Bejelentkezés
Keresés
Heti Ranglista
Kedvenc képünk
Online felhasználók (0)
Online vendégek (7)
Online vendégek (7)
2011 áprilisi könyvszemle
Könyvek | Beküldte: RV | 2011.04.13. 18:11
Április is igen szép számmal tartogat könyvmegjelenéseket, amelyek között akad egy-két igen régóta várt darab is. Ilyen például Raymond E. Feist új trilógiájának első kötete, amellyel ismét visszatérhetünk egy már ismert és szeretett világba. Természetesen nemcsak a fantasy-é a főszerep, hiszen bőséges a választék, így a klasszikus sci-fi, a modern misztikus történetek, vagy a könnyed romantikus-misztikus történetek kedvelői is találhatnak kedvükre való olvasmányt.
Nézzük mi várható áprilisban science fiction terén
Robert J. Sawyer: WWW: Wonder (WWW: Csoda)
A Hálótudat, ez a hatalmas értelem, amely teljesen magától és teljesen váratlanul emelkedett ki a világháló infrastruktúrájából, már bizonyította, hogy sok téren hasznos segítőtársa az emberiségnek, a rák gyógyításától kezdve egészen a nemzetközi feszültségek enyhítéséig. Azonban a Pentagon egyre inkább úgy érzi, hogy a Hálótudat egy fenyegetés, amelyet meg kell szüntetni. Caitlin Decter – az egykor vak, tizenhat éves matekzseni, aki felfedezte és összekapcsolódott a Hálótudattal – mindenre elszántan igyekszik védelmezni a barátját. Ha nem tesz valamit, akkor minden, beleértve a Hálótudatot is, összeomolhat.
Robert Jackson Bennett: The Company Man (A cég embere)
1919-et írunk. A McNaughton Corporation az amerikai ipar csúcsa. Ők építették meg azt a fegyvert, amely megnyerte a háborút, mielőtt az elkezdődhetett volna. Ők építették a léghajókat, amelyek összekötötték a világ távoli pontjait. Ám mindenekelőtt, ők építették fel Evesdent, ezt a ragyogó metropoliszt, a legpompásabbat a világon. De valami mégis romlott ennek a városnak a szívében. Mélyen a föld alatt, egy szerelvény gördül be az állomásra, tizenegy holttesttel. Négy perccel korábban, még látták őket beszállni az előző állomáson. Tizenegy puszta kézzel lemészárolt ember, s mindez szinte néhány pillanat alatt. Mind halottak, mind a szakszervezet tagjai. Cyril Hayes az egyetlen, aki kiderítheti, mi történt. Sötét titok lapul a McNaughton találmányai mögött, és a cégvezetők és a munkások között kirobbanó harc miatt meg kell találni az igazságot, még mielőtt az egész város elpusztulna. A szakszervezet és a cég, illetve az áldozatok és a rendőrség között őrlődve, Hayes-nek rá kell jönnie a titokra, mielőtt ő maga is áldozattá válna.
James Knapp: Element Zero (Nulladik elem)
Gini Koch: Alien in the Family (Idegen a családban)
Frederik Pohl: All the Lives He Led (Minden élet)
James Jaros: Burn Down the Sky (Égesd fel az eget)
Pip Ballantine & Tee Morris: Phoenix Rising (Ébredő főnix)
Whitley Strieber: Hybrids (Hibridek)
Will McIntosh: Soft Apocalypse (Puha világvége)
A városi fantasy és a misztikus romantika tekintetében ismét bőséges a választék
J. N. Duncan: Deadworld (Halott világ)
Jackie Rutlidge már épp elég természetfeletti képességgel bíró gyilkost látott, ám a legújabb ügye felér egy visszatérő rémálommal. A tettes után vérüktől megfosztott holttestek maradnak vissza, a bizonyítékok egyszerűen felszívódnak, és a város lakói egyre közelebb járnak ahhoz, hogy eluralkodjon rajtuk a pánik, így Jackie-nek, és társának, Laurelnek, minden tudására és erejére szüksége van. Feltűnik a színen egy magánnyomozó is, Nick Anderson, és Jackie még úgy is hajlandó elfogadni a segítségét, hogy a férfi társai között egy kísértet és egy szexi vámpír is található. Ráadásul Nick is rejteget néhány titkot. Jakcie nyomozása pedig egy olyan játszmába sodorja őket, amely századokra nyúlik vissza, és a gonosz ellenség a puszta győzelemnél sokkal többre éhezik.
Marie Treanor: Blood Sin (Véres bűn)
Hónapokkal azután, hogy találkozott Salomannal, a hatalmas vámpír nagyúrral, a skót egyetemista, Elizabeth Silk még mindig azon gyötrődik, hogy engedjen-e családja ősi vámpírvadász vérvonalából adódó kötelezettségeinek, vagy hagyja elhatalmasodni a Saloman iránti érzéseit. Amikor azonban Saloman ősi kardja váratlanul az emberek és vámpírok közötti örökös harc egyik fontos célpontjává válik, Elizabeth-nek döntenie kell a kötelesség és a szentségtelen szerelem között.
E. J. Copperman: An Uninvited Ghost (Hívatlan kísértet)
Carrie Vaughn: After the Golden Age (Az Aranykor után)
Lyan Benedict: Gods and Monsters (Istenek és szörnyek)
Suzanne McLeod: The Cold Kiss of Death (A halál jeges csókja)
Lavie Tidhar: Camera Obscura
Linda Wisdom: Demos are a Girl’s Best Friend (Démonok egy lány legjobb barátai)
Annette Blair: Vampire Dragon (Vámpírsárkány)
Lauren Dane: Mesmerized (Megbabonázva)
Cassie Ryan: The Demon and the Succubus (A csábító démon)
Cameron Haley: Skeleton Crew (Csontváz legénység)
Klasszikus és kevésbé klasszikus fantasy is akad szép számmal
Raymond E. Feist: A Kingdom Besieged (A megostromolt királyság)
A népszerű szerző újra visszarepíti az olvasót Midkemia varázslattal, veszélyekkel, és háborúval teli világába. A Káoszháború ciklus nyitó kötetében újra kirobban a háború, ám ha a dolgok rosszul alakulnak, talán minden odaveszhet a csaták végén. A történet során visszatér Pug, akit még Feist klasszikus művéből, a Mágusból ismerhetünk, ám azóta hatalma megsokszorozódott, és most már ő Midkemia legerősebb varázslója. Szembe kell néznie egy mágikus kataklizmával, amely arra kényszeríti, hogy megkérdőjelezze mindazt, amit egykor fontosnak és igaznak tartott, köztük hőn szeretett fiának, Magnusnak a hűségét is.
Pierre Pevel: The Alchemist in the Shadows (Alkimista az árnyékokban)
Párizs, 1633. A birodalmat sárkányok tartják rettegésben, és Richelieu bíboros, Franciaország leghatalmasabb és legrettegettebb embere sem tétlenkedik. Tisztában van azzal, hogy a birodalmat veszély fenyegeti, és egy Fekete Karom néven elhíresült titkos társaság is szervezkedik ellene, valahol Európa szívében. Az árnyékokból fognak lesújtani rá, kegyetlenül, halálosan. Hogy megbirkózzon a fenyegetésekkel, Richelieu a legmegbízhatóbb embereinek segítségét kéri – ők a Bíboros Pengéi, la Fargue kapitány vezetése alatt. Hat férfi és egy nő, mind kivételes képességekkel, és készek kockára tenni az életüket a bíboros parancsára. Már korábban is megmentették Franciaországot, és most ismét ezt kéri tőlük a bíboros. Amikor la Fargue egy gyönyörű és halálos olasz kémről megtudja, hogy birtokában van néhány igen értékes információ, oda kell rá figyelnie… Amikor pedig La Donna Richelieu bíboros védelmét kéri, mielőtt bármit is elárulna, la Fargue még erre is hajlandó volna. Mert La Donna tudja, ki az ellenségük. Egy rejtélyes és ármányos ember, épp olyan mint Richelieu. Ő az árnyékokban rejtőző alkimista.
Fiona Patton: The Shining City (A ragyogó város)
Daniel Abraham: The Dragon’s Path (A sárkány útja)
Robert V. S. Redick: The River of Shadows (Árnyak folyója)
M. K. Hobson: The Hidden Goddess (A rejtőző istennő)
Douglas Hulick: Among Thieves (Tolvajok között)
Peter Orullian: The Unremembered (Akikre nem emlékeznek)
Végezetül néhány kötet a fiataloknak szóló modern fantasztikus (és inkább romantikus) irodalom háza tájáról
Jackie Morse Kessler: Rage (Düh)
Missy nem akart ennyire mélyre vágni. De a buli után, amelyben szinte az egész iskola előtt porig alázták, ki ne akarna egy kis megnyugvást keresni. Igaz, a legtöbben nem egy borotvapenge érintésében találják meg ezt a békességet. Ám Missy mindig is más volt. Ezért választották be az apokalipszis négy lovasa közé, ő lett a Háború. Most Missy már egy másik pengét forgat – egy hatalmas, brutális kardot, amellyel könnyedén levághat bárkit, aki az útjába kerül. Azonban ezzel az új fegyverrel a kezében talán végre megtanulhat valamit, amivel képes lehet a saját fájdalmain is felülkerekedni; ez pedig az önuralom.
Megan McCafferty: Bumped (Felcsinálva)
Amikor egy vírus következtében a tizennyolc éven felüliek mind terméketlenné válnak, a leendő szülők tizenéves lányokat bérelnek fel, hogy essenek teherbe, és szüljék meg a gyermekeiket – ezzel a fiatal lányok válnak a társadalom legnagyobb tiszteletnek örvendő tagjaivá. A tizenhat éves ikrek, Melody és Harmony, még születésükkor elszakadtak egymástól, és egészen addig a napig nem is hallottak a másikról, mígnem Harmony be nem toppant Melody otthonába. Az ikrek más utakon jártak e pillanatig. Melody egy igen jövedelmező nemzési szerződést kötött nemrég a Jayden házaspárral, Harmony viszont egy vallásos közösségben nevelkedett, és egész életében arra készült, hogy feleség és anya váljon belőle. Úgy véli az a kötelessége, hogy meggyőzze Melody-t arról, pénzért teherbe esni bűn. Azonban Harmony lelkét is titkok nyomják, amelyek elől menekülni próbál.
Anne Ostrelund: Exile (Száműzetés)
Alison Goodman: Eona
Janni Lee Simner: Faerie Winter (Tündértél)
Michael Grant: Plague (Járvány)
Cassandra Clare: City of Fallen Angels (Bukott angyalok városa)
Holly Black: Red Glove (Vörös kesztyű)
Jennifer Archer: Through her Eyes (A szemén keresztül)
A hír összeállításának alapjául Suzanne Johnson Fiction Affliction című cikksorozata szolgált a tor.com-on.
Nézzük mi várható áprilisban science fiction terén
Robert J. Sawyer: WWW: Wonder (WWW: Csoda)A Hálótudat, ez a hatalmas értelem, amely teljesen magától és teljesen váratlanul emelkedett ki a világháló infrastruktúrájából, már bizonyította, hogy sok téren hasznos segítőtársa az emberiségnek, a rák gyógyításától kezdve egészen a nemzetközi feszültségek enyhítéséig. Azonban a Pentagon egyre inkább úgy érzi, hogy a Hálótudat egy fenyegetés, amelyet meg kell szüntetni. Caitlin Decter – az egykor vak, tizenhat éves matekzseni, aki felfedezte és összekapcsolódott a Hálótudattal – mindenre elszántan igyekszik védelmezni a barátját. Ha nem tesz valamit, akkor minden, beleértve a Hálótudatot is, összeomolhat.
Robert Jackson Bennett: The Company Man (A cég embere)1919-et írunk. A McNaughton Corporation az amerikai ipar csúcsa. Ők építették meg azt a fegyvert, amely megnyerte a háborút, mielőtt az elkezdődhetett volna. Ők építették a léghajókat, amelyek összekötötték a világ távoli pontjait. Ám mindenekelőtt, ők építették fel Evesdent, ezt a ragyogó metropoliszt, a legpompásabbat a világon. De valami mégis romlott ennek a városnak a szívében. Mélyen a föld alatt, egy szerelvény gördül be az állomásra, tizenegy holttesttel. Négy perccel korábban, még látták őket beszállni az előző állomáson. Tizenegy puszta kézzel lemészárolt ember, s mindez szinte néhány pillanat alatt. Mind halottak, mind a szakszervezet tagjai. Cyril Hayes az egyetlen, aki kiderítheti, mi történt. Sötét titok lapul a McNaughton találmányai mögött, és a cégvezetők és a munkások között kirobbanó harc miatt meg kell találni az igazságot, még mielőtt az egész város elpusztulna. A szakszervezet és a cég, illetve az áldozatok és a rendőrség között őrlődve, Hayes-nek rá kell jönnie a titokra, mielőtt ő maga is áldozattá válna.
James Knapp: Element Zero (Nulladik elem)
Gini Koch: Alien in the Family (Idegen a családban)
Frederik Pohl: All the Lives He Led (Minden élet)
James Jaros: Burn Down the Sky (Égesd fel az eget)
Pip Ballantine & Tee Morris: Phoenix Rising (Ébredő főnix)
Whitley Strieber: Hybrids (Hibridek)
Will McIntosh: Soft Apocalypse (Puha világvége)
A városi fantasy és a misztikus romantika tekintetében ismét bőséges a választék
J. N. Duncan: Deadworld (Halott világ)Jackie Rutlidge már épp elég természetfeletti képességgel bíró gyilkost látott, ám a legújabb ügye felér egy visszatérő rémálommal. A tettes után vérüktől megfosztott holttestek maradnak vissza, a bizonyítékok egyszerűen felszívódnak, és a város lakói egyre közelebb járnak ahhoz, hogy eluralkodjon rajtuk a pánik, így Jackie-nek, és társának, Laurelnek, minden tudására és erejére szüksége van. Feltűnik a színen egy magánnyomozó is, Nick Anderson, és Jackie még úgy is hajlandó elfogadni a segítségét, hogy a férfi társai között egy kísértet és egy szexi vámpír is található. Ráadásul Nick is rejteget néhány titkot. Jakcie nyomozása pedig egy olyan játszmába sodorja őket, amely századokra nyúlik vissza, és a gonosz ellenség a puszta győzelemnél sokkal többre éhezik.
Marie Treanor: Blood Sin (Véres bűn)Hónapokkal azután, hogy találkozott Salomannal, a hatalmas vámpír nagyúrral, a skót egyetemista, Elizabeth Silk még mindig azon gyötrődik, hogy engedjen-e családja ősi vámpírvadász vérvonalából adódó kötelezettségeinek, vagy hagyja elhatalmasodni a Saloman iránti érzéseit. Amikor azonban Saloman ősi kardja váratlanul az emberek és vámpírok közötti örökös harc egyik fontos célpontjává válik, Elizabeth-nek döntenie kell a kötelesség és a szentségtelen szerelem között.
E. J. Copperman: An Uninvited Ghost (Hívatlan kísértet)
Carrie Vaughn: After the Golden Age (Az Aranykor után)
Lyan Benedict: Gods and Monsters (Istenek és szörnyek)
Suzanne McLeod: The Cold Kiss of Death (A halál jeges csókja)
Lavie Tidhar: Camera Obscura
Linda Wisdom: Demos are a Girl’s Best Friend (Démonok egy lány legjobb barátai)
Annette Blair: Vampire Dragon (Vámpírsárkány)
Lauren Dane: Mesmerized (Megbabonázva)
Cassie Ryan: The Demon and the Succubus (A csábító démon)
Cameron Haley: Skeleton Crew (Csontváz legénység)
Klasszikus és kevésbé klasszikus fantasy is akad szép számmal
Raymond E. Feist: A Kingdom Besieged (A megostromolt királyság)A népszerű szerző újra visszarepíti az olvasót Midkemia varázslattal, veszélyekkel, és háborúval teli világába. A Káoszháború ciklus nyitó kötetében újra kirobban a háború, ám ha a dolgok rosszul alakulnak, talán minden odaveszhet a csaták végén. A történet során visszatér Pug, akit még Feist klasszikus művéből, a Mágusból ismerhetünk, ám azóta hatalma megsokszorozódott, és most már ő Midkemia legerősebb varázslója. Szembe kell néznie egy mágikus kataklizmával, amely arra kényszeríti, hogy megkérdőjelezze mindazt, amit egykor fontosnak és igaznak tartott, köztük hőn szeretett fiának, Magnusnak a hűségét is.
Pierre Pevel: The Alchemist in the Shadows (Alkimista az árnyékokban)Párizs, 1633. A birodalmat sárkányok tartják rettegésben, és Richelieu bíboros, Franciaország leghatalmasabb és legrettegettebb embere sem tétlenkedik. Tisztában van azzal, hogy a birodalmat veszély fenyegeti, és egy Fekete Karom néven elhíresült titkos társaság is szervezkedik ellene, valahol Európa szívében. Az árnyékokból fognak lesújtani rá, kegyetlenül, halálosan. Hogy megbirkózzon a fenyegetésekkel, Richelieu a legmegbízhatóbb embereinek segítségét kéri – ők a Bíboros Pengéi, la Fargue kapitány vezetése alatt. Hat férfi és egy nő, mind kivételes képességekkel, és készek kockára tenni az életüket a bíboros parancsára. Már korábban is megmentették Franciaországot, és most ismét ezt kéri tőlük a bíboros. Amikor la Fargue egy gyönyörű és halálos olasz kémről megtudja, hogy birtokában van néhány igen értékes információ, oda kell rá figyelnie… Amikor pedig La Donna Richelieu bíboros védelmét kéri, mielőtt bármit is elárulna, la Fargue még erre is hajlandó volna. Mert La Donna tudja, ki az ellenségük. Egy rejtélyes és ármányos ember, épp olyan mint Richelieu. Ő az árnyékokban rejtőző alkimista.
Fiona Patton: The Shining City (A ragyogó város)
Daniel Abraham: The Dragon’s Path (A sárkány útja)
Robert V. S. Redick: The River of Shadows (Árnyak folyója)
M. K. Hobson: The Hidden Goddess (A rejtőző istennő)
Douglas Hulick: Among Thieves (Tolvajok között)
Peter Orullian: The Unremembered (Akikre nem emlékeznek)
Végezetül néhány kötet a fiataloknak szóló modern fantasztikus (és inkább romantikus) irodalom háza tájáról
Jackie Morse Kessler: Rage (Düh)Missy nem akart ennyire mélyre vágni. De a buli után, amelyben szinte az egész iskola előtt porig alázták, ki ne akarna egy kis megnyugvást keresni. Igaz, a legtöbben nem egy borotvapenge érintésében találják meg ezt a békességet. Ám Missy mindig is más volt. Ezért választották be az apokalipszis négy lovasa közé, ő lett a Háború. Most Missy már egy másik pengét forgat – egy hatalmas, brutális kardot, amellyel könnyedén levághat bárkit, aki az útjába kerül. Azonban ezzel az új fegyverrel a kezében talán végre megtanulhat valamit, amivel képes lehet a saját fájdalmain is felülkerekedni; ez pedig az önuralom.
Megan McCafferty: Bumped (Felcsinálva)Amikor egy vírus következtében a tizennyolc éven felüliek mind terméketlenné válnak, a leendő szülők tizenéves lányokat bérelnek fel, hogy essenek teherbe, és szüljék meg a gyermekeiket – ezzel a fiatal lányok válnak a társadalom legnagyobb tiszteletnek örvendő tagjaivá. A tizenhat éves ikrek, Melody és Harmony, még születésükkor elszakadtak egymástól, és egészen addig a napig nem is hallottak a másikról, mígnem Harmony be nem toppant Melody otthonába. Az ikrek más utakon jártak e pillanatig. Melody egy igen jövedelmező nemzési szerződést kötött nemrég a Jayden házaspárral, Harmony viszont egy vallásos közösségben nevelkedett, és egész életében arra készült, hogy feleség és anya váljon belőle. Úgy véli az a kötelessége, hogy meggyőzze Melody-t arról, pénzért teherbe esni bűn. Azonban Harmony lelkét is titkok nyomják, amelyek elől menekülni próbál.
Anne Ostrelund: Exile (Száműzetés)
Alison Goodman: Eona
Janni Lee Simner: Faerie Winter (Tündértél)
Michael Grant: Plague (Járvány)
Cassandra Clare: City of Fallen Angels (Bukott angyalok városa)
Holly Black: Red Glove (Vörös kesztyű)
Jennifer Archer: Through her Eyes (A szemén keresztül)
A hír összeállításának alapjául Suzanne Johnson Fiction Affliction című cikksorozata szolgált a tor.com-on.
RV

A legutóbbi öt írás ebben a témában
- Dugd, öld, fald!
- Hannu Rajaniemi: Kvantulmtolvaj
- Ian Watson: Inkvizítor
- 2012 májusi könyvszemle
- Három sikervárományos könyv a Titan kiadó új szerzeményei között








A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.