok) horror fiction. Fjodor Szologub terjedelmes műve, az 1914-ben megjelent Egy kitalált legenda egy bizarr utópia, tele olyan science fiction elemekkel, amelyek már-már a mágiához állnak közel.
A századfordulóhoz közeledve ismét előtérbe kerültek az utópiákat felvázoló művek, amelyek leginkább az elkövetkezendő évtizedek (vagyis a XX. század) orosz társadalom lehetséges berendezkedését próbálták megfesteni. Ezek közül is kiemelkedik Nyikolaj Csernyisevszkij Что делать? (Mit kell tenni?, 1863) című műve, amely ugyan egy távoli jövőben létező utópikus társadalom felvázolása, de sok későbbi, ún. társadalmi utópia forrása lett. Érdekesség, hogy 1902-ben Vlagyimir Iljics Lenin is pont ezt a címet adta politikai röpiratának. E kor másik említésre érdemes darabja Alekszander Bogdanov Vörös Csillag (1905) című kommunista utópiája egy marsi társadalomról. A regény főhőse Leonyid, egy tudós-forradalmár, aki elutazik a Marsra, hogy ott megtapasztalja, megtanulja és megértse az ottani szocialista rendszer működését, hogy amikor visszatér a Földre, átadhassa friss tudását a honfitársainak. A regény témája jól érzékelteti, hogy milyen irányban haladt a XX. század elején az orosz társadalmi berendezkedés fejlődése. Erre az időszakra jellemző, hogy sok – alapvetően nem a fantasztikus műfajban tevékenykedő – író is különféle fantasztikus elemek mögé rejtette el az igazi, jobbára filozófiai és társadalmi kérdéseket boncolgató gondolatait, illetve kritikus észrevételeit.
A XX. század első negyedében, vagyis nagyjából a Szovjetunió megalapításáig, a fantasztikus irodalom afféle gyűjtőfogalom volt, hiszen minden olyan művet, amely akár csak a legcsekélyebb mértékben is tartalmazott valamilyen fantasztikus elemet, azonnal besoroltak ebbe a kategóriába. A ténylegesen sci-fi jellegű írások körében továbbra is az űrutazás volt a központi téma, amelyet a lehető legtöbb aspektusból igyekeztek körbejárni a szerzők. E gondolatkör mellé zárkózott fel a többi fantasztikus téma: rég elfeledett birodalmak feltámasztása, világméretű pusztulás, gondolatolvasó szerkezetek (ez rendszeresen visszatérő eleme volt Andrej Zarin regényeinek), az örök élet titka, és természetesen Atlantisz legendája. Az 1910-es évektől kezdve a fantasztikumra egyre éhesebb olvasóközönség felfokozott érdeklődéssel fogadta a horror fiction jellegű darabokat. A Tűzvirág című Alekszander Valentyinovics Amfiteatrov regény, amely egy természetfeletti thriller volt, még 1895-ben készült, ám akkor észrevétlenül eltűnt a süllyesztőben, viszont az 1910-es második kiadása már zajos siker volt. A horror jellegű könyvek között még olyan is akadt – az 1912-es Vámpírok –, amely nem titkoltan Bram Stoker Drakulájának orosz megfelelőjeként jelent meg, azelőtt, hogy a híres regény fordítása eljutott volna Oroszországba. Ezek mellett egy-egy regény elkalandozott a háborús fikció, illetve egyes tudományágak sajátosságait, lehetséges – természetesen akkori szemmel tekintett – fejlődési irányait fejtegető fikció irányába, ám ezek mennyisége és jelentősége nem volt számottevő.
KépAz új lökést a Szovjetunió megalakulása és a büszkén hirdetett űrkutatási programok jelentették. A korai sci-fi szerzők – például Vlagyimir Obrucsev vagy Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj – leginkább a hard science fiction irányvonalát képviselték, H. G. Wells és Jules Verne műveinek nyomdokain járva. Ezekben a történetekben rendre felbukkant a tudományos spekuláció, az űrutazás és a galaktikus kalandok témaköre, kiegészítve egy csipetnyi kommunista utópiával. Ebből az időből való Tolsztoj híresnek mondható regénye, az Аэлита (Aelita, 1923). A történet egy leszerelt katona, Alekszej Guszev kalandjait beszéli el, aki egy mérnök társaként elutazik a Marsra, és az ottani fejlett, ámde meglehetősen totalitárius társadalom tagjai között megpróbálja elhinteni a bolsevizmus magjait. A marsi társadalom gazdag és szegény rétegei közötti szakadék miatt már amúgy is feldúlt csoportosulások számára a katona érkezése afféle katalizátor, és végül Guszev maga áll a felkelés élére. Azonban elbuknak, és a katonának menekülnie kell, egyetlen lehetséges célként vissza a Földre. A felkelés tekintetében az 1905-ös és az 1917-es orosz forradalommal sok közös vonást felmutató regény nagy sikert aratott, és alig egy évvel a megjelenését követően, 1924-be, némafilm formájában is feldolgozták.
A fantasztikus irodalom tekintetében ekkor már érezhetően kezdett elkülönülni egymástól a sci-fi és a fantasy. Míg előbbi népszerűsége egyre töretlenebbül emelkedett, addig a fantasy kissé elhanyagolódott. Egyszerű, elsősorban gyermekeknek szóló történeteken kívül csupán Mihail Bulgakov misztikus története, a mágikus realizmus irányzatába sorolható Ма́стер и Маргари́та (Mester és Margarita) érdemel említést.
A szovjet rendszer 1960 után bekövetkezett leheletnyi enyhülése éppen elegendő volt ahhoz, hogy az orosz sci-fi kialakíthassa a maga stílusát. A történetek filozófiai, etikai, vagy utópikus gondolatokat boncolgattak, és ennek megfelelően a társadalmi sci-fi lett az egyik vezető irányzat. A Sztrugackij testvérek regényei sok esetben mutattak rá az adott rendszer társadalmi problémáira, és nem egyszer szatirikus tükröt tartottak a szovjet társadalmi rendszer elé. Persze nem mindenki követte ezt az utat. Mindazonáltal az orosz írók többsége optimistán írta le a jövőbeli világokat, társadalmakat – voltak, akik őszintén ezt gondolták, ám akadtak olyanok is, akik ezzel próbáltak a kiadók kedvében járni, elkerülendő a cenzúrát. A posztapokaliptikus és disztópikus cselekményeket általában valamilyen Földtől távoli helyre – fejletlen bolygók, párhuzamos világok – képzelték el a szerzők, ám ez mit sem változtatott azon, hogy magukban hordozták a valóság, vagyis az adott kor rendszerének kritikáját. Érdekesség, hogy az űropera irányzata ebben az időben nem tudott gyökeret verni az orosz sci-fiben, mert a kritika nem nézte jó szemmel.
KépNapjainkra ismét változott a helyzet, és az orosz fantasztikus irodalom tovább fejlődött, teret engedve az újabb irányzatoknak és a fiatalabb, feltörekvő írónemzedéknek. A hard sci-fi iránti érdeklődés visszaesett, viszont felkapaszkodott mellé az űropera, amelynek egyik legjobb jelenkori orosz művelője Szergej Lukjanyenko. Igaz, ő sokat tett azért is, hogy a fantasy – elsősorban a városi fantasy és a fantasy fiction – új erőre kapjon.
Bár világviszonylatban nem volt igazán jelentős, az európai – elsősorban a kelet-európai – sci-fire érezhető hatással volt az orosz (szovjet) fantasztikus irodalom; ugyan ez leginkább a kommunista rendszerek idejében volt így, hiszen a társadalmi berendezkedés és ideológia szolgáltatta azt a kapcsot, amely mostanra már megszűnt. Napjaink orosz sci-fije már sokkal több hasonlóságot mutat a nyugati science fiction formulákkal, azonban a kommunista éra mindig is egyfajta sajátosságot, egyediséget fog biztosítani a számára. Lukjanyenko és Vlagyimir Vasziljev neve jelenleg garancia a minőségi orosz fantasztikus irodalomra, de nem szabad megfeledkeznünk Ukrajnáról sem, ahol egymás után bukkannak fel a tehetséges írók – Jurij Nyikityin vagy Marina és Szergej Gyacsenko –, akik a nagyobb közönség, és a jobb megjelenési lehetőségek miatt orosz nyelven alkotnak. Az orosz fantasztikus irodalom most jó úton jár, és kreatív, újításokra hajlamos szerzőivel minden esélye megvan arra, hogy ezt sikert hosszú távra is prolongálja.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.