Bejelentkezés
Keresés
Heti Ranglista
Január – Február | |
1. | herryporter (36) |
tovább >> |
Kedvenc képünk
Online felhasználók (0)
Online vendégek (15)
Online vendégek (15)
A fantasy szorgos munkásai
Szerzők | Beküldte: RV | 2011.01.30. 12:03
Miközben a fantasy világa általában hangosan ünnepli a nagy neveknek kikiáltott szerzőket, gyakran háttérbe szorulnak azok, akik ugyan nem dicsekedhetnek díjnyertes alkotásokkal, de mégis sokat tettek annak érdekében, hogy az irányzat ott tarthat most, ahol. Nem nevezhetjük őket szürke eminenciásoknak, hiszen a nevük sokak számára ismert, viszont nem alkottak olyan kiemelkedő, nagy jelentőségű műveket, amelyekkel komolyabb díjakat, vagy elismeréseket zsebelhettek volna be.
Kezdjük a sort a kaliforniai születésű Raymond E. Feisttel. Eredetileg Gonzales néven látta meg a napvilágot 1945-ben, azonban amikor az édesanyja újból megházasodott, felvette mostohaapja nevét. Még javában a Kaliforniai Egyetemre járt, amikor először kezdett körvonalazódni az elképzelése egy regényről. Nagyjából megvolt a történet a fejében – egy fiatal fiú történetét szerette volna elbeszélni, aki arra vágyik, hogy nagy varázslóvá válhasson. A tanulmányai miatt azonban nem igazán tudott időt szakítani ennek megvalósítására. 1977-ben megszerezte a diplomáját, és ezt követően végre nekiláthatott, hogy megírja első regényét, mivel rengeteg ideje szabadult fel, miután elveszítette az állását. Ez a könyv lett a Magician (Mágus: A tanítvány és Mágus: A mester), amely 1982-ben jelent meg a Doubleday gondozásában. Az eredeti szöveget alaposan megkurtították a szerkesztők, ám tíz évvel az első megjelenést követően kiadták a kissé átdolgozott, teljes szöveget tartalmazó változatot is. A regény egy Midkemia nevű világban játszódik, amely később helyszíne lett Feist számtalan regényének, ahogy az ebben a kötetben felbukkanó Pug nevű varázsló is sokszor jelenik meg más történetekben. A kötet sikeres lett, és ezzel útnak indult az azóta is tartó regényciklus, a Riftwar Saga (Résháború).
Midkemia világát eredetileg néhány cimborájával még az egyetemi évek alatt alakította ki, amikor azon munkálkodott, hogy megalkosson egy szerepjátékot, amely a D&D alternatívájává nőheti ki magát. A nagy terv nem vált valóra, ám mivel a világ elég részletesen ki lett dolgozva, Feist nem gondolkodott sokat azon, hogy első, majd az azt követő regényei cselekményét is Midkemia világán helyezze el. Az első regényt lassan követték a folytatások – Silverthorn (Ezüsttövis, 1985) és A Darkness at Sethanon (Sethanon alkonya, 1986) –, majd az újabb regények előbb néhány évente, majd később már évente. A fő ciklus maga több kisebb sorozatra bontható, amelyekben Midkemia történetének egy-egy részlete elevenedik meg az olvasó előtt, azonban ezek a folytatások, a Serpentwar Saga (Kígyóháború) négy kötetét leszámítva, már nem voltak olyan sikeresek. De ahogy az ilyen sorozatok esetében lenni szokott, az első nagyot szóló regény, és néhány jól sikerült folytatás sokáig képes a hátán vinni a lassan ellaposodó történeteket.
Talán épp ez az oka, hogy Feist sosem került az igazán kimagasló írók közé – túlságosan is belemerült az egy kaptafára készült regények áradatába, és nem volt ereje megújulni. Érdekes dolog ez egyébként, hiszen például David Gemmell Drenai sorozatának kötetei is viszonylag hasonlóak egymáshoz, azonban a hősies fantasy nagymestere valahogy mégis képes volt egyedivé, magával ragadóvá, és remekművé formálni a regényeit. Feist ellenben ezt nem tudta megtenni, pedig saját bevallása szerint olyan írók művei voltak igazán nagy hatással rá, mint Robert Louis Stephenson, és Alexander Dumas. Talán nem tévedünk sokat, ha azt feltételezzük, hogy a lassan harminc éve gyűrűző történetfolyam mára már kissé unalmasnak tekinthető, mindazonáltal a sikere töretlen, és ez kétség kívül fontos mutató. Ugyanakkor biztosra veszem, hogy az író szívesen feláldozná e siker egy töredékét egy komolyabb szakmai elismerésért cserébe.
Feist jelenleg San Diegóban él a családjával, és amikor nem az írással foglalatoskodik, minőségi borokat és DVD-ket gyűjt, illetve megszállottan kutatja az amerikai futball kialakulásának történetét.
A hosszú ciklusokat felölelő fantasy regények másik jelentősebb szerzője, az 1959-ben a massachusettsi Leominster városában született Robert Anthony Salvatore. Az írás iránti rajongásának kialakulása a középiskolai évekre tehető, és saját bevallása szerint nagy szerepet játszott ebben az irodalomtanára, aki segített a felszínre hozni a bujkáló tehetséget. A fantasy-vel a főiskola alatt került közelebbi kapcsolatba, miután hosszas halogatás után elolvasta Tolkien legendás művét, A Gyűrűk Urát. Nagyjából ekkor döntötte el, hogy íróként szeretne érvényesülni. 1982 derekán kezdett el komolyabban foglalkozni az írással, amikor nekilátott, hogy alaposabban kidolgozza az Echoes of the Fourth Magic (A negyedik mágia visszhangjai) címet viselő kéziratát. Egy későbbi interjúban elmesélte, hogy ennek a sokáig kallódó kéziratnak köszönhette végül az első hivatalos szerződését. Amikor nagy sokára, 1987-ben, úgy érezte, elkészült a végleges változattal, elküldte a kéziratot több kiadónak, többek között a TSR-nak is. A véletlen úgy hozta, hogy a TSR éppen írót keresett a Forgotten Realms sorozat következő regényéhez, és rövid tanakodást követően 1987-ben szerződést ajánlottak Salvatorénak. E sorozat azóta is tart, és Salvatore tucatnyinál is több könyvvel járult hozzá a sikeréhez.
Az első néhány regény még nem hozott nagy áttörést, de amikor színre léptette Drizzt Do’Urden karakterét, egy csapásra hihetetlen népszerűvé vált a fantasy rajongók körében. A renegát sötét elf először egy trilógia köteteiben mutatkozott be – Homeland (Otthon, 1990), Exile (Száműzött, 1990) és Sojourn (Menedék, 1991). A saját népe által kitagadott, de származása okán mindenki más által is gyűlölt sötét elf viszontagságos és gyötrelmes kalandok útján szabadul el a földalatti világból, hogy még több veszedelemmel találja magát szembe a felszínen, ám végül bajtársakra lel, akik megértik céljait és indítékait, és együtt küzdenek a gonosz erők ellen. Az olvasók és a kritikusok is jól fogadták e regényeket, külön kiemelve a dinamikus és részletesen kidolgozott harci jelenetek leírását, amelyek Salvatore kidobó múltjára vezethetők vissza. Bár e trilógia húsz évvel ezelőtt született, máig ezt tartják Salvatore legjobb és legélvezetesebb munkájának. De hiába Drizzt önmagában is érdekes és izgalmas karaktere, a későbbi felbukkanásai különböző regényekben egyáltalán nem voltak olyan maradandók, mint az eredeti sorozatban. Ennek ellenére a Wizards of the Coast kiadó 2010-ben ismét megállapodott az íróval, hogy további hat kötetben folytassa a renegát sötét elf kalandjait; a regények várhatóan 2011 és 2016 között, évente jelennek majd meg.
A Forgotten Realms világában játszódó írásai mellett időnként elkalandozott más területekre is, elsősorban a számítógépes játékok földjére. Ő írta a Quake III botjainak szövegeit, illetve a 2004-es Demon Stone című konzolra és PC-re is megjelent játék teljes történetét. Ezek mellett szerkesztőként bábáskodott ez Everquest című játékhoz kapcsolódó négy kötetes sorozat felett, és még arra is jutott ideje, hogy megírjon két regényt a Star Wars univerzumhoz is. Közreműködött képregények megalkotásában is, és írt jó néhány novellát, amelyek fantasy magazinok hasábjain, vagy kisebb-nagyobb antológiákban jelentek meg. Sajnos rá is jellemző, hogy a futószalagon gyártott regényeknek köszönhetően az utóbbi néhány évben már ellaposodtak a történetei, és ezt a kritikusok sem haboznak megemlíteni, de úgy tűnik, Drizzt karakterében még van annyi erő, hogy vonzza az olvasókat, és – valljuk be – ez az, ami számít.
Utolsóként említsük meg Robin Hobb nevét, amely mögött – talán sokan nem is tudják – egy hölgy rejtőzik, és eredetileg Margaret Astrid Lindhol Ogdenként született Kalifornia államban, 1952-ben. Annak ellenére, hogy délen született, gyermekkorát már Alaszkában töltötte, és később is csak a denveri egyetemen eltöltött egy évre hagyta ott az északi vidéket. Az 1980-as évek elején kezdett az írással foglalkozni, és nagyjából ekkora tehető az első írásainak is a megjelenése. Bones for Dulath című fantasy novellája volt az első, amelyet Megan Lindholm álnéven írt. Egészen 1992-ig csak ezt az álnevet használta, és ez idő alatt leginkább kortárs fantasy-t írt, amelyek közül talán az 1983-as Harpy’s Flight, ennek folytatása a The Windsingers (1984), vagy a különálló Wizard of the Pigeons (1985) a legismertebbek. Ez utóbbiról Orson Scott Card és Roger Zelazny is úgy beszélt, mint a kortárs városi fantasy egyik legkiemelkedőbb alkotásáról. Talán nem véletlenül, hiszen a maga mögött hagyott múltjából előtörő árnyak elől bujkáló hajléktalan Mágus karakterén keresztül olyan fontos témák kerülnek terítékre, mint a szegénység, a mentális problémák, vagy maga a hajléktalanság, és Hobb nem fél feltenni olyan kérdéseket, amelyekre nehéz jó válaszokat adni.
1995-ben jelent meg az Assassin’s Apprentice (Az orgyilkos tanítványa), amelyet már Robin Hobbként jegyzett. Ezzel a regénnyel mintegy lezárta az előző korszakát, és áttért a klasszikus fantasy műfajához, mint utóbb kiderült, ez jó döntés volt. A Farseer (Látnok) ciklus jól felépített trilógiákból áll, és egy-egy történeti szál sosem nyúlik tovább a kelleténél, amelynek okán Hobb regényei megőrzik egységüket, erejüket, és nem vállnak unalmassá. Az 1996-os Royal Assassin (A király orgyilkosa) kifejezetten jól sikerült, a kritikusok is hosszasan méltatták, és végre az olvasók is megkedvelték a sorozatot. A ciklus jelenleg is tart, és Hobb éppen a legújabb ehhez kapcsolódó regényén dolgozik, amely várhatóan idén ősszel jelenik majd meg (ennél többet egyelőre nem tudni róla). A viszonylag hosszú időintervallumot felölelő ciklus trilógiái között esetleg kimaradó részeket néha novellák formájában töltötte ki, amelyek a nevesebb fantasy magazinokban jelentek meg – ezek közül talán a The Inheritance és a Homecoming a legismertebb.
Az írónő jelenleg a Washington államban található Tacoma városában lakik.
A Könyvtárban:
– Raymond E. Feist magyarul megjelent regényei
– R. A. Salvatore magyarul megjelent regényei
– Robin Hobb magyarul megjelent regényei
Kezdjük a sort a kaliforniai születésű Raymond E. Feisttel. Eredetileg Gonzales néven látta meg a napvilágot 1945-ben, azonban amikor az édesanyja újból megházasodott, felvette mostohaapja nevét. Még javában a Kaliforniai Egyetemre járt, amikor először kezdett körvonalazódni az elképzelése egy regényről. Nagyjából megvolt a történet a fejében – egy fiatal fiú történetét szerette volna elbeszélni, aki arra vágyik, hogy nagy varázslóvá válhasson. A tanulmányai miatt azonban nem igazán tudott időt szakítani ennek megvalósítására. 1977-ben megszerezte a diplomáját, és ezt követően végre nekiláthatott, hogy megírja első regényét, mivel rengeteg ideje szabadult fel, miután elveszítette az állását. Ez a könyv lett a Magician (Mágus: A tanítvány és Mágus: A mester), amely 1982-ben jelent meg a Doubleday gondozásában. Az eredeti szöveget alaposan megkurtították a szerkesztők, ám tíz évvel az első megjelenést követően kiadták a kissé átdolgozott, teljes szöveget tartalmazó változatot is. A regény egy Midkemia nevű világban játszódik, amely később helyszíne lett Feist számtalan regényének, ahogy az ebben a kötetben felbukkanó Pug nevű varázsló is sokszor jelenik meg más történetekben. A kötet sikeres lett, és ezzel útnak indult az azóta is tartó regényciklus, a Riftwar Saga (Résháború).
Midkemia világát eredetileg néhány cimborájával még az egyetemi évek alatt alakította ki, amikor azon munkálkodott, hogy megalkosson egy szerepjátékot, amely a D&D alternatívájává nőheti ki magát. A nagy terv nem vált valóra, ám mivel a világ elég részletesen ki lett dolgozva, Feist nem gondolkodott sokat azon, hogy első, majd az azt követő regényei cselekményét is Midkemia világán helyezze el. Az első regényt lassan követték a folytatások – Silverthorn (Ezüsttövis, 1985) és A Darkness at Sethanon (Sethanon alkonya, 1986) –, majd az újabb regények előbb néhány évente, majd később már évente. A fő ciklus maga több kisebb sorozatra bontható, amelyekben Midkemia történetének egy-egy részlete elevenedik meg az olvasó előtt, azonban ezek a folytatások, a Serpentwar Saga (Kígyóháború) négy kötetét leszámítva, már nem voltak olyan sikeresek. De ahogy az ilyen sorozatok esetében lenni szokott, az első nagyot szóló regény, és néhány jól sikerült folytatás sokáig képes a hátán vinni a lassan ellaposodó történeteket.
Talán épp ez az oka, hogy Feist sosem került az igazán kimagasló írók közé – túlságosan is belemerült az egy kaptafára készült regények áradatába, és nem volt ereje megújulni. Érdekes dolog ez egyébként, hiszen például David Gemmell Drenai sorozatának kötetei is viszonylag hasonlóak egymáshoz, azonban a hősies fantasy nagymestere valahogy mégis képes volt egyedivé, magával ragadóvá, és remekművé formálni a regényeit. Feist ellenben ezt nem tudta megtenni, pedig saját bevallása szerint olyan írók művei voltak igazán nagy hatással rá, mint Robert Louis Stephenson, és Alexander Dumas. Talán nem tévedünk sokat, ha azt feltételezzük, hogy a lassan harminc éve gyűrűző történetfolyam mára már kissé unalmasnak tekinthető, mindazonáltal a sikere töretlen, és ez kétség kívül fontos mutató. Ugyanakkor biztosra veszem, hogy az író szívesen feláldozná e siker egy töredékét egy komolyabb szakmai elismerésért cserébe.
Feist jelenleg San Diegóban él a családjával, és amikor nem az írással foglalatoskodik, minőségi borokat és DVD-ket gyűjt, illetve megszállottan kutatja az amerikai futball kialakulásának történetét.
A hosszú ciklusokat felölelő fantasy regények másik jelentősebb szerzője, az 1959-ben a massachusettsi Leominster városában született Robert Anthony Salvatore. Az írás iránti rajongásának kialakulása a középiskolai évekre tehető, és saját bevallása szerint nagy szerepet játszott ebben az irodalomtanára, aki segített a felszínre hozni a bujkáló tehetséget. A fantasy-vel a főiskola alatt került közelebbi kapcsolatba, miután hosszas halogatás után elolvasta Tolkien legendás művét, A Gyűrűk Urát. Nagyjából ekkor döntötte el, hogy íróként szeretne érvényesülni. 1982 derekán kezdett el komolyabban foglalkozni az írással, amikor nekilátott, hogy alaposabban kidolgozza az Echoes of the Fourth Magic (A negyedik mágia visszhangjai) címet viselő kéziratát. Egy későbbi interjúban elmesélte, hogy ennek a sokáig kallódó kéziratnak köszönhette végül az első hivatalos szerződését. Amikor nagy sokára, 1987-ben, úgy érezte, elkészült a végleges változattal, elküldte a kéziratot több kiadónak, többek között a TSR-nak is. A véletlen úgy hozta, hogy a TSR éppen írót keresett a Forgotten Realms sorozat következő regényéhez, és rövid tanakodást követően 1987-ben szerződést ajánlottak Salvatorénak. E sorozat azóta is tart, és Salvatore tucatnyinál is több könyvvel járult hozzá a sikeréhez.
Az első néhány regény még nem hozott nagy áttörést, de amikor színre léptette Drizzt Do’Urden karakterét, egy csapásra hihetetlen népszerűvé vált a fantasy rajongók körében. A renegát sötét elf először egy trilógia köteteiben mutatkozott be – Homeland (Otthon, 1990), Exile (Száműzött, 1990) és Sojourn (Menedék, 1991). A saját népe által kitagadott, de származása okán mindenki más által is gyűlölt sötét elf viszontagságos és gyötrelmes kalandok útján szabadul el a földalatti világból, hogy még több veszedelemmel találja magát szembe a felszínen, ám végül bajtársakra lel, akik megértik céljait és indítékait, és együtt küzdenek a gonosz erők ellen. Az olvasók és a kritikusok is jól fogadták e regényeket, külön kiemelve a dinamikus és részletesen kidolgozott harci jelenetek leírását, amelyek Salvatore kidobó múltjára vezethetők vissza. Bár e trilógia húsz évvel ezelőtt született, máig ezt tartják Salvatore legjobb és legélvezetesebb munkájának. De hiába Drizzt önmagában is érdekes és izgalmas karaktere, a későbbi felbukkanásai különböző regényekben egyáltalán nem voltak olyan maradandók, mint az eredeti sorozatban. Ennek ellenére a Wizards of the Coast kiadó 2010-ben ismét megállapodott az íróval, hogy további hat kötetben folytassa a renegát sötét elf kalandjait; a regények várhatóan 2011 és 2016 között, évente jelennek majd meg.
A Forgotten Realms világában játszódó írásai mellett időnként elkalandozott más területekre is, elsősorban a számítógépes játékok földjére. Ő írta a Quake III botjainak szövegeit, illetve a 2004-es Demon Stone című konzolra és PC-re is megjelent játék teljes történetét. Ezek mellett szerkesztőként bábáskodott ez Everquest című játékhoz kapcsolódó négy kötetes sorozat felett, és még arra is jutott ideje, hogy megírjon két regényt a Star Wars univerzumhoz is. Közreműködött képregények megalkotásában is, és írt jó néhány novellát, amelyek fantasy magazinok hasábjain, vagy kisebb-nagyobb antológiákban jelentek meg. Sajnos rá is jellemző, hogy a futószalagon gyártott regényeknek köszönhetően az utóbbi néhány évben már ellaposodtak a történetei, és ezt a kritikusok sem haboznak megemlíteni, de úgy tűnik, Drizzt karakterében még van annyi erő, hogy vonzza az olvasókat, és – valljuk be – ez az, ami számít.
Utolsóként említsük meg Robin Hobb nevét, amely mögött – talán sokan nem is tudják – egy hölgy rejtőzik, és eredetileg Margaret Astrid Lindhol Ogdenként született Kalifornia államban, 1952-ben. Annak ellenére, hogy délen született, gyermekkorát már Alaszkában töltötte, és később is csak a denveri egyetemen eltöltött egy évre hagyta ott az északi vidéket. Az 1980-as évek elején kezdett az írással foglalkozni, és nagyjából ekkora tehető az első írásainak is a megjelenése. Bones for Dulath című fantasy novellája volt az első, amelyet Megan Lindholm álnéven írt. Egészen 1992-ig csak ezt az álnevet használta, és ez idő alatt leginkább kortárs fantasy-t írt, amelyek közül talán az 1983-as Harpy’s Flight, ennek folytatása a The Windsingers (1984), vagy a különálló Wizard of the Pigeons (1985) a legismertebbek. Ez utóbbiról Orson Scott Card és Roger Zelazny is úgy beszélt, mint a kortárs városi fantasy egyik legkiemelkedőbb alkotásáról. Talán nem véletlenül, hiszen a maga mögött hagyott múltjából előtörő árnyak elől bujkáló hajléktalan Mágus karakterén keresztül olyan fontos témák kerülnek terítékre, mint a szegénység, a mentális problémák, vagy maga a hajléktalanság, és Hobb nem fél feltenni olyan kérdéseket, amelyekre nehéz jó válaszokat adni.
1995-ben jelent meg az Assassin’s Apprentice (Az orgyilkos tanítványa), amelyet már Robin Hobbként jegyzett. Ezzel a regénnyel mintegy lezárta az előző korszakát, és áttért a klasszikus fantasy műfajához, mint utóbb kiderült, ez jó döntés volt. A Farseer (Látnok) ciklus jól felépített trilógiákból áll, és egy-egy történeti szál sosem nyúlik tovább a kelleténél, amelynek okán Hobb regényei megőrzik egységüket, erejüket, és nem vállnak unalmassá. Az 1996-os Royal Assassin (A király orgyilkosa) kifejezetten jól sikerült, a kritikusok is hosszasan méltatták, és végre az olvasók is megkedvelték a sorozatot. A ciklus jelenleg is tart, és Hobb éppen a legújabb ehhez kapcsolódó regényén dolgozik, amely várhatóan idén ősszel jelenik majd meg (ennél többet egyelőre nem tudni róla). A viszonylag hosszú időintervallumot felölelő ciklus trilógiái között esetleg kimaradó részeket néha novellák formájában töltötte ki, amelyek a nevesebb fantasy magazinokban jelentek meg – ezek közül talán a The Inheritance és a Homecoming a legismertebb.
Az írónő jelenleg a Washington államban található Tacoma városában lakik.
A Könyvtárban:
– Raymond E. Feist magyarul megjelent regényei
– R. A. Salvatore magyarul megjelent regényei
– Robin Hobb magyarul megjelent regényei
RV
A legutóbbi öt írás ebben a témában
- Elhunyt Cromac McCarthy
- Verne Gyula legkihagyhatatlanabb könyvei
- Legendás írók - elképesztő jóslatok: Isaac Asimov
- Idén 195 éve született Jules Verne
- Stan Lee furcsa képregényei 2.rész
Hozzászólások
Gladon
2011.01.31. 20:44 |
# 2
solymosgyu írta:
Én azóta kezdek leállni a fantasy olvasásával. Amióta Az idő kereke egy darabját olvastam.
Azóta a tizenegyedik konyv tetszett csak maradandóan. Most az abarat világával ismerkedek. Csak nem fejezte be az irója. De ezeken kivul nem sok jó fantasy van.
Azóta a tizenegyedik konyv tetszett csak maradandóan. Most az abarat világával ismerkedek. Csak nem fejezte be az irója. De ezeken kivul nem sok jó fantasy van.
Ha kezdesz már beleunni a 82 kötetes fantasy sorozatokba, a cikkben szereplő három szerző közül Robin Hobb-ot ajánlom figyelmedbe. Érdemes megpróbálkozni vele. Ő nem a &"futószalagos&" írók közé tartozik. Sajnos hazánkban pont emiatt nem is tudtak igazán sikeresek lenni a könyvei...
solymosgyu
2011.01.31. 20:06 |
# 1
Én azóta kezdek leállni a fantasy olvasásával. Amióta Az idő kereke egy darabját olvastam.
Azóta a tizenegyedik konyv tetszett csak maradandóan. Most az abarat világával ismerkedek. Csak nem fejezte be az irója. De ezeken kivul nem sok jó fantasy van.
Azóta a tizenegyedik konyv tetszett csak maradandóan. Most az abarat világával ismerkedek. Csak nem fejezte be az irója. De ezeken kivul nem sok jó fantasy van.
A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.