Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Január – Február
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (4)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Alien: a cselekmény, és ami mögötte van

Mozgókép | Beküldte: Porter | 2011.05.12. 20:04

KépAz űr sötét és ismeretlen. Megfelelő táptalaja a misztikumnak, borzongásnak, az emberi félelmek és szorongások kivetítésének. A végtelen univerzum érzése nem csak a történet szereplőit nyomasztja, hanem bennünket is, akiket magával ragadnak az események.
Mióta az emberiség felismerte, hogy az űrutazás lehetséges, azóta él a tudatában a késztetés, hogy meghódítsa és megismerje a végtelent. Természetesen, mint minden ismeretlen terület, a kozmosz is veszélyes és kiszámíthatatlan. Sohasem tudhatjuk, éppen merre vet minket a sors, ott pedig milyen veszélyekkel kell szembenéznünk. Megpróbálunk felkészülni a legrosszabbra, de néha még ez is kevés. Ilyen helyzetekben lehetőségünk nyílik rá, hogy igazán érezhessük saját törékenységünket, korlátainkat. Ebben rejlik az Alien sorozat sikerességének egyik összetevője. De a film, amely az évek során kultusszá nőtte ki magát, csak és kizárólag emiatt nem emelkedhetett volna ilyen magasságokba. Olyan ősi félelmeket szabadít fel bennünk, melyek mélyen, a zsigereinkbe ivódva léteznek, egészen a kezdetek óta, és megjelenik benne korunk számos problémája. Megelevenedik előttünk egy parazita létforma, az ember keltetőként történő „felhasználása” pedig a legmorbidabb és legbizarrabb dolog, ami talán csak a legsötétebb álmainkban szerepelne. Ezen felül képet kaphatunk az emberi kizsákmányolásról, korrupcióról, amit a Weyland-Yutani, a nagybetűs Társaság (amely a történet szerint a világ egyik legjelentősebb cége) képvisel, ami megtestesíti korunk harácsoló, profitért mindent és mindenkit eltaposó vállalatmodelljét. És ezzel még koránt sincs vége a sornak. Ash és Bishop személyében megismerhetjük az androidokat (szintetikusokat, vagy ahogy egy alkalommal Bishop említi: mesterséges személyeket) is.
Ripley (Sigourney Weaver), a főszereplő, a legjelentősebb mozgatórugó a történetben. Megtestesíti az erős, kemény nőt, de ugyanúgy példaértékű a világlátása és az együtt érző képessége is. A történeten keresztül haladva formálódik a karaktere, és végül eljut arra a pontra, hogy az idegenek kiirtásának érdekében az életét is képes feláldozni. Közelebb jut a központi öntudathoz, mely lehetővé teszi, hogy ösztönösen védelmezze az életet, mindenfajta önös érdek nélkül.
Az első részben (Alien 1979) a Nostromo bányászűrhajó tagjaként veszi fel a harcot a lényekkel. Tapasztalatlanul, egyszerű átlagemberként száll szembe az idegennel, és csak a szerencsén múlik, hogy túléli az első találkozást. A segélyhívás (ami, mint később kiderül vészjelzés), amelyet a LV 426 nevű planétára lezuhant idegen űrhajó sugároz, olyan, mint a csalogató szirének éneke. A hatalmas idegen űrhajó, amely valószínűleg évezredekkel ezelőtt zuhanhatott le a bolygón, és ami egy eddig ismeretlen óriási méretű faj halott egyedeinek sírboltja is egyben, magát a legborzasztóbb halált rejti a testében. Lenn a raktérben lévő, tetszhalott állapotban vegetáló tojásokban szunnyadó élet csak arra vár, hogy megérezze a gazdatest jelenlétét, és újra felélessze a gyilkos fajt.
Amikor aztán az első látogatás alkalmával Kane elszakad a többiektől, megtalálja a tojásokat, és az arctámadó beleplántálja az idegen embriót (természetesen az is fontos, hogy Ash, aki tisztában van a parazita jelentőségével, elérje, hogy a férfi a karantént kikerülve visszatérhessen a hajóra), gyakorlatilag eldőlt a harc a békés és teljesen fegyvertelen személyzet, valamint a pengeéles fogú, gyors és szinte sebezhetetlen lény között. Az idegen, amely nagyon rövid idő alatt éri el a kifejlett állapotot, egyesével vadássza le őket. Habár a xenomorf fizikailag sokkal erősebb náluk, mégis ördögi ravaszsággal és minimális kockáztatással gyilkol, ösztönei nem engedik, hogy elragadja a hév, ezzel kockáztatva a faj túlélését. Végül sikerül megsebezni a lényt, de nem halálosan. A megmaradt személyzetnek pedig újabb nehézséggel kell szembenéznie: az idegen vére olyan erős sav, mely könnyedén átrágja magát a szintek közti kemény fémen, és csak közel a külső burkolathoz válik kémiailag semlegessé. Ripley egyre gyanúsabbnak találja Ash viselkedését, végül meg kell küzdenie vele, hogy átvehesse a Nostromo irányítását. Kiderül, Ash egy android, aki a társaság ügynökeként épült be közéjük, sőt, Ripley az események után úgy gondolja: egyáltalán nem véletlenül.
KépÁtgondolva a helyzetet, rá kell döbbennie, egész eddigi élete egy hazugságon alapuló világban zajlott, ő pedig nem egyéb, mint egy árucikk, amivel a munkaadói kényükre-kedvükre rendelkezhetnek. Amikor összerakja magában a képet, rájön, hogy a Társaságnak valamilyen minimális információval kellett rendelkeznie a bolygón lévő idegen űrhajóval és a vészjelzésekkel kapcsolatban, és Ash valószínűleg csak azért volt velük, hogy különleges helyzetekben a vállalat képviselőjeként próbálja meg a Weyland-Yutani érdekeit képviselni. Ripley-nek szembesülnie kell azzal, mire is képesek a fajtársai. Pénzért vagy megszerezhető javakért nem csak a saját anyjukat adnák el, de olyan is akadna, aki a gyermekét is minden további nélkül feláldozná. Ha valaki vagy valakik átlépnek egy határt, akkor már nincs szent, nincs tabu, nincsenek emberi érzések. Csak számítás létezik, vagyon és hatalom – ezt pedig Ripley örökre a tudatába vési. Végül nem marad más hátra, mint egyedül szembeszállni a lénnyel, amelynek kimenetele (nagymértékben a szerencsének is köszönhetően) végül az ő javára dől el.
A második részben (Aliens 1986) Ripley-t valahol a peremvidéken szedi össze egy éppen arra kószáló űrhajó. Amikor felocsúdik a visszatérés és megmenekülés okozta eufóriából, lesújtó hírt közölnek vele: ötven éven keresztül aludt hibernált állapotban, egyetlen lánya pedig hetven egynéhány évesen, éppen nemrég hunyt el. Végérvényesen egyedül maradt, cél és mindenfajta jövőkép nélkül. Végül megpróbál visszakapcsolódni az életbe, és a dokkoknál helyezkedik el, mint nehézgépkezelő. A Nostromo pusztulását vizsgáló meghallgatáson látszólag egy szavát sem hiszik el, a tanácskozás vezetője pedig elmondja, az LV 426 már több mint húsz éve lakott, az ottani családok éppen a bolygó terraformálását végzik. Ripley-t megnyugtatják, minden a legnagyobb rendben van, de néhány nappal később megszűnik az összeköttetés a föld és a kolónia között, Burke (aki a Társaság embere) pedig megkeresi Ripley-t azzal, hogy csatlakozzon szakértőként a katonai akcióhoz. Ripley most már tudja, amit a többiek még csak sejtenek: nem fognak túlélőket találni. Rémálmok és a véres emlékek kísértik, fogva tartja a jeges rettegés. Végül aztán mégis beadja a derekát: habár tudja, szinte reménytelen a helyzet, mégis érzi a késztetést, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljon a parazita-fajjal. A katonák magabiztosak, de Ripley tudja, ezzel az ellenféllel szemben szemernyi esélyük sincsen. Ripley keserűen veszi tudomásul, hogy jelenlegi útján is elkíséri egy Android. Bishop, aki tudományos munkatársként tart velük, taszítja és undorral tölti el őt. Akkor még nem sejti, sokat köszönhet majd a „mesterséges személynek”.
A katonai hajó (Sulaco) bolygókörüli pályára áll, a legénység pedig leszállóegységeken közelítik meg a bolygót. Egyetlen túlélőt, egy ötéves forma kislányt találnak (Rebekát, vagy ahogy Ripley nevezi: Nyuszit), aki méretének és leleményességének köszönhetően maradt eddig életben. A bázis teljesen néptelennek tűnik, azonban mégis találnak egy érdekes elemet: egy laboratóriumban folyadékkal teli hengerekben élő arctámadókat találnak, Ripley-nek pedig eszébe jut, vajon miért pont az ő meghallgatása után történt meg mindez, amikor az előtte lévő húsz évben a telepesek senki által sem zavartatva élték mindennapjaikat. Burke egyre gyanúsabbá válik, és amikor Ripley összekülönbözik vele a kérdésen (vajon ki kell-e végérvényesen irtani a lényeket vagy sem), Burke a következő éjjelen szabadon ereszti az arctámadókat, hogy Ripley-t és a kislányt élő inkubátorként használva juttassa vissza az embriókat a földre. Ripley-nek szembesülnie kell azzal, hogy az ember annyira ostoba, hogy remélt haszonszerzés vagy hatalom elérése érdekében akár a saját létét is kockára teszi. Habár Burke és a Társaság nem lehet biztos abban, hogy tényleg annyira veszélyes a faj, mint ahogy arról Ripley beszámolt (hiszen konkrét tapasztalata a találkozásról csak a Nostromo egyetlen túlélőjének van), mégis kockáztatnák, hogy egy nehezen kordában tartható, időzített bombaként viselkedő lények az anyabolygóra kerüljenek.
KépMár majdnem feladják a reményt, amikor a vezérlőteremben megtalálják az összes telepes rádiójelét, melyet a bőrükbe épített jeladó sugároz. Úgy tűnik, valamilyen oknál fogva mindenki a bázis reaktorának közvetlen közelébe húzódott, a kommandósok és Ripley, habár rossz előérzet kísérti őket, nem tehetnek mást, mintsem megkíséreljék megtalálni az esetleges túlélőket. Be kell hatolniuk a talajszint alá, ahol ráadásul a közeli atomreaktor miatt éleslőszert sem használhatnának, gyakorlatilag kiszolgáltatják magukat a biztos halálnak.
Az idegen hordával való találkozást pedig csak alig valaki éli túl. Innentől erősödik fel Bishop és Hicks tizedes jelentősége: mindketten Ripley mellé állnak, és támogatják őt abban a döntésében, hogy mihamarabb elhagyják a bolygót, majd hagyják felrobbanni a megsérült atomreaktort. Ripley még mindig nem bízik Bishopban, de a szintetikus önzetlenségről és igazi „emberségről” tesz tanúbizonyságot: az irányítótoronyból távirányítással lehozza a Sulacon lévő tartalék leszállóegységet. Amikor azonban a hajó felé tartanak, a kislány a csatornába zuhan, Ripley pedig a keresésére indul. Az idő fogy, a reaktor pedig közel áll a megsemmisüléshez, de Ripley nem hagyhatja sorsára védencét. „Nyuszi” sokkal több számára, mint egy kislány: megtestesíti a túlélést, az idegenekkel szembeni harcot, de legfőképp felszabadítja az anyai érzéseket, melyet az ötven év hosszú hibernáció fosztott meg tőle.
Amikor lehatol a reaktorszintre, szembesül a lények valódi mivoltával. Több ezer tojás mögött ott terpeszkedik a földi szavakkal leírhatatlan iszonyat, a királynő, akinek létezéséről eddig senki sem tudott. A Nostromo halálos kalandja megmutatta egy kifejlet idegen here erejét, így Ripley el tudja képzelni, mire lehet képes ez a lény. A kifejlett királynő azonban sokkal veszélyesebb ellenfél alattvalóinál: végtelenül okos, gonosz és kegyetlen. Ráadásul a legerősebben benne él a fajfenntartás ösztöne. Akár az összes herét a halálba küldené, hogy megmeneküljenek a tojásai, és ezzel a lehetőség az új életre. Ripley megtalálja Nyuszit, és mielőtt menekülni kezdene, lángszóróval felgyújtja a tojásokat. A királynő letépi magáról a tojócsövet, és megkezdődik a menekülés. Az utolsó pillanatban érik el a hajót, de fenn az űrben jönnek rá, hogy a királynő potyautasként velük tartott. Ripley beöltözik az ember formájú emelőgépbe, és megkezdődik az emberiség legnehezebb küzdelmeinek egyike. Sikerül a központi zsilipbe lökni a lényt, és kinyitni az ajtót a világűrbe. Bishop, habár gyakorlatilag megsemmisül egy csapást követően, utolsó erejével is Nyuszit tartja a kezei között.
A harmadik rész (Alien 3 1993) sötét, szomorú és lehangoló. Nincs benne dicsőség, pátosz vagy győzelem: csak a realitás, hogy porból vétettünk, és porrá fogunk válni.
Egy idegen arctámadó átégeti valamelyik alvókapszula plasztik burkolatát, a hajó vészjelzést követően kiröpít a testéből egy mentőkapszulát, amely a közeli planéta, a Fiorina (Fury) 161-re zuhan. (Amely hosszú évtizedekig börtönbolygóként funkcionált, és ami egyben egy hatalmas öntöde is.) A film alaphangulatát alapvetően meghatározza a kezdés: Nyuszi és Hicks tizedes a becsapódáskor életét veszteti, Bishop pedig teljesen használhatatlanná válik. Ripley újra egyedül maradt, akikben bízott és újra emberi kapcsolatokat alakított ki velük, mostanra semmivé lettek.
A volt börtönbolygó veszélyes fegyenceknek adott otthont régen, és amikor bezárták a telepet, sokan hajlandóak voltak közülük önszántukból itt maradni. Sokan nem tudtak volna visszatérni a társadalomba, és akad a volt fegyencek között olyan is, aki a Dillon nevű vezér és hittérítő nyájában maradva keresi a megváltást. Ripley el sem tudja képzelni, mekkora felzúdulást okoz az ittléte. A fegyencek évek óta nem láttak nőt, neki pedig csak az jelenthet védelmet, ha követi a vezér utasításait, és megpróbál minél kevesebbet tartózkodni olyan helyeken, ahol már nincs számára védelem. Mivel kevés tisztálkodási lehetőség áll rendelkezésre, és az élősködők is nagy számban vannak jelen, kötelező a teljes szőrtelenítés. Amikor Ripley haját levágják, az embernek az az érzése, hogy Ripley-t a nemétől fosztották meg egy pillanatra, és a táborlakókkal egy masszába olvasztják.
KépA vezér jelet küld a központnak arról, hogy Ripley megérkezett, gyakorlatilag céltáblát helyezve mindannyiukra. A Weyland-Yutani fanatikusan keresi a saját biológiai fegyverét, de az organizmus minduntalan kicsúszik a kezéből. A leskelődő halál pedig már a szárnyát bontogatja: lenn mélyen, valahol az öntöde katakombáiban egy arctámadó becserkészett egy kóbor kutyát, és megfertőzte az embrióval. És mégis, ebben az embertelen, nemtelen helyzetben Ripley érdeklődésre talál az őt ápoló orvosban. Habár a rövid románc inkább ösztönökről mintsem érzésekről szól, mégis az érzés ott bujkál a kérdésre feltett válaszban: akármilyen körülmények között embernek kell maradnunk, mert ez hajt minket és visz előre a legszélsőségesebb körülmények között. Végül a kifejlett harcos elég naggyá és bátorrá válik, hogy megkezdje a vadászatot. Éppen egy légyotton lepi meg a párt, a férfit elpusztítja, Ripley-t azonban gondos vizsgálódás után szabadon engedi. A fegyvertelen, néha igen csak egyszerű gondolkodással rendelkező fegyencek pedig nem bizonyulnak komoly ellenfélnek. Beindul a mészárlás, a felmentő sereg pedig sehol sincs a láthatáron. Aki eddig kételkedett Ripley meséiben, most pontosan láthatja, mire is képes a xenomorf. A túlélők jól tudják, nincs más választásuk, mint megbízni az idegen nőben, akit már nem is egyenrangúként, de fölöttük állóként kell kezelniük.
Ripley rosszullétei folytatódnak és egyre intenzívebbek lesznek, végül szörnyű gyanú bontakozik ki benne. Felkeresi Bishop maradványait, és elektromos árammal „újraéleszti” az androidot. Ha Ash hideg és kegyetlen volt, akkor Bishop annyira emberi és sajnálatra méltó. Ahogy ott fekszik a szemétkupac közepén, nyögdécselve elmondja a visszakeresett információkat, az ember szeméből kicsordul a könny. Bishop talán sokkal emberibb, mint mi magunk, és amikor arra kéri Ripley-t, végleg kapcsolja ki őt, hogy megszűnjön a szörnyű a fájdalma, a nő arcát látva rájövünk, hogy Ripley előítéletei teljesen megszűntek. De hátra van még a legrosszabb: a röntgen kimutatja a Ripley mellkasában növekedő parazitát, ami ráadásul egy királynő. Ripley tudja, ha ez a lelet a Társaság kezére kerül és lejut a Földre, az katasztrofális következményekkel járhat. Megvívja saját harcát, hogy el tudja fogadni elkerülhetetlen pusztulását, de végül sokkal keményebb lélekkel és határozottan tudja kijelölni az utolsó végcélját: akit csak lehet, megmenteni, és csapdába ejteni a lényt, hogy elpusztíthassák, és nyugodt szívvel menjen a halálba a születendő királynővel együtt. Végül egy csapat gyilkos és bűnöző fog össze a saját életéért, és felállítják az egyetlen lehetséges tervet: emberi csalik vezetik a lényt egészen az öntőkemencéig, ahonnan több tonna olvadt ólom fogja betemetni. A hajsza megkezdődik, és ha emberáldozatok árán is (a pap-vezér önfeláldozása tulajdonképpen vezeklésnek fogható fel, hiszen enélkül is a teknőben maradna a xenomorf), siker koronázza az erőfeszítéseket.
Végül ott áll Ripley a több tíz méter magas öntőfal tetején és az utolsó erejét összeszedve felkészül a halára. Eközben befut a Társaság mentőegysége, akik útközben mindenkit legyilkolnak: nem akarnak szemtanúkat, és nem szeretnék, ha a túlélők gondolt jelentenének a számukra. Sokan azt gondolhatnák, hogy a rendező túlmisztifikálta a velejéig gonosz Társaságot, de valójában csak azt mutatja be, milyen az, amikor a saját értékmérőnk változik meg azzal, hogy gátlástalanul, minden következmény nélkül megtehetünk akármit. A végső megoldás pedig az, hogy Ripley nem hagyja befolyásolni magát a Bishop kinézetű (azt állítja, ő tervezte a modellt) férfi hazugságai által, aki azt ígéri, kiveszik belőle az embriót, ő pedig életben marad. Ez a pillanat foglalja keretbe az egész trilógiát: a hős meghallhat, de sohasem bukhat el, mert a bukás sokkal rosszabb számára a halálnál, hiszen önmagát, a legbelsőbb valóját ölné meg. Ripley utoljára körbenéz, látja a szörnnyel való harcolt túlélt, és a katonák által lemészárolt fegyenceket, átgondolja az egész életét a Nostromótól idáig, és rá kell jönnie, hogy hazudna magának, ha kegyelmet várna ezektől a lelketlen mészárosoktól. Vesz még egy levegőt, és egészen addig szorosan fogja a mellkasából kiszakadó királynőt, amíg mindketten bele nem zuhannak a forró sírboltba.



Porter

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

Porter 2011.05.16. 18:51 | # 4
Avatar
Hello.
Köszi a hozzászólásokat. Igazából nem akartam írni a negyedik részről, mert nem illik bele a trilógiába. Egyébként jó, csak kevesebb benne a gondolat és több az akció...

 

sabic 2011.05.15. 14:16 | # 3
Avatar
A negyedik részt még nem láttam, de az előzetes szövege alapján gondoltam, itt most majd megtudom, mi is volt benne. Hát nem. cheesy Amúgy jó cikk, sok dologra rámutatott, ami nekem eddig nem esett le.

 

Sütiszörny 2011.05.15. 10:13 | # 2
Avatar
solymosgyu írta:
A novella jó volt. De a filmeket lerontották a gusztustalan jeleneteikkel.


Nekem tetszettek a filmek. Nos, egy mészárlós történetet nem lehet &"gusztustalan&" részek nélkül megcsinálni, sőt elég gagyi lenne azok nélkül. Ehhez hozzátartozik, hogy én alapjában véve nem szeretem a hasonló filmeket, a horrort kifejezetten utálom. Ennek ellenére az Alien mégis tetszett. Ráadásul éjszaka, tök egyedül néztem meg. undecided

 

solymosgyu 2011.05.15. 9:43 | # 1
Avatar
A novella jó volt. De a filmeket lerontották a gusztustalan jeleneteikkel.