Fiction Kult

Ahogy más távoli és nehezen megnyíló kultúrákba is eljutott, úgy a bengáli irodalomba is szép lassan beférkőzött a fantasztikum; a nyugati újszerűség fokozatosan elkeveredett a helyi hagyományokon, mítoszokon és nem ritkán vallásos hiedelmeken alapuló misztikumokkal, megalkotva egy új irányzatot. Bár a science fiction jelenleg is fontos alkotóeleme a bengáli irodalomnak, közel sem áll olyan magabiztos lábakon, mint például Japánban, de töretlenül fejlődik, egyrészt a külföldi – főleg amerikai és európai – hatások révén, másfelől a bengáli nyelven olvasók körében növekvő népszerűségének köszönhetően.
Az angol gyarmatosítás következtében a politikai, társadalmi és gazdasági befolyás mellett kulturális vonatkozásban is számos hatás érte a bengáli térséget. A XIX. század vége felé, elsősorban angol írók művei nyomán, mind több bengáli szerző vette a bátorságot, hogy olyan vizekre kalandozzon, amelyek korábban teljességgel ismeretlenek voltak a helyi irodalomban. Isaac Asimov állítása, mely szerint az „igazi science fiction nem létezhet addig, míg az emberek meg nem értik a tudomány racionalizmusát, és az ennek megfelelő tisztelettel nem övezik azt a munkáikban”, tökéletesen igaznak bizonyult a korai tudományos-fantasztikusnak nevezhető bengáli nyelvű történetekre. A legelső említésre méltó bengáli sci-fi alkotás, a Shukra Bhraman (Utazások a Vénuszra), amelyet 1879-ben adtak ki, Jagadananda Roy nevéhez fűződik. A mű érdekessége, hogy Roy már 1857-ben megírta, ám azt a kort még nem tartotta kellőképpen felkészültnek egy ilyen témájú írás megértéséhez, ezért félretette, majd a fantasztikus irodalom kibontakozásának idején újból elővette, átdolgozta, és megjelentette. Az irodalomtörténészek számára ez egy fontos darab, hiszen az első olyan művek között tartható számon, amelyben űrutazásról és idegen lények leírásáról is szó van, ráadásul Roy az emberéhez hasonlatos evolúciós háttérrel képzelte el az űrlényeket: „Sokban a mi emberszabású majmainkra hasonlítottak. A testüket sűrű, fekete szőr borította. A testükhöz képest a fejük meglehetősen nagy volt, a karjaik végén hosszú, karmos ujjak helyezkedtek el, és teljesen meztelenek voltak.” Ez a történet jóval a Világok harca című könyv előtt jelent meg, amelyben H. G. Wells a Marsról érkezett idegeneket írta le részletesen. Egyes szakértők az első bengáli sci-fi írók között rendszeresen megemlítik Hemlal Dutta nevét is, akinek Rohosso (A rejtély) című alkotása érdemel figyelmet. A történetet 1882 folyamán a Bigyan Dorpon elnevezésű képes magazin közölte le két részletben. Szintén a korai fantasztikus írók közé tartozik Jagadish Chandra Bose fizikus, biológus, botanikus, akit gyakran neveznek a bengáli sci-fi szülőatyjának, noha csupán egyetlen kiemelkedő fantasztikus témájú történetet írt. Az 1896-ban megjelent Niruddesher Kahini, a korai művek egyik legjobbja, az időjárás irányításáról szól.
Bár Rokheya Sakhawat Hussain arab származású volt, őt mégis mindig szóba hozzák a bengáli fantasztikus irodalom kapcsán, hiszen az ő nevéhez fűződik feminista science fiction egyik legelső példájaként elhíresült kisregény, a Sultana’s Dream. Az angol nyelven íródott történet egy feminista utópiát vázol fel, amelyben a férfiakat kényszerítik olyan helyzetbe, mint a muzulmán hagyományokban a nők elkülönítését, elrejtését, elfedését szolgáló purdah. A történetet először 1905-ben adták ki a madrasi Indian Ladies' Magazine hasábjain, majd három évvel később megjelent könyv formátumban is. A századforduló környékén alkotott Premendra Mitra, akit egy korabeli esszé így jellemzett: „Más témájú művek mellett Mitra írt jó néhány újszerű és lenyűgöző tudományos-fantasztikus történetet is. Ő maga mondta, hogy a legjobb sci-fi művek nemcsak felvázolnak egy utópiát, vagy leírnak egy elképzelt világot, hanem tényszerű tudományos alapokra helyezik az okfejtéseiket, így hihető és hiteles jövőképet festenek meg. Igyekezett tartani magát ehhez a kijelentéséhez, azonban számos műve közül csak kettő, a Piprey Puran és a Mangalbairi vált igazán ismertté és népszerűvé a bengáli környezetben.”
A XX. század első évtizedeiben sokat nem változott a bengáli nyelven megjelenő sci-fi történetek stílusa, az európai és amerikai hatások nem igazán érvényesültek, így kényszerűen megrekedt a kezdeti szinten. A nyugat-indiai területeken élő bengáli nyelven alkotó szerzők közül ugyan többen is próbálkoztak sci-fiket írni, ezek a művek azonban inkább tartoztak a jobb híján science fantasy-nak nevezhető kategóriába, mint a ténylegesen tudományos-fantasztikus írások közé. Ezen időszak talán legismertebb és legtöbbre tartott indiai sci-fi írója volt Adrish Bardhan, aki regények mellett az Ashchorjo elnevezésű újságnak, az első bengáli nyelvű science fiction magazinnak a szerkesztői feladatait is ellátta. Bár az újság nagy reményekkel indult, és sokáig úgy tűnt, ez lehet az átmenet a századforduló sci-fijéből a modern fantasztikus irodalomhoz idomuló alkotásokba, végül nem tudott úgy megkapaszkodni a köztudatban, mint ahogy azt sok nagy nevű újság tette Amerikában. Hat éve után az Ashchorjo megszűnt. Bardhan később még egyszer megpróbálta feléleszteni a fantasztikus magazint, de a Fantastic nevű újság még hamarabb befuccsolt. Ám nem ő volt az egyetlen, aki ezen a területen próbálkozott. A Sujit Dhar által szerkesztett Vismoy Science Fiction azonban még gyengébben szerepelt, és mindössze két év után meg is szűnt.
A modernebb sci-fi irányzat első művei az 1970-es évek elején kezdtek megjelenni. Sokan Qazi Abdul Halim Mohasunner Kanna című történetét tekintik az új korszak kezdetének, ám a szakértők inkább az 1973-ban megjelent Tomader Jonno Valobasa című regényt tekintik az első modern bengáli sci-fi műnek, amelynek szerzője Humayun Ahmed volt. A hetvenes évek során még több regénnyel járult hozzá a sci-fi hírnevének öregbítéséhez a bengáli nyelvterületen, amelyek közül a Tara Tinjon (Hárman voltak), az Anonto Nakshatra Bithi (Végtelen világegyetem), vagy az Irina érdemel említést. Azonban a modern bengáli sci-fi vezéralakja egyértelműen Muhammed Zafar Iqbal volt, aki még egyetemista évei alatt kezdett komolyabban foglalkozni az írással. Ekkor született a Kopotronic Shukh Dukkho című novellája, amelyet csak évekkel később, több művével együtt, egy kötetben jelentette meg az egyik vállalkozó kedvű, neves dhakai kiadó. A kötet hamar nagy sikereket ért el az olvasók körében, és ez a siker nemcsak Iqbal, de a többi író lelkesedését is feltüzelte. Iqbal kivételesen termékeny szerző volt, elsősorban novellákat írt, amelyek közel egy tucatnyi kötetet tesznek ki.
E modern sci-fi egyik különleges vonása volt a karakterek kezelése és ábrázolása. Amíg a nyugati történetek esetében gyakran előfordult, hogy egy-egy karakteresebb hős visszatért, hogy újabb kalandokba bonyolódhasson, addig a bengáli sci-fire ez nem volt jellemző. Minden történet más szereplőket vonultatott fel, akiknek az adott környezetben végigkísérhettük a fejlődését, ám később, más regényekben ezek a karakterek soha nem köszöntek vissza. Iqbal műveiben ugyan előfordult, hogy egy-egy szereplő ugyanazt a nevet viselte, de ennél több közös vonás nem volt bennük. Ezt a hagyományt először Qazi Shahnur Hussain Chotomama-ciklusa törte meg, amely egy fiatal bangladeshi tudós, Rumi Chotomama különböző kalandjait beszéli. Ettől fogva egyre több író vette a bátorságot ahhoz, hogy egy-egy szereplőjüket későbbi regényeikben is megjelentessenek.
A nyolcvanas évek elején bekövetkezett lökés alaposan megmozgatta a bengáli sci-fi irodalom állóvizét, és egyre több fiatal író próbált szerencsét ezen a területen, elsősorban a nyugati mesterek alkotásainak hatására. Bár a lendület mára alább hagyott, a fejlődés, igaz, lassabb, de most is töretlen. Újra megjelentek a fantasztikus magazinok, köztük is az 1997-ben indult bangladeshi Moulik lett a leghíresebb és legnépszerűbb, ráadásul tehetséges, fiatal szerzők írásainak megjelentetésével hatékonyan részt vett a bengáli science fiction új írói nemzedékének kinevelésében. Azt nem lehet mondani, hogy a bengáli nyelvű tudományos-fantasztikus művek kiemelkedően fontos részét képeznék a világ sci-fi irodalmának, de mindenképpen egy üde színfoltot jelentenek, és ki tudja, talán egyszer a filmgyártás mintájára, az indiai-bangladeshi science fiction is helyet kezd majd követeli magának a nemzetközi porondon.