Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Szeptember – Október
1.  vg24 (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (3)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Újra akcióban a Nappali Őrség

Könyvek | Beküldte: RV | 2009.11.24. 9:31

KépAz Őrség-sorozat világával először filmen találkoztam, ám azt is csak vonakodva néztem meg, mert attól tartottam, hogy nem több valami újhullámos vámpíros-vérfarkasos horror-fantasy maszlagnál. Azonban egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam. Persze a film nem volt valami nagy szám – sőt, talán egy kis csalódást is okozott, hiszen én titkon valami látványos akciófilmet vártam –, azonban a történet, és leginkább az egészet átható borús-ködös hangulat azonnal magával ragadott, ráadásul Szergej Lukjanyenko nem az elcsépelt kliséket alkalmazta, hanem egy teljesen új megvilágításba helyezve tárta elénk a Fény és a Sötétség erőinek örökös küzdelmét. Gondoltam is rá, hogy elolvasom a könyvet, azonban látván, hogy egymás után jelennek meg a folytatások, egy kissé elbizonytalanodtam, mert félő volt, hogy a sorozat szülőatyja is beleesik az addig nyúzzuk a rókát, amíg lehet tipikus esetébe. Így utólag most már tudom, hogy erről szó sincs. A sorozat legutolsó darabját ráadásul már nem is Lukjanyenko jegyzi, hanem a második kötet társszerzője, Vlagyimir Vasziljev, aki eredetileg rádiómérnökként az orosz államvasutak kötelékében dolgozott, ám erre hamar ráunt, és útra kelt, hogy bejárja egész Oroszországot. Ebben az időben kezdett komolyabban foglalkozni az írással, első novellája 1987-ben jelent meg egy magazinban. Az igazi sikert azonban csak jó tíz évvel később ért el, a Szívek és gépek című regényével, amely révén Oroszország első számú cyberpunk szerzője lett. Bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy Lukjanyenko előbb felkérte az Őrség-sorozat második kötetében való közreműködésre, majd később engedte, hogy önállóan is hozzátegyen egy történetet ehhez a különleges világhoz.
A sorozat ötödik része, a Káosz-őrség egy különálló történetet mesél el, amely azonban tökéletesen illeszkedik a Másfélék sötét és viszontagságos világába. Az egész sorozat afféle modernkori dark fantasy, amely leginkább a World of Darkness különböző területeinek egyvelegére hasonlít, mind hangulatban, mind a szereplők kilétét illetően. A világot már évezredek óta áthatja a Fény és a Sötétség soha szűnni nem akaró háborúja, amelyben igazából egyik fél sem kerekedhet felül soha, mintha valami kínosan ügyelne arra, hogy a két erő mindig egyensúlyban maradjon, megóvva ezzel nemcsak a Másféléket, de az egyszerű halandó embereket is. A Homályban, ebben a különös közegben, amely az emberek számára érzékelhetetlen, azonban vámpírok, mágusok, boszorkányok, alakváltók, jósok, és vajákosok, azaz megannyi mágikus képességgel bíró teremtmény feszül egymásnak a Fény, vagy éppen a Sötétség igéjét hirdetve, miközben minden mozdulatukat lesik az Őrségek. A Sötétség gyermekeit a Fény szolgái felügyelik az Éjszakai Őrség szervezetének kötelékében, míg a Nappali Őrség éppen mindennek a fordítottja, és ha ez nem volna elég, mindkettőn rajta tartja a szemét az Inkvizíció. Zseniális, újszerű, és alaposan felépített világ ez, tele misztikummal, zavarba ejtő hétköznapisággal, és annyira magával ragadó a hangulata, hogy azt kívánjuk, bárcsak mi is tagjai lehetnénk valamelyik Őrségnek.
A történet Szentpétervárra repít minket, ahol egy mágikus katasztrófa óta nem élnek Másfélék; illetve élnek, ám ők nem egészen olyanok, mint a többi. Képességeiket maguk tanulták, és nem tudnak semmit a szabályokról, az Őrségekről, vagy a Megállapodásról, afféle kiválasztottaknak képzelik magukat, és veszélyesek. Az Inkvizíció úgy dönt, ennek véget kell vetni, és a Nappali Őrségre bízza a feladatot, mondván, ezek az ifjak leginkább a Sötétséghez állnak közelebb. A kijevi Nappali Őrség válogatott legénysége azonban számos meglepetéssel kénytelen szembesülni megérkezésük után – egyikük váratlanul őrjöngésben tör ki, és elpusztít egy csapat vad Másfélét, míg egy másik a szerelmét ismeri fel e vadak nagyhatalmú vezetőjében. Apró összetűzések és óvatos puhatolózások révén kiderül az is, hogy a szentpétervári ifjak ereje nem a Homályból származik, hanem egy teljesen ismeretlen forrásból, amely segítségével pillanatok alatt a sokszorosára képesek megnövelni a hatalmukat. Úgy tűnik, nincs más lehetőség, mint egy gigászi csatában legyűrni ezeket a vadakat, azonban a kijeviek vezetőjének támad egy furcsa gondolata, amelyet mindenképpen szeretne igazolni. És akkor még nem is ejtettünk szót a Fény és az Inkvizíció képviselőiről, akik folyton ott lábatlankodnak az útban, mintha várnák a lehetőséget, hogy lecsapjanak a kijeviek által megszerzett információkra.
Lehet, hogy nem a legeredetibb történet, és még csak az sem igaz rá, hogy sodró lendülete volna, azonban ezt valahogy nem is igényli. Szépen csordogálnak az események, amelyeken időnként azért lök egy alaposat néhány váratlan fejlemény. A leírások ugyan nem túl részletesek, de épp elegendők ahhoz, hogy a szemünk előtt megelevenedjen ez a kissé viharvert, kissé megrekedt, posztkommunista környezet, a maga minden kedvességével és igénytelenségével együtt. Viszont nem repkednek tűzgolyók, nem folyik a vér, nincsenek szükségszerű, látványos harcok – mint manapság a hasonló jellegű regényekben általában –, van viszont misztikum, egymásnak feszülő hatalmas energiák, valamint sötétség és komorság minden mennyiségben. A kijevi kompániát alkotó szereplők egyszerűen zseniálisak; ugyan egyiknek sincs túlságosan részletesen kibontva a jelleme, mégis érezni lehet rajtuk, hogy más és más személyiségek. Élnek, lüktetnek, és az események előre haladásával maguk is változnak, alkalmazkodnak, azonban egyetlen dolog sosem változik, és ez a sörözés. A kijeviek végtelenül kényelmes tempóban, kedélyesen cseverészve végzik a dolgukat, miközben magától értetődően literszámra vedelik a sört – mintha az valami elmaradhatatlan munkaeszköz volna –, és a misztikus erőkkel rendelkezők ilyen mértékű közvetlensége annyira bájos és hangulatos, hogy közben fel sem tűnik az az apróság, hogy oldalak óta nem is történt semmi lényeges a történetben.
A regényben nem érdemes magvas gondolatokat keresni, mert ilyenekről szó sincs, a Káosz-őrség nem akar több lenni annál, ami – hangulatos, szórakoztató városi fantasy. Talán egy kicsit lehetett volna feszesebbre venni a cselekményt, mert néha valóban andalítóan lassan araszolt előre, de a hangulat mindenért kárpótol. Szerintem Lukjanyenko jól döntött, amikor engedte, hogy más is megpróbáljon valamit hozzátenni a Másfélék világához, mert Vasziljev maradéktalanul megfelelt minden elvárásnak. Azt nem tudom, mi várható Őrség fronton a jövőben, de remélhetőleg nem ez volt az utolsó alkalom, hogy nyomon követhettük a Másfélék ügyes-bajos dolgait, mert egyelőre úgy tűnik, ennél a sorozatnál szó sincs újabb és újabb lenyúzott bőrökről, hanem minden résznek megvan a maga helye és szerepe. Vasziljev sem tett annyira pontot a történet végére, így egyszer talán még viszontláthatjuk a kijevi Nappali Őrség sörmámoros kompániáját.
Nagyon jó lenne.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

vinitor 2009.11.25. 8:26 | # 1
Avatar
hm, hm, az őrség négy könyve kicsit húzós összeg lenne egyben, de akkor szerintem ezzel fogom kezdeni az ismerkedést