Fiction Kult

Ezúttal tagjaink soraiból került ki interjúalanyunk, akit azzal a céllal faggattunk, hogy megtudhassuk, hogyan lett egy álomból valóság, egy elképzelt, majd papírra vetett történetből kész könyv.
Ricu (Eric Asvak) Vér/vonal című fantasztikus regényéről ugyan már több helyen is olvasható kritika, de magáról az írónőről nem sok információt találhat az érdeklődő, ezért kérdéseinkkel megpróbáltunk egy kicsit a színfalak mögé is bevilágítani.

– Mesélnél nekünk valamit Magadról?
– 1987 nyara óta foglalkozom sci-fi történetek írásával. Hamar szenvedélyemmé vált, amely kihatott a pályaválasztásomra is. Fontos volt, hogy maradjon időm és energiám az írásra is, így egy rövid kitérő után – egy évet eldobva – egy közeli szakmunkásképzőben kötöttem ki kötőipari-konfekciós szakon. '90 szeptemberében, a második osztályt éppen csak elkezdve egyik osztálytársnőm a kezembe adott egy fényképet, mondván: ezzel a fiúval olyan egyformák vagyunk, meg kell ismernem! Nos, nem voltunk egyformák. Ő a másik felem volt. Most is az! '91 augusztusában házasodtunk össze, '92-ben született meg a lányunk. Az iskolát asszonyként, anyaként fejeztem be. '94-ben, '96-ban fiúkkal bővült a család – aki hasonló hobbinak hódol, belegondolhat, mennyi hely, idő és nyugalom juthat egy egyszobás lakásban, három gyerek mellett... Eltelt azóta jó pár év. 36 éves leszek idén decemberben – kimondani is sok! De még mindig írok, mert írnom muszáj. Így teljesebb az életem.

– Idehaza csak nem olyan rég kezdett megváltozni a magyar fantasztikus írók névviselésével kapcsolatos trend, korábban – elsősorban a kilencvenes években –, szinte kivétel nélkül írói álnéven publikáltak a szerzők, de az ezredforduló környékétől egyre többen „merték” vállalni saját nevüket. Te miért választottad az Eric Asvak nevet? Különösen azért érdekes a választás, mivel a név férfias hangzású, Te pedig az ellenkező nem tagja vagy. Van esetleg a névnek valami története?
– Sosem terveztem, hogy a polgári nevemet használom majd írói névnek. Az Eric Asvak már a kezdeteknél adott volt – ez a lánykori nevem éppen csak ferdített változata.

– Hogyan jutottál el a kiadódig, illetve a Vér/vonal megjelenéséig? Pályázatra küldted be a kéziratot, vagy bármiféle kiírás nélkül kerestél meg kiadókat?
– A Vér/vonal hosszú utat járt be „A lázadó” munkacímmel. Még a múlt században kezdtem keresgélni a kiadók között. Ha negatív választ kaptam, továbbmentem, ha pozitív válasz érkezett, vártam, amíg kérték. Két hónapot, fél évet... Ennyi általában a kiadónak is elég volt, hogy tönkremenjen, megszűnjön, beolvadjon, tulajdonost váltson. Mivel mindig csak egy kiadóval voltam kapcsolatban, remélve, hogy ők lesznek az igaziak, mondhatni mindvégig parkolópályán voltam. Már felvetődött a magánkiadás lehetősége, mikor találtam egy felhívást, amiben magyar szerzőket keresett egy frissen alakult kiadó. Decemberben felvettem felük a kapcsolatot, az elbírálás pozitív lett, csak várnom kellett... Tehát az utolsó megszűnt kiadójelöltem, akire fél évet vártam, az Agenda volt. Mivel nem voltam velük szerződésben, engem nem vett át „automatikusan” a Tuan.
Úgy éreztem, nem maradt más lehetőségem, belevágtam a magánkiadásba. Az Ad Librum kiadó egy olyan lehetőséget kínált, ami az én anyagi helyzetemben is megengedhető volt. A regénynek hivatalos kiadója lett, és én is vállaltam a rám eső feltételeket.

– Ilyet ugyan nem illik kérdezni, de anyagilag mire számíthat egy kezdő fantasztikus szerző? Jelképes összeget kap a kiadótól, mondván, örülhet, hogy megjelentették a könyvét, vagy esetleg neki is be kell szállnia anyagilag a kiadás költségeibe?
– Nem tudom, mire számíthat egy kezdő fantasztikus szerző. Kezdőként nem sokra, de persze ez sok mindentől függ. Én örülök, hogy megjelentettem a könyvemet, hogy akadt egy kiadó, aki a hivatalos részét megkönnyítette. A Vér/vonal Pod press könyv, bizonyos fokig magánkiadás. Nincsenek benne kezdő százezreim, de kezdő tízezrem sem – nekem ez számított.

– Mesélnél nekünk valamit regényedről a Vér/vonalról, illetve annak háttérvilágáról?
– A történet egy távoli ikernaprendszer félreeső bolygóján, a Dyrán játszódik. A kizárólag férfiak lakta terület a Collins-dinasztia kezén van, de évszázadok óta a Vadászok Rendje uralja. Az ott lakók képzése, szállása, megélhetése biztosított, de a pénz nem játszik szerepet. A viszonylag zárt közösség élén a Vadászvezér áll, esetünkben Ronald Parker. A kiszámíthatatlan, és önmagával szemben is kegyetlen ember méltó ellenfélre talál peremvidéki származású Biztonsági Főnökének lányában, Samthában. Kettejük kapcsolata igencsak szoros, de feszültséggel teli, ellentmondásos és etikátlan. Harc egymással, egymásért – a fő történeti szálat talán így lehetne a legrövidebben összefoglalni. A regény egyik különlegessége, hogy karakterei nem oszthatók szét tipikusan jó és rossz figurákra. A szereplők tettei nem egyértelműek, így a történetet sem egyszerű lerövidítve ismertetni, hiszen tele van cselszövéssel, csapdával, titkokkal, szerelmi szállal, merénylettel és harccal, meglepő fordulattal, mindez 269 oldalba sűrítve! Bár sci-firől beszélünk, ebben a regényben nem találkozunk látványos technikai eszközökkel. Itt az ember és az emberi kapcsolatok, konfliktusok számítanak, utóbbiból pedig bőven akad.

– A Vér/vonal hányadik próbálkozásod volt? Esetleg lapulnak a fiókodban egyéb kéziratok is?
– A Vér/vonal az elsőszülöttem. A legtöbb szereplő neve, főbb vonása, posztja, a helyszín már 1989-ben megszületett. Kisebb-nagyobb megszakításokkal kerekedett a történet, először kézzel írtam, aztán írógéppel, majd a kilencvenes évek végétől számítógéppel. Számtalan verzióm van belőle, gyakorlatilag ezen a szövegen csiszolódtam, ezért is nagy kedvenc a Vér/vonal. Egyik félretett, folytatásra váró, földi helyszínű regényem a Poros ügyek. Még a Kossuth kiadó pályázatára kezdtem írni, de nem jutottam a végére – éjfél és hajnal három között tudtam dolgozni rajta, amikor a család aludt. Erős karaktereket, filmszerű képsorokat, sodró lendületet sikerült belevinni, s ezt vétek lenne veszni hagyni!

– Te mit tanácsolnál egy leendő fantasztikus írónak, hogyan legyen az ötletből megjelent regény?
– Előttem is sokan mondták már: gyakorolni kell! Nem szabad megelégedni az első verzióval, kicsi az esély arra, hogy azonnal tökéletes mű született. A barátok, családtagok véleménye elfogult – nem általában, hanem mindig! Vannak, elérhetőek a neten alkotói műhelyek, íróklubok, akik ismeretlenül is véleményt mondanak, segítséget nyújtanak. A kritika lehet fájó, de legtöbbször építő, érdemes elgondolkodni rajta. Fejlődni kell, sokat olvasni, figyelni mások stílusára, szóhasználatára... De ez csak egy szelet a nagy egészből. Ha az ötletből elkészült egy novella, vagy hosszabb lélegzetű mű, érdemes pályáztatni, vagy egy rövidebb részletet elküldeni a műfajban érdekelt kiadóknak – lehet, hogy nem csapnak le rá, de egy rövid értékelésre van esély. Ha igazán akarja az ember, talál olyan megjelenési formát, amivel az olvasóközönség elé kerülhet.

– Most, hogy befejezted a könyvet, milyen további terveid vannak?
– Írom a második részt, természetesen! Emellett az Alkony Írókör tagjaival egy novelláskötet megjelentetését tervezzük, valamint a lányom szárnypróbálgatásait kísérem figyelemmel – érdemes, mert ötletdús, könnyedén és jól ír... Az új generáció.

– Köszönjük az interjút és drukkolunk, hogy terveid megvalósuljanak.
– Köszönöm a megkeresést! Jó munkát nektek is!