Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

November – December
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (2)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Agyagklónok bizarr világa

Könyvek | Beküldte: RV | 2009.10.21. 11:48

KépA science fiction, egy-két kevésbé felkapott ágazatát leszámítva, nem igazán az én világom (legalábbis könyv formájában), ezt nyugodtan bevallhatom. Valahogy nem tudom beleélni magam az elképesztő tudományos elméletekbe, az emberiség galaktikus vívódásaiba, a különféle idegen létformákkal történő találkozások fontosságába, vagy a galaxisokon átívelő kolosszális háborúk szükségszerűségébe. Ennek ellenére újra és újra próbát teszek, hátha egyszer meglátom azt a kis szikrát, amely révén közelebb kerülhetek a sci-fihez. Általában a hagyományosabb változattal – amelyik bőségesen tartalmaz elemeket az asimovi irányvonalból, de már megmutatkozik benne a modern fantasztikum számtalan karakterisztikája is – szoktam barátkozni, bár jelentősen nehezíti a helyzetet, ha mindez egy olyan író nevével párosul, aki még egyik művével sem tudott lenyűgözni. Azonban az embert hajtja a kíváncsiság, hátha sikerül felülkerekednie a meggyőződésein, és valami csoda folytán mégis olyan alkotás kerül a kezébe, amelyet nem hajít a szoba legsötétebb sarkába két fejezet elolvasása után.
Ilyen előzmények ismeretében láttam neki David Brin Dettó (Kiln People) című regényének. Több novelláját is volt szerencsém olvasni, ám azok közül egyik után sem éreztem azt, hogy megérte volna a rászánt időt, viszont mindenképpen érdekelt, hogy ez jellemző-e a regényeire is. Viszonylag hamar kiderült, hogy a Dettó egy meglehetősen furcsa regény – legalábbis nekem. Érdekes és fontos kérdéseket boncolgat mindvégig, igyekszik minél több nézőpontból és érvvel megközelíteni ezeket, ám a kissé idétlen, már-már nevetséges jövőbeli világ miatt a magvasabbnak, vagy egyszerűen csak figyelemfelkeltésnek szánt gondolatok sokszor elvesznek, és kicsit klisészerűvé degradálódnak, holott valóban rejtőzik bennük potenciál – ahogy az a könyv vége felé szerencsére meg is nyilvánul.
A könyv központi témája a klónozás, illetve ennek továbbgondolása, vagyis az, hogy eljöhet-e egyszer az az idő, amikor az embert a saját klónjai fogják kisebbségbe taszítani, vagy akár a pusztulás szélére sodorni. A Dettó világában a klónozás mindennapos dolog, hiszen a Világkemence nevet viselő hatalmas vállalat kifejlesztette azt a félelmetes technológiát, amely révén az ember képes lelkének egy részét (illetve vele együtt emlékeit és tudását is) átörökíteni – bevésni – egy agyagból készült másolatba; vagy akár még többe is egyszerre. Ezek a különböző, rendeltetésüknek megfelelő színben pompázó klónok – a dettók – egyetlen napig léteznek csupán, aztán megromlanak és szétolvadnak, ám optimális esetben ennek bekövetkezése előtt, kérészéletük alatt megszerzett emlékeiket visszatölthetik a valós testbe, így a hús-vér ember a nélkül tapasztalhat meg dolgokat, hogy ténylegesen át is kellene élnie azokat. Az ötlet bizarr, de mégis elgondolkodtató. Valóban ez lenne a szükségszerű jövő? Brin a klasszikus sci-fi alapokat veszi elő, de az ő olvasatában nem az elcsépeltnek tűnő robotok veszik át az ember szerepét, hanem klónok. Tucat számra gyártott, különböző minőségű, eldobható klónok, amelyek mindent elvégeznek az emberek helyett, amíg azok kedvenc időtöltésüknek hódolnak. De képes-e az ember határt szabni ennek? Vagy eluralkodik a klónok Képáltal biztosítottnak látszó kényelem? Vajon mindez az ember javát szolgálja, vagy előszobája a halhatatlanság hőn áhított álmának? Természetesen mindez szorosan összefügg az emberi lélekkel, és ebből egyenesen következik a felvetés, hogy a halhatatlanságon keresztül – akár napról napra létező agyagteremtmények formájában – vezet az út a lélek magasabb szintje felé? Hogy végül istenné váljunk?
Ebben a különös miliőben játszódik a történet. A főhős Albert Morris magánnyomozó – vagyis több magánnyomozó, hiszen megannyi dettójának köszönhetően számtalan ügyet képes egyszerre a kezében tartani. Egyik sikeres nyomozását lezáró akció után egyrészt felkérik egy elég gyanús, ám a büszkeségét és szakmai hiúságát megbolygató, munkára, amelyről hamarosan kiderül, hogy csupán átverés, másrészt a klónozás agyagtechnológiáját kifejlesztő vállalat vezetője is megbízza egy feladattal, hogy kerítse kézre egy barátja, egy neves tudós gyilkosát. Albert és klónjai nekilátnak a munkának, és ekkor veszik kezdetüket a bonyodalmak. Egyik másolata nyom nélkül eltűnik, egy másik pedig kvázi öntudatra ébred, és szabadnak nyilvánítja magát. Ezek után hősünk kénytelen valós formájában belefolyni a nyomozásba, ám váratlanul valaki felrobbantja a házát. A másolatok, azt gondolván, hogy a való testük meghalt, folytatják a nyomozást, amely során lassan kezd összeállni előttük a kép, és szörnyű titkokra derül fény.
A történet jó, igazi nyomozgatós krimi, amelyben apró darabkákból kristályosodik ki végül a nagy összeesküvés, és bármilyen más környezetben is gond nélkül megállná a helyét. A főhős egyes énjeinek különböző útjain folyó nyomozások adják a cselekmény szálait, amelyek itt-ott egészen közel kerülnek egymáshoz, és időnként keresztezik is egymást. Brin jól csavargatja a történetet, újabb és újabb fordulatokat csempészve bele, hogy egy pillanatra se lankadjon az olvasó figyelme, ám ezzel együtt én mégis úgy éreztem, hogy bizonyos pontokon megakad a lendület, és kicsit unalmassá válik a könyv, de szerencsére nem sok ilyen fejezet van. Albert Morris karaktere (valós énje és dettói formájában is) jól kidolgozott személyiséggel rendelkezik; azon túl, hogy szakmai sikereiből kifolyólag kissé öntelt, képes a dolgokat a helyükön kezelni, belátja, ha téved, tanul a hibáiból, és nem kevés iróniával, cinizmussal fűszerezi minden ténykedését. Agyagból született másolatai is bírnak ezen tulajdonságokkal, bár mindegyikük egy kicsit a saját helyzetének megfelelően torzítja el azokat. Külön élvezet, ahogy az egyes ének elmélkednek, miközben folyamatosan váltogatják az egyes és többes számot, valamint az első és harmadik személyt – vagyis sosem tudják igazán eldönteni, melyikük is az igazi Albert. Jól idomulnak a történethez a mellékszereplők is, hiszen rajtuk keresztül jut el végül a végkifejlethez rendíthetetlen nyomozónk. Mindegyik színes, jellegzetes, de mégsem annyira, hogy túlságosan előtérbe kerüljenek, elhomályosítva a főhős küzdelmét.
KépA Dettó egyetlen – komolyabb – hátránya az a jövő, amelyben játszódik. Egy poszt-apokaliptikus sokkot – afféle világháború-szerű világégést, amelyre csak félmondatokban tesz utalást a szerző – kiheverő emberiségre váratlanul köszönt rá az a jólét és béke, amelyet a klónozás technológiája megteremt. Eddig teljesen átlagos sci-fi szintér lenne, azonban az agyagból kisütve életre keltett másolatok – noha az ötlet elismerésre méltóan egyedi – kissé nevetségesen hatnak. A különböző színű, az elvégzett feladatához szükségszerűen módosított klónok – például a nyurga lábakkal megáldott futárdettók – inkább komolytalanná teszik az egyébként jól felépített közeget. Előttem mindig ott lebegett, hogy ilyen erővel akár fagylaltból is lehetett volna klónozni ezzel az elgondolással. Mindazonáltal van alapja az agyagból létrehozott mászkáló testek ötletének, hiszen egy középkori legenda elbeszélése szerint a prágai zsidók egy varázsige segítségével, amely valamilyen éltető esszenciát kötött meg, életre keltettek egy agyag gólemet, hogy védelmezze őket. Az agyagemberek mellett még kapunk egy jó nagy adag áltudományos maszlagot, illetve egy kevés cyberpunk érzést is, ultraparanoiás rendszert feltételező, minden mozdulatot nyomon követő megfigyelőrendszer képében. Egyszóval a történet során elénk táruló világ meglehetősen összecsapott képet fest, és noha rejlenek benne érdekes elgondolások – például a nemzetek közötti háborúzás tömegek által a helyszínen nyomon követhető sporteseménnyé redukálása –, nem teremt hangulatot. Igaz, nem is célja, csupán díszlet a szereplők körül, annak viszont kitűnő.
Összességében Brin regénye jó és élvezetes. Vannak gyenge pontjai, de ezek elhalványodnak a logikusan felépített történet sodrásában. Első nekifutásra a közel 700 oldal leküzdhetetlen akadálynak tűnik, aztán néhány fejezet után megtapasztaljuk, milyen gyorsan is fogynak az oldalak. Azt nem állítom, hogy letehetetlen olvasmány, de a jó érzékkel tagolt cselekmény mindig meghagyja a kíváncsiság szikráját az emberben. Aki egy bizarr jövőben játszódó, számtalan science fiction irányzatból merítő történetre vágyik, amelyben ráadásul jelen korunkban is aktuális témák kerülnek terítékre, az mindenképpen olvassa el. Nem megkerülhetetlen vagy kihagyhatatlan alkotás, de mindenképpen fontos darabja a modern fantasztikus irodalomnak.
Meg aztán, ahogy mondani szokták, amivel sokat foglalkoznak, előbb-utóbb bekövetkezik, úgyhogy csak óvatosan az agyaggal...



RV

Elválasztó

Kapcsolódó írások

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

solymosgyu 2010.02.16. 16:32 | # 1
Avatar
szerintem meg lassu a története.