Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Július – Augusztus
1.  JSUSO (2)
2.  gutbrot (1)
3.  didi (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (5)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Az ausztrál SF irodalom

Nagyvilág | Beküldte: acélpatkány | 2010.08.02. 18:01

KépDavid G. Hartwell amerikai SF szerkesztő szerint „nincs semmi kimondottan ausztrál az ausztrál science fictionben.” Hogy mire is gondolt itt Hartwell? Ausztrália az európai ember által legkésőbb fölfedezett kontinens, a betelepítését is csak a XVIII. század végén kezdték el. Az idesereglő emberek nem alakítottak ki olyan önálló gyarmati kultúrát, mint például Amerikában. Ausztrália még napjainkban is egy Nagy-Britanniához kötődő angol nyelvű terület, ami kulturálisan csak kevés „egyedi terméket” tudott előállítani. És ez igaz a science fictionre is. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az ausztrál SF gyengébb lenne az amerikai ill. brit vetélytársainál. Sőt, igen sok a kiváló, a világ élvonalába tartozó szerző.
Az ausztrál SF előzménye – mint majd minden európai ill. európai gyökerű országban – az utópikus irodalom. Lyman Tower Sargent irodalomtörténész az ausztrál utópiákról írott munkájában megemlékezik egy 1667-ben írt brit utópiáról, melyben elsőként jelent meg Ausztrália. Azonban ennél sokkal fontosabbak a XIX. században felbukkanó, valóban ausztrál utópiák. A kezdeti művek közül említésre méltó Joseph Fraser Melbourne and Mars: My Mysterious Life on Two Planets című munkája, melyben a szerző az elektromosság mindenható voltáról értekezik, Samuel Albert Rosa The Coming Terror: The Australian Revolution című írása, mely egy szocialista utópiát fest le, és Catherine Helen Spence ausztrál feminista politikus 1874-ben megírt radikális írása, a Handfasted, amit azonban témája miatt csak 1994-ben adtak ki (így értelemszerűen nem hathatott az ausztrál irodalomra). Az utópiák mellett a századfordulón eluralkodó nacionalista paranoia is begyűrűzött a szigetországba. William Lane munkásmozgalmi vezető White or Yellow? A Story of a Race-war of A.D. 1908 (1888) című munkájában például a heroikus ausztrálok a kínaiakkal vívnak élethalálharcot. Thomas Roydhouse The Coloured Conquest-jében (1904) a „Fekete, Barna és Sárga” népek invázióját írja le, hasonlóan Charles Kirmess The Australian Crisis (1909) című írásához, melyben a japánok foglalják el Észak-Ausztráliát. Bármilyen furcsán is hangozzon, ezek és a hasonló írások, noha minőségükben nem mindig érték el az „irodalmi” szintet, fontos állomásai az ausztrál science fictionnek.
KépAz első jelentősebb, már kimondottan science fictionnel foglalkozó szerző Erle Cox volt. Cox főállásban újságíróként dolgozott, így került kapcsolatba a különféle tudományos felfedezésekkel és a tengerentúlról érkező fantasztikus történetekkel. Legfontosabb művét, az Out of the Silence 1913-ban kezdte el írni. A regény 1919-ben jelent meg folytatásban a The Argus magazin hasábjain, majd 1925-ben önálló kötetként. Innentől datálható az ausztrál science fiction megszületése. A regény, melynek szereplői a vadonban egy ősi, emberfeletti civilizáció még mindig működő szerkezeteire bukkannak, kiadása évében Nagy-Britanniában, majd három évvel később az USA-ban is megjelent. Bár Cox még két másik tudományos fantasztikus regényt írt, azok nem voltak jelentősek. A kor másik fontos szerzője James Morgan Walsh volt, akinek 1931-es Vandals of the Void című űrkalandregényében (nem összekeverendő a hasonló című Jack Vance regénnyel) a merkúri flotta támad más bolygókra. Bár ő is írt még hasonló történeteket, sőt, még Hugo Gernsback Wonder Stories magazinjában is publikált, Cox-hoz hasonlóan nem folytatta SF írói munkásságát. Ez az időszak nem volt éppen dicső az ausztrál science fiction számára. Igen kevés értékelhető mű született, és a tematikához kapcsolódó mozgalom sem nevezhető aktívnak. Ez alól csupán Norma K. Hemming munkássága tekinthető kivételnek, aki helyi fanzinjával (Thrills Incorporated) próbálta életben tartani a fantasztikumot. Itt érdemes megemlíteni, hogy az ausztrál fan mozgalom igencsak aktív volt és még ma is az. Az első ilyen csoport 1935-ben alakult Gersback segédletével, az első fanzin pedig az 1937-ben, kézzel írott formában megjelent Spacehounds volt.
Ez a pangó időszak az ötvenes években szűnt meg, amikor gomba módjára szaporodtak a jobb-rosszabb science fiction magazinok. A mindössze hat számot megért Fantasy Fictiont (1949-51) olyan fontosabb újságok követték, mint a sidney-i American Science Fiction (1952-1955) – mely majdnem teljes mértékben amerikai műveket tartalmazott –, a Future SF (1953-1955), a Popular SF (1953-1955) és a melbourne-i Science Fiction Monthly (1955-1957). A korszak két legfontosabb novellistája, akik ezekben a magazinokban publikáltak Frank Bryning és Wynne Whiteford voltak, egyik legfontosabb regénye pedig Nevil Shute 1957-es On the Beach (A utolsó part) című műve, ami az atomháború következményeivel foglalkozik és Stanley Kramer 1959-ben azonos címmel filmet forgatott belőle.
KépAz ötvenes évek legfontosabb ausztrál science fiction regényírója egy Angliából érkező tengerésztiszt, A. Bertram Chandler volt. Chandler még a háború alatt találkozott John W. Campbell-lel, aki rávette az írásra, és meg is jelentette első novelláját az Astoundingban. Azonban Chandler otthagyta Amerikát, és 1956-ban Ausztráliába költözött, amit már korábbi útjai során megszeretett. Regényeivel és novelláival a korszak megkerülhetetlen alakjává nőtte ki magát. Leghíresebb Rim World című sorozata, amely az emberi űr peremének föltérképezésének kalandos története. Főhőse, John Grimes amolyan „tengerész a világűrben,” a Rim World planétái pedig sokban emlékeztetnek az egzotikus szigetvilágokra. Chandler írásai nem csak hazájában, hanem az Államokban is híressé tették szerzőjük nevét, és az író egészen 1984-ben bekövetkezett haláláig jelentette meg az azonos univerzumban játszódó történeteit. Legismertebb, nem ebben a világban játszódó regénye az 1974-es The Bitter Pill, ami a közeljövő erőszakba fulladó Ausztráliájába enged bepillantást. De bármennyire is megindult a fellendülés, az ötvenes évek végére az ausztrálok komoly SF magazin nélkül maradtak. Mivel azonban az ausztrál sci-fi sokban kötődik a brithez, így nem meglepő, ha a Nagy-Britanniában bekövetkező változások kedveztek az íróknak: John Carnell magazinszerkesztő New Worlds-ének fölemelkedéséről van szó. Carnell az ötvenes években előszeretettel emelt be ausztrál írókat is magazinjaiba (a New Worlds mellett Carnellé volt a Science Fantasy és a Science Fiction Adventures című lap is). Ennek köszönhetően a hatvanas években olyan írók tűntek föl, mint Lee Harding, John Baxter, Jack Wodhams (aki emellett az Analogban is szép sikereket ért el), Damien Broderick vagy Cherry Wilder. Ezek a szerzők reprezentálták legjobban az ausztrál sci-fit a hatvanas években, például az olyan kiadványokban, mint a John Baxter szerkesztette The Pacific Book of Australian Science Fiction (1968).
És amíg az írók az angol-amerikai lapokban kerestek publikálási lehetőséget, addig 1969-ben végre megjelent egy igazi színvonalas ausztrál magazin, a Vision of Tomorrow (1969-1970). „A Vision of Tomorrow egy éven át valóra váltotta az ausztrál szerzők legszebb reményeit, akik ugyanakkor fényesen igazolták Graham és Harbottle [a kiadó-szerkesztők] elgondolásának helyességét” – írja Richard D. Nolane kanadai teoretikus. KépUgyan egy év után megszűnt, ez mégsem jelenti az ausztrál sci-fi újabb hullámvölgyét: egyrészt a különféle hazai kiadók már komolyan foglalkozni kezdenek a science fictionnel, másrészt a külföldi magazinok és szerkesztők is felkarolták az ausztrálokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Ursula K. Le Guin 1975-ben Writers Workshop-ot hozott létre ausztrálokkal, és ugyanebben az évben megrendezték az első ausztráliai Worldcont (Aussiecon néven Sydneyben). Lee Harding, a korábbi fan, a hetvenes évekre elismert SF szerző szerkesztésében megjelent a Beyond Tomorrow (1976) című kötetet, amely „egy tizenhét első rangú SF sztoriból álló gyűjtemény, melyet ennek a területnek a legjobbjaitól válogattak.” Ugyancsak Harding volt az, aki összeállította az első Writers Workshop anyagát és antológiaformában megjelentette. Ami pedig a magazinfrontot illeti, 1975-ben újra feltűnt egy kiadvány, amely elsőre nem keltett nagy reményeket. Rikító külsejéhez kezdetben silány belső tartalom társult, ám Paul Collins szerkesztő állhatatos munkájának köszönhetően ez hamarosan megváltozott, és a Void (1975-1977) magazin lett a hazai szerzők új fellegvára. A magazin megszűnése után pedig az olyan, Collins szerkesztette antológiák, mint az Envisaged Worlds (1978), az Other Worlds (1978), valamint az ezeket követő három további kiadvány (az utolsó, a Frontier Worlds 1983-ban jelent meg) erősítette tovább a minőségi ausztrál SF-et. A minőség azonban nem csak a novellák és regények oldaláról mutatkozott meg. Van Ikin SF kritikus 1977-ben indította útjára a Science Fiction – A Rewiew of Speculative Fiction című kritikai lapját, ami máig meghatározó.
A hetvenes évek az ausztrál SF fölvirágzásának időszaka. Olyan írók, mint Cherry Wilder (az első igazán sikeres női író Ausztráliában, bár őt tévesen sorolják ide, ugyanis valójában Új-Zélandon és az NSZK-ban élt, ráadásul később eltávolodott a science fictiontől is a fantasy felé) és David Lake (akinek 1981-es The Man who Loved Morlocks című, Wells Időgépének előzményét földolgozó regénye a legismertebb) ekkor indultak meg a siker útján. Azonban a nyolcvanas évek két legfontosabb ausztrál science fiction szerzője George Turner és Damien Broderick.
KépTurner az SF-en kívülről érkezett, regényei már korábban hírnevet szereztek neki az irodalomban, és mint SF kritikus is kiemelkedőnek számított. Első jelentősebb sci-fi műve a Beloved Son (1978), amiben negyven éves útjukat követően a Földre visszatérő űrhajósok egy globális katasztrófa után újjáépülő világgal szembesülnek. A regény két folytatást is megért, és Turner bekerült az ausztrál SF nagyjai közé. Az igazi remekműve azonban az 1987-es The Sea and Summer (az amerikai kiadás címe Drowning Towers) volt, amivel elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat és Nebulára is jelölték. A 2041-ben játszódó regényben a világ összeomlott, és a korrupt államvezetés nem törődik az emberek millióival, akiknek nap mint nap szembesülniük kell a természet okozta károkkal és a tengerszint emelkedésének következményeivel. 1994-es Genetic Soldier című könyve újfent sikert hozott neki, ebben egy idegen faj inváziójáról és az ember genetikai megváltoztatásáról ír. Utolsó műve már 1997-es halála után jelent meg.
A másik fontos név, Damien Broderick, aki Turnerhez hasonlóan az írás mellett aktív kritikai munkát is folytatott és folytat ma is. Napjainkban egyike a legismertebb ausztrál SF szerzőknek, nem alaptalanul. „Ha egy mondattal akarnánk jellemezni Damien Brodericket, azt mondhatnánk, az ausztrál sci-fi ’új hullámának’ egyetlen jelentős írója.” Már a hatvanas években publikálni kezdett, de kezdetben még nem is igen tért el a klasszikus SF vonaltól, mély irodalmi képzettsége azonban szinte predesztinálta a későbbi ambiciózus SF munkáinak megírására. Első komolyabb munkája az 1980-as The Dreaming Dragons című regénye a rangos ausztrál Ditmar-díj begyűjtése mellett még egy John W. Campbell-díj jelölést is magáénak tudhatott. Az alternatív idővonalon játszódó, narratív kísérletekkel teli és jungi pszichológiát felhasználó mű fölkeltette Broderick irán az érdeklődést a modern SF berkeiben. Ezt követően több kísérletező hangnemű és különböző témát feldolgozó regényt írt – saját maga műveinek nagy részét, bár szinte teljesen különböznek egymástól, a Faustus Hexagram ciklusába sorolja. Legismertebb munkái közé tartozik a magyarul is megjelent, Shakespeare Hamletjéből merítő The White Abacus (Lenni vagy nem lenni, 1997), valamint a 2005-ös Godplayers és folytatása, a K-Machines (2006), melyek a multiverzumok témáját boncolgatják. Broderick több elméleti munkát is elkészített, amelyek fontossága túllép Ausztrálián. Ilyen például a Reading by Starlight: Postmodern Science Fiction (1994), az X, Y, Z, T: Dimensions of Science Fiction (2004) vagy az Unleashing the Strange: Twenty-First Century Science Fiction Literature (2009).
KépFontos esemény volt, hogy 1981-ben elindult az Omega Science Digest (1981-1987), ami az első olyan magazin volt az ötvenes évek óta, amely állandó jelleggel közölt ausztrál SF-et. Ebben az időszakban több érdekes hangú író tűnt fel. David Ireland két regényében (The Woman of the Future [1979]; City of Women [1981]) a nemek viszonyát helyezte a középpontba a közeljövő Ausztráliájának háttere előtt, Glenda Adams pedig Games of the Strong (1982) című regényében Orwell 1984-éhez hasonló művet alkotott meg. A nyolcvanas-kilencvenes évek két legfontosabb novellistája Leanne Frahn és Terry Dowling, akik történeteikkel sorra nyerték meg a különféle díjakat. Mindeközben Paul Collins továbbra is az egyik vezető szerkesztőként tevékenykedett – mindamellett íróként is elismerést szerzett – és a kilencvenes években olyan meghatározó kiadványokat állított össze, mint a Metaworlds (1994). 1985-ben megrendezték a második Ausseicont Melbourne-ben, mely ugyan most nem hozott magával akkora kreativitást az ausztrál SF irodalomban, mint az első, de mégis sokat számított az ausztráloknak.
A korai nyolcvanas években indult, de már a kilencvenes években kiteljesedő írók közé tartozik John Brosnan The Opononax Invasion (1993) című cyberpunkjával, Sean McMullen, aki kezdetben mint novellista jeleskedett, ill. Greg Egan, aki napjaink legismertebb ausztrál science fiction szerzője. Eganre már korai novellái miatt felfigyeltek a szerkesztők, és Quarantine (Karantén, 1992) című regényével egy csapásra bekerült a legfontosabb ausztrál szerzők közé. Következő, Permutation City (1994) című könyve nem csak hazájában, de a tengerentúlon is siker lett, megkapta érte a John W. Campbell-díjat. Innentől kezdve az olyan regényei, mint a Distress (1995), a Diaspora (1997) vagy az Incandescence (2008) nemzetközi érdeklődésre tartanak számot. Egan az elsőszámú hard SF szerzők egyike, írásaiban gyakran reflektál a kvantumfizika és hasonló modern tudományágak eredményeire. És bár művei ritkán irodalmi értékűek, tudományos ötletei és elméletei képesek mindezt elfeledtetni az olvasóval. Díjak tekintetében eddig a legnagyobb sikert az 1998-as Oceanic című kisregénye érte el, ami Hugo és Locus-díjat is kapott, ill. több nemzetközi díjra jelölték.
KépA kilencvenes években az ausztrál SF már semmilyen módon sem volt lemaradva az angol-amerikai science fictiontől, és ez a megállapítás igaz az ezredforduló után is. 1990-ben útjára indult napjaink egyik legjelentősebb ausztrál fantasztikus magazinjának számító Aurealis (1990-), ill. több profi/félprofi kiadvány jelent és jelenik meg. Tűntek föl új nevek és érdekes írások is ebben az időszakban, mint pl. F. Gwynplaine MacIntyre horror-SF regénye, a The Woman Between the Worlds (1994). Az ausztrál SF kiszélesedését mi sem jelzi jobban, minthogy az 1969-es Ditmar-díj mellett 1992-ben megalapították a Chandler-díjat és 1995-ban az Aurealis-díjat. A díjak mellett a különféle antológiákkal is reprezentálták az ausztrál SF-et, többek közt olyan szerkesztők összeállításában, mint Jonathan Strahan (The Years Best Australian Science Fiction and Fantasy Vol. 1 [1997]) ill. Damien Broderick (Centaurus: The Best of Australian Science Fiction [1999]) (egyébként mindketten aktív munkatársai a Locus magazinnak). Emellett megindult az ausztrál SF föltérképezése, több monográfia született a témában, ill. 1990-ben megindult az Eidolon: The Journal of Australian Science Fiction and Fantasy című folyóirat, amely az ausztrál fantasztikummal foglalkozik. 1999-ben megrendezték a harmadik Ausseicont, idén pedig a negyediket. Az ezredfordulón feltűnő fiatal tehetségek már egy pezsgő környezetben bontogathatják szárnyaikat. Ilyen szerző többek közt Catriona Sparks, aki az írás mellett szerkesztőként is tevékenykedik. Russel Blackford, aki könyvet írt Broderick regényeinek vizsgálatából, aktív SF teoretikus és író. A novellák terén Kaaron Warren többszörös díjnyertes szerző és a különféle antológiákban és magazinokban egyre gyakrabban feltűnő Ben Peek képviselteti magát. Kim Westwood egy káoszba süllyedt Ausztráliát fest le The Daughters of Moab (2008) című regényében, Max Barry Jennifer Government (2003) című könyve pedig egy disztópikus, alternatív világban játszódó történet a globalizáció bírálatáról.
És hogy visszakanyarodjunk David G. Hartwell kijelentéséhez: mi az egyedi az ausztrál SF-ben? Nos, innen a világ túlsó feléről nehéz ezt megállapítani. De annyi bizonyos, hogy az ausztrál science fiction semmivel sem rosszabb, mint a világ bármely másik nemzetének sci-fije.

Források:
Aldiss, Brian W. – Wingrove, David: Trillió éves dáridó. Szukits Könyvkiadó, Szeged, 1995. 520. oldal.
Blackford, Russel – Van Ikin – McMullen, Sean: Strange Constellation: A History of Australian Science Fiction. Greenwood Publishing Group, 1999.
Levy, Michael: Science Fiction in Australia. In Science Fiction Studies vol. 27., 2000.
Nolane, Richard D.: Az ausztrál science fiction (ford. Székely Ervin). In Galaktika 43, 1982. 118-125. oldal.
Sargent, Lyman Tower: Australian Utopian Literature: An Annotated, Chronological Bibliography 1667-1999. In Utopian Studies 10.2, 1999.

Hasznos linkek:
Out of the Silence
Vandals of the Void
Eidolon
SF Rewiew
Aurealis
The Australian Science Fiction Foundation



acélpatkány

Elválasztó

Kapcsolódó írások

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

© 2008−2017 Fiction Kult − Minden jog fenntartva. | Impresszum | Kapcsolat | Felhasználói Szabályzat | Programozás: Videotex Bt. | Futásidő: 0.040 mp
Barátaink: drgearsstudio