Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Március – Április
1.  behanmari (1)
2.  Norfren (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (5)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Az élet különös

Számítógép | Beküldte: RV | 2016.05.30. 20:57

Az idő mindig is közkedvelt témája volt a fantasztikumnak. Regények tucatjaiban jelent már meg valamilyenKép formában – időutazás, párhuzamos világok, időhurok, és még sorolhatnánk – de mégis úgy tűnik, hogy a téma kiapadhatatlan, mindig lehet újabb és újabb történeteket mesélni a segítségével. Vannak persze alapvető gondolatok, amelyek rendre felbukkannak azokban a történetekben, ahol az idő manipulálása központi elem, és a legtöbb esetben ezek mindig terítékre is kerülnek. Mi történik, ha visszautazunk a múltba, és megváltoztatjuk az eseményeket? Megváltozik a jelen, vagy inkább létrejön egy alternatív jelen a másikkal párhuzamosan? Valóban léteznek párhuzamos idősíkok? Létezhetünk mindegyikben? Mi történik, ha túl gyakran avatkozunk be az idő múlásába? Ez csak néhány a megannyi téma közül, és még hosszasan folytathatnánk a listát. Nem is mindig lehet újat mondani ezeket illetően, azonban szerencsére mindig előkerül egy-egy szokatlan nézőpont, amelyek gyökeresen nem változtatnak a korábbi téziseken, inkább csak más értelmezésben próbálják tálalni a problémákat. Olykor nem is kell túl komplikált helyzetet teremteni egy efféle történet elmeséléséhez, elég ha egy teljesen hétköznapi környezetbe helyezzük, amelyben talán jobban érthető és átérezhető, hogy mit is eredményezhet, ha valaki belepiszkál az idő folyásába.
Valahogy így gondolkodhatott a Dontnod fejlesztőcsapata is, amikor dolgozni kezdtek a Life is Strange című játékukon. Az epizódokra bontható, lassú folyású, történetmesélős játék főhőse ugyanis váratlanul ráébred, hogy képes visszaforgatni az időt, azaz, ha akarja, megváltoztathatja az eseményeket, ezáltal azok következményeit is. Az alapkoncepciót, vagyis az idő visszaforgatását már korábban kiötlötték, de nem tudtak egy megfelelő díszletet kialakítani köré, így a jó ötlet megvalósítására egészen 2015-ig várni kellett. Nem is baj, hogy nem kapkodták el a fejlesztők, és nem akarták mindenáron beletuszkolni valami játékba az ötletüket, mert így volt idő, hogy kiforrja magát a Life is Strange, ami az utóbbi idők egyik legjobb történetmesélős játéka lett, mind a sztori, mind a hangulat vonatkozásában.
A játék rögvest belevág az események közepébe. A főhős, Maxine Caulfield, épp egy fotótörténeti órán ül, amikor elszenderedik, és egy borzasztó álom elevenedik meg előtte – pusztító tornádó tart Arcadia Bay felé. Miután felriad, és elszenved némi megaláztatást a tanár és az osztály nagyszájú királynőjétől, szerencsére véget ér az óra, így a mosdó felé veheti az útját. Az események itt azonban váratlan fordulatot vesznek. Előbb a várost kézben tartó Prescott család problémás kölyke, Nathan, ront be a mosdóba, majd egy ismeretlen lány, akit rövid dulakodás után Nathan lelő. Max ekkor váratlanul és főként akaratlanul visszatekeri az időt, s újból a fotótörténeti órán találja magát. Miután rádöbben, hogy mi is történt, elhatározza, hogy megpróbálja megmenteni. Később Max rádöbben, hogy a lány, akit megmentett, nem más, mint évek óta nem látott gyerekkori barátja, Chloe. Együtt kezdenek nyomozni az eltűnt Rachel Amber után, ám ahogy egyre mélyebbre ásnak, egyre több furcsa dologra bukkannak, s közben a tornádó napja egyre csak közeledik...
A legtöbb szaklap elismerően nyilatkozott a játékról, és méltatta annak sok erősségét, de természetesen ez sem egy tökéletes darab, vannak kisebb-nagyobb hibái. Bár maga a történet nem túl eredeti, jól megírták, és eltekintve néhány összecsapottnak tűnő résztől, összességében következetes, logikus, és felettébb érdekes. Talán csak az 5. epizódban botlik meg egy kicsit – az események kissé kuszává válnak, nem teljesen követhető, hogy mi miért történik, és az egyik lehetséges végkifejlet is elég kurta, de ezzel együtt is remek játék. A dialógusokba rejtett pillangó hatás nem minden esetben nyilvánvaló a későbbi események során, de a döntéseknek igenis van hatása, amire jó példa, hogy ha figyelmetlenek és barátságtalanok vagyunk egyik társunkkal, aligha válhatunk hőssé a 2. epizódban például. De nem akarom leleplezni a történetet, hátha akad még valaki, aki nem találkozott a játékkal eddig. A történet egyébként nagyon jól kezeli a Rachel eltűnésével foglalkozó szálat, amely folyamatosan ébren tartja az ember kíváncsiságát. Szintén ügyesen oldják meg, ahogy Max különleges képessége kiteljesedik; nem válik nagyhatalmú szuperhőssé, hanem fokozatosan ismeri ki a képességét, és minél többet tud meg róla, annál jobban kezd félni tőle. Ehhez remekül illeszkedik Max félénk személyisége, szinte folyamatosan érződik benne a feszültség – mindenáron szeretné felderíteni a titkot, de láthatóan nehezére esik beszélgetni a diáktársaival. Vele szemben Chloe vad, vagány és meglehetősen öntörvényű, de Max valahogy mégis képes őt kordában tartani. Nagyon jó ívben fejlődik az ő kapcsolatuk, amelyet a remek történeti csavar csak tovább erősít. Annak ellenére, hogy a többi szereplő karaktere leginkább egy-egy archetípust jelenít meg, a jellemek nincsenek kőbe vésve, és jó néhány szereplő esetében is végbe megy valamilyen formában a személyiségfejlődés – persze ez attól is függ, hogy Max-et irányítva miként viszonyulunk hozzájuk.

Kép

Ami azonban igazán sokat lendít a játékon, az a hangulat. Az őszi környezet – a történet októberben játszódik – színeiből áradó mélabú, a történet szomorúsága, a tengerparti kisváros – amely sokat merít eredeti oregoni helyszínekből – unalmas nyugodtsága és a hibátlan, andalítóan kellemes zene egyvelege egyszerűen fantasztikus. A hangulat aztán szép lassan megváltozik, feszültté és félelmetessé válik, mintha egy thrillerbe csöppentünk volna. A karaktereket megszólaltató színészek összességében jó munkát végeztek, bár egy-két szereplő meglehetősen személytelenül szólal meg. Sok kritikus a párbeszédekkel sem volt teljesen megelégedve, közhelyesnek tartották őket, és kifogásolták az iskolai szleng „béna” használatát. Az előbbiben lehet némi igazság, hiszen a dramaturgia olykor megköveteli bizonyos frázisok kötelező eldurrogtatását, de azt azért túlzás volna kijelenteni, hogy minden párbeszéd közhelyek sorozata. Természetesen nem atomfizikai mélységekben kell gondolkodnunk, de a jelenetekben elhangzó párbeszédek döntő többsége jól van megírva, korrekt, és összeszedett. Az amerikai gimnáziumok diákjai által használt szleng számomra ismeretlen, így nem éreztem annyira „bénának” a használt fordulatokat.
Mindent egybevéve a Life is Strange egy roppant élvezetes, szórakoztató, és hangulatos játék. Tökéletes kikapcsolódást nyújt a megannyi pörgős és véres lövöldözős játék árnyékában. Aki szereti a lassan kibontakozó történeteket, a misztikumot, a természetfelettit, és a lebilincselő hangulatot, az mindenképpen tegyen vele egy próbát. Megéri.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

© 2008−2017 Fiction Kult − Minden jog fenntartva. | Impresszum | Kapcsolat | Felhasználói Szabályzat | Programozás: Videotex Bt. | Futásidő: 0.010 mp
Barátaink: drgearsstudio