Fiction Kult

Manapság a science fiction már nemcsak egyszerűen hozzátartozik a japán fantasztikus irodalomhoz, hanem igen komoly hatással van a kortárs japán popkultúra olyan elemeire, mint az animék, a mangák, a videojátékok, vagy akár a zene. Azonban ez nem volt mindig így; Japán, ahogy társadalmi és politika struktúrák tekintetében, úgy az irodalom, vagy más művészeti ágak területén is nagyon nehezen nyitotta ki a kapuit és engedte be a nyugatról érkező hatásokat.
Bár a történelem és mitológia kellő alapot szolgáltatva jelentős szerepet játszott a japán fantasztikus irodalom kialakulásában, a mai értelemben vett sci-fi első foszlányainak megjelenéséig az 1800-as évek végéig kellett várni. A XIX. század második felében történt meg a Meidzsi-restauráció, amelynek eseményei végül elvezettek Japán radikális politikai és szociális átalakulásához. A folyamat során lezárult az Edo-korszak, és kezdetét vette a Meidzsi-korszak, amely alatt a távol-keleti birodalom megnyílt a világ felé, így a nyugati eszmék, szokások hatalmas hullámokban árasztották el a japánokat. A nyugatról érkező újdonságok a művészetbe is begyűrűztek, és a hagyományos japán irodalom mellett egyre több európai regény fordítása vált elérhetővé. Ezek egyike volt Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című regénye, amelyet 1878 és 1880 között több kötetben jelentettek meg. A könyv páratlan sikert aratott, akárcsak a szerző többi műve, és nagyjából erre az időre tehető Japánban a „tudományos regény” kifejezés első felbukkanása is. Shunro Oshikawát tartják az első olyan szerzőnek, aki ezt az irányvonalat választotta. Nagy hatással voltak rá Verne regényei, elsősorban azok, amelyek különféle technológiai csodaszámba menő szerkezetekről (űrhajók, tengeralattjárók) tesznek említést, így nem csoda, hogy Kaitei Gunkan című első művében egy, a Nautilushoz hasonló páncélozott és felfegyverzett tengeralattjáró köszön vissza. A regény a páratlan technológiai tudást megtestesítő jármű ábrázolása mellett az akkori Japánra jellemző imperialista törekvésű társadalmat is bemutatja, és felvázol egy lehetséges katonai konfliktust a japánok és az oroszok között, amely később, 1904-ben, be is következett.
A századfordulót követően, és a két világháború közötti időszakban már inkább az amerikai sci-fi tett nagyobb benyomást a japán fantasztikus irodalomra. Ennek a kornak volt kedvelt szerzője Unno Juza, akit szoktak a japán sci-fi „ősatyjának” is nevezni. Számtalan fantasztikus témájú regényt írt, ám ezek kivétel nélkül csak a távol-keleti szigetországban ismertek. Mivel ezen időszak művein leginkább az amerikai ponyva sci-fik hatása érződik, talán nem meglepő, hogy színvonalban is hasonlítanak azokra, hovatovább, a japánok akkoriban egyáltalán nem tekintették értékes irodalmi műveknek a tudományos-fantasztikus tartalmú írásokat, sokkal inkább gyerekeknek szóló meséknek tartották őket.
A II. Világháborút követően új szakaszba lépett a japán sci-fi, elsősorban az 1947-ben felbukkanó Osamu Tezuka révén. A Lost Worlds (1948), a Metropolis (1949), és a Kitarubeki sekai (1951) regényekből álló trilógiája jó tükörképe ennek a korszaknak, amely leginkább az útkeresés jegében telt, megpróbálva levetkőzni a kezdetek gyermeteg hibáit, és az amerikai mintára felépíteni a minőségi, tartalmas tudományos-fantasztikus irodalmat. Ezt a szerepet az amerikai példákat követő fantasztikus magazinok vállalták fel. Az első japán sci-fi újság, a Seiun, 1954-ben indult, azonban a második számot már nem érte meg. Ennek ellenére újabb magazinok születtek, és töretlenül próbálták megkedveltetni a fantasztikus irodalmat a szélesebb közönséggel, azonban egy szűk rétegen kívül nem sokan mutattak érdeklődést a sci-fi iránt.
Ez a helyzet a 60-as évek elején kezdett megváltozni, amikor elindult az SF Magazine, az első igazán sikeres sci-fi témájú újság. A kezdeti időszakban, Masami Fukushima szerkesztése mellett (aki maga is kiváló fordítónak számított), a magazinban főleg amerikai szerzők történeteinek fordításai jelentek meg, aztán egyre több alkalommal kaptak lehetőséget a bemutatkozásra japán írók is. Olyan ismertebb japán sci-fi szerzők kezdték az SF Magazine hasábjain a karrierjüket, mint Sakyo Komatsu, a Bye Bye Jupiter (Sayonara Jupita, 1982) című regény szerzője, Ryo Hanmura, aki az 1975-ös Amayadori című könyvével elnyerte a Naoki Sanjugo-díjat, az egyik rangos japán irodalmi elismerést, vagy Ryu Mitsuse, akinek The Sunset, 2217 A.D. című története bekerült egy 1972-es sci-fi válogatás kötetbe is. Mellettük feltűnt még Taku Mayumura, a japán űropera egyik meghonosítója, akinek a Shiseikan (1974) című regényét több nyelvre is lefordították, vagy Takumi Shibano és Aritsune Toyota, akiknek a munkáin ugyan érződött a nyugati hatás, ám mégis megőrizték a japán hagyományokat, elsősorban annak köszönhetően, hogy rengeteg mangát is készítettek, így általuk elengedhetetlenül összekapcsolódott a két irányzat, kölcsönösen hatást gyakorolva egymásra. A hazai írók mellett tehetséges fordítók (Tetsu Yano vagy Norio Ito) révén a nemzetközi sci-fi is utat talált Japánba, és jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a japán emberek is megkedveljék, elfogadják ezt a stílust.
Az 1970-es világkiállítást követően érezhetően megugrott az érdeklődés a sci-fi iránt. Komatsu Nihon Chinbotsu (1973) című regénye bestseller lett, és a sci-fi begyűrűzött az animék világába is. Hanmura sokszor mitológiai töltettel egészítette ki a műveit, míg mások elkanyarodtak egy könnyedebb irányzat felé, de mindannyian tovább öregbítették a sci-fi hírnevét a szigetországban. Az érezhetően felfelé ívelő népszerűséget meglovagolva újabb sci-fi magazinok indultak, például az SF Adventure, vagy az SF Hoseki. A nyolcvanas évekhez közeledve, és leginkább annak elején a könyvek mellé elkezdett felzárkózni a film is, és ez újabb fordulathoz vezetett.
A 90-es évekhez közeledve a science fiction magazinok kezdtek eltünedezni, mivel a figyelem egyre inkább az újszerűbb, komplexebb élményt kínáló filmek és animék felé fordult. A magazinok hanyatlásával, azon túl, hogy jelentősen beszűkült az írók megjelenési felülete, eleinte csak elmaradtak, később viszont teljesen meg is szűntek a korábban igen népszerű írói versenyek, pályázatok is. Akik nem tudtak idejében alkalmazkodni a változó helyzethez, óhatatlanul lemorzsolódtak, de az eredetileg a hard sci-fi és az űropera irányzataiban alkotók (mint például Hosuke Nojiri, Hiroshi Yamamoto, vagy Yuichi Sasamoto) váltottak, és elkezdtek egyszerűbb (ha, nagyon kritikusan akarunk fogalmazni, akkor mondhatjuk, hogy silányabb), könnyedebb, inkább tiniknek szóló könyveket írni. A kritikusok tréfásan el is nevezték ezt a hanyatló időszakot, az irányzat fejlődésének „befagyása” okán Jégkorszaknak. A 90-es évek vége felé azonban már kezdett elmosódni a klasszikus sci-fi és e gyengébb színvonalú irányzat közötti éles határvonal, elsősorban a szerkesztők és a kiadók közreműködésének köszönhetően, akik azon fáradoztak, hogy az évtized elején szétvált ösvényeket valahogy újra összetereljék. Szerencséjükre az írók is társak voltak ebben a kezdeményezésben. Hiroyuki Morioka Crest of the Stars (Saikai no Monshou) trilógiája hozzájárult a japán űropera feltámasztásához, de több, a könnyedebb irányzatot követő író – például Sasamoto – is megmutatta, hogy helyt tud állni a hard sci-fiben is.
2000 után a japán sci-fi irodalom újból felfelé ívelt, és az érintettek – szerzők és kiadók egyaránt – közös erővel fáradoztak (és fáradoznak ma is) azon, hogy ez a fellendülés minél tovább tartson. Az SF Japan személyében új magazin indult 2000 derekán, amely a régi hagyományokat követve lehetőséget ad az ismeretlen írók bemutatkozására. Ugyancsak ebben az évben hozták létre a Komatsu-díjat, amelyet az év írói felfedezettje kap meg, és egyre több havonta, félévente, vagy évente megjelenő antológia lát napvilágot nemzetközi, és japán szerzők műveivel.
Akárcsak maga Japán, a fantasztikus irodalma is egy afféle kis szigetet képez a nemzetközi sci-fi viszonylatában. A korábbi évtizedekben tapasztalt hullámzó népszerűség bizonyára nem segítette elő, hogy a japán írók tucatjával törjenek be a sci-fi nemzetközi porondjára, de akkoriban erre nem is igen törekedtek sem ők, sem a kiadók. Manapság viszont már más a helyzet. Igaz még most sem dúskálhatunk a japán sci-fi remekműveiben, de talán már elindult egy folyamat, amely hozzájárul majd ahhoz, hogy a távol-keleti fantasztikus irodalom is beépüljön a nemzetközi körforgásba, és minél több olvasóhoz eljusson.
Remélhetőleg a mangák után hamarosan a japán tudományos-fantasztikus irodalom legjavát is üdvözölhetjük majd a könyvesboltok polcain.